A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[16. rész - Ravasz, mint a róka]

Miután a fél lelkemet kibeszéltem, és percről-percre pontosan elmondtam mindent, Mikasa először azt hitte, hogy csak viccelek, de az unott fejemet látva kellett rájöjjön, hogy itt semmi viccről nincs szó.

Totálisan ki volt akadva, és azt hiszem mára nem is tervezett mást, minthogy engem faggason újabb és újabb kérdésekkel. Késő délután felé viszont eszünkbe jutott, hogy enni is kéne valamit, nem csak beszélni mint a vénasszonyok, így sprintelve érkeztünk le a konyhába.

A lépcsőket szeltük, próbáltam elhagyni Mikasa-t, és hátra nézve láttam, hogy már messze járok tőle.

-Meli vigyázz! -kiabálta Mikasa, mire előrefordulva, egy kemény mellkassal ütköztem, ami nem másé volt, mint Erené.

Mindketten csapódva érkeztünk a földre, pontosítok, ő háttal a földnek, én meg hasra estem, nem mellesleg rá.

Feltápászkodva, ahogy ránéztem, kitőrt belőlünk a nevetés, és a könnyeimet törölve másztam le róla.

-Ne haragudj, nem láttalak! -nevettem még mindig a földön, majd ahogy barátnőm is leért, egyből Eren-hez rohant, felszedve a fiút a földről, konkrétan jó hogy nem szedte le a ruháit, annyira aggódott azért, hogy lett valami sérülése talán. -Én is jól vagyok, köszi. -mondom gúnyosan, mire megint elnevettem magam, majd Mikasa nekem is segített felállni.

-Oi, szaros kölykök mit csiná... Mit csináltok?! -mondta Levi, bár eléggé nyomta az oldalamat, hogy miért akadt el a szava, amikor meglátott. A kis sunyi.

-Semmit uram! -mondta Eren, egy komoly arcot vágva.

-Ne is próbálkozz Eren, szörnyű vagy. -mondta a hadnagy, majd újra a teáját kezdte iszogatni.

Széles mosollyal néztem a haveromra, aki az imént lett leégetve, majd egy vállba boxolást kaptam tőle, én meg játékosan a tarkójára csaptam.

-Eren... Te lányokat csapsz? -mondtam ingatva a fejemet csípőre tett kézzel. -Most mit csináljak veled? -szorítottam össze kezemet, hogy rezeljen be egy pöppet, majd szemébe nézve egy angyali mosolyt csaltam felé, ördögi tekintettel.

-Ki az az Eren? -nézett körbe, majd egy vállrándítással kiment az ajtón az udvarra. Ezt még megjárja.

Nevetve legyintettem egyett, majd a pulthoz fordulva vettem le egy csészét, hogy magamnak is készítsek teát.

-Hé Mikasa, kérsz? -kérdeztem a csészével a kezemben a lány felé fordulva, ki összehúzva magát akarta elhúzni a csíkot. De mégis miért?

-Ö-öm, nem. Fent hagytad a... a szemüveged! Máris lehozom, ne fáradj! -mondta örömmel, majd a lépcső felé sietett.

-De anélkül is-közben eltűnt mint a kámfor-látok. -fejeztem be mondatomat, majd egy vállrándítás után, kitöltöttem a vizet, a teafűvel együtt.

-Leülhetek? -kérdeztem Levi-hoz szólva.

-Nem, állj ott holnapig.

-Vicces vagy. -mondtam, majd támadt egy ötletem. Ő velem ne beszéljen így.

Körbe kémleltem minden zeget és zúgott, míg meg nem bizonyosodtam arról, hogy a naplementében senki nem fog látni minket.

Az immár kész teámat letettem a pultra, hogy amikor kell, könnyen el tudjam venni, majd Levi felé kezdtem haladni, aki éppen oldalasan ülve olvasott, nekem háttal.

Egy pillanatig a tekintetem a könyvre szegeztem, amit válla felett vettem észre, hogy az enyém, amit még itt olvastam ki évekkel ezelőtt. Nem hagytam, hogy ez elvegye a figyelmem, egyszerűen csak haladtam tovább, szépen lassan.

Ahogy Levi hátamögé értem, kezeimet vállára tettem, mire összerezzent.

-Shhh, csak én vagyok. -suttogtam fülébe, hogy még hihetőbb legyen a helyzet, mire láttam, hogy teljesen kitágulnak szemei, és csak a könyvet tudja nézni.

Nyakához hajolva beszippantottam illatát, majd kezeimet levittem mellkasára, és átöleltem. Szíve hevesen vert, légzése szaporább lettem, mire felébredve, jobb kezét enyéimre helyezte, mik őt ölelték, majd bal kezét fejemhez tette, én meg puszikat hagytam el arcán.

Tudtam, hogy élvezi a helyzetet, le se tagadhatta, hogy tetszik neki. Felém fordulva akart egy csókot adni, és mikor már pár centik voltak ajkaink között, végbe vittem tervemet.

-Ne légy hiszékeny Levi. -suttogtam szinte már túl drámaiasan, komolyan elmehetnék szereplőnek. Mondjuk amit most csináltam bosszúból, inkább egy sarki prostira emlékeztet, minthogy rám.

Levi értetlen arcot vágott, mikor én végig simítottam arcán egy élegedett vigyorral a fejemen, majd felállva teámat elvettem, és a lépcső felé kezdtem sétálni.

-Szép estét hadnagy. -mondtam hátra sem nézve, de hallatszott hangomból, hogy mosolygok.

Úgy megnéztem volna most Levi tekintetét, hogy az elégedett vigyorral bámulhassam életem végéig, de nem rontottam el a győzelmemet, felsétáltam a szobámba, ahol egy szundító Mikasa-val találtam magam.

A látványra egy halvány mosoly jelent meg arcomon, mert ez a lány eszméletlen aranyosan alszik. De nem annyira mint a kapitány.

Csészémet a szekrényre téve, feküdtem ágyamba, majd elmerültem a könyvek birodalmába.

Meglepi rész <3
Ha eljutottál eddig a történetben, és tetszik, hagyj egy kommentet a véleményeddel, megköszönném! 🤍