A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[14. rész - Napfény]

Sötét van. Le van kopva a fal. Ezek voltak első gondolataim, ahogy kinyitottam szemeimet. A nap még mindig nem kelt fel, még éjjel lehet. Nyújtóztam egy aprót, majd megfordulni akartam volna, ha nem két erős kar pihenne rajtam. Várj, mi? Levi kezei a derekamat ölelik. Úgy alszik, hogy átölel? Hol a feje? Azonnal fel kell ébresszem.

Mocorogni kezdtem, mire a két kéz erősebben szorított magához, szuper, tehát ébren van.

-Ne menj el. Másképp nem tudok aludni. -mondta a nyakamba, mire teljes testemen végig futott a hideg. -Olyan jó illatod van. -mondta egy szippantás kíséretében, mire teljesen kikerekedtek szemeim, és a kopott falat kémleltem zavaromban. Az éjjel felszívott egy csíkot, vagy mi van?

De nem engedtem neki, mégis megfordultam, és mielőtt kimondta volna véleményét, mert látszott rajta, hogy elhordana, hogy nem hallgatok rá, a mellkasához bújtam, és most én öleltem át.

Teljesen meglepett lett, mert kezei ugyan abban a pózban voltak pár másodpercig, majd mikor kapcsolta a helyzetet, átölelte a hátamat, ezzel teljesen összefonódva feküdtünk. Egyik kezemmel tarkóját és puha haját simogattam, lágyan, hogy elaludjon, mire fejét nyakamba fúrta, és a csiklandózása miatt muszáj volt elnevessem magam suttogva. Magamhoz szorítottam, majd lassú szuszogását hallva nyomott el újra az álom.

Reggel, egy plüssmacinak használó emberrel ébredtem. Vázolom a helyzetet. Háton fekszem, és Levi olyan szorosan ölel magához, ahogy csak bír.

Ránézve, kócos haját, és a feje bubját láttam csak, de ennyi is elég volt, hogy eszembe jusson a múltja, ami rengeteg fájdalmat tartalmazhatott.

Hogy képes ennyi mindent kibírni egy ember? Miért érdemelt ilyen rossz sorsot?

Vettem a bátorságot, és kezemmel végig simítottam haján, mire mocorogni kezdett, ezzel eszméletlen cuki hangot kiadva magából. Egy óriási lendülettel viszont teljesen rám feküdt, majdnem szétnyomva testemet.

-L-Levi... Nem kapok levegőt! -szorítottam ki magamból a szavakat, amiket csak tudtam, erre a két alkaljára támaszkodva felemelkedett, de még mindig fölöttem volt. Óriási levegő vételek után, rendezni tudtam légzésemet, és a tudat, hogy egy kisember hogy lehet ennyire nehéz, teljesen gondolkodóba küldött.

-Jól vagy? -töri meg a csendet Levi.
-Igen, csak majdnem egyenesebb lettem, mint a föld. -mondtam szemébe nézve egy grimasszal, mert azért nem akarom, hogy megöljön.

A nap sugarai fényes csíkot húztak Levi arcán, egyenesen a szemén keresztül, mi most majd fehéren világított. Ahogy a sárgás ívek megvilágították a szobát, mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna, olyan mesebeli volt. Egy szoba, tele napfénnyel, egy lánnyal, aki a felettese ágyában fekszik, felette a hadnagy, ki nem engedi el.

Levi kócos hajából egy-egy szál arcába hullt, míg én csak a szemében tudtam elveszni, ami csak úgy ragyogott. Nem volt kínos, inkább nyugodt csend volt, amit úgy látszik egyikünk sem akart megtörni. A szeméről levezettem tekintetem ajkaira, ami mintha ordította volna, hogy érints meg.

A két testrészével szemeztem egy ideig, míg feje közeledni nem kezdett az enyémhez, és amikor a fényes ragyogó napsugárban elcsattant volna az első csókunk, hirtelen kopogásra lettünk figyelmesek, majd egy őrült nő kiabálására.

-Shorty!!!! Hoztam reggelit! -visította Hange, akit most legszivesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra. Levi megállt, nem közelített felém, viszont tekintete átváltott rémülté, majd mikor én is rájöttem, hogy miért, ugyan olyan fejet vágtam, mint ő.
Nem tudhatják meg, hogy én itt voltam!

-Bújj el!
-Mégis hova?
-A szekrénybe!
-A szekrénybe?!
-Igen.
-Nem bújok be.
-Akkor Erwin-nek akarsz magyarázkodni, majd a cuccaidat sírva összeszedni, és elmenni utcaseprőnek?

-Te is velem jönnél, ne pofázz!
-Én hadnagy vagyok!
-Én meg Felderítő tag!
-Csak téged dobnának ki.
-Úgyis jönnél velem! -mondtam határozottan, de miután észbe kaptam mit mondtam, éreztem, hogy a fejem a vöröses árnyalatot kezdi felvenni. Levi egy elégedett mosollyal volt még mindig felettem, mint aki kiderítette amit akart. Erre oldalba boxoltam, majd ledobva magamról, a szekrénybe bújtam. A hadnagy vissza kellett tartsa nevetését viselkedésemen, amire én is elengedtem egy mosolyt.

Az ajtót kinyitva, a ruhák alatt kaptam magamnak helyet, majd miután Levi becsukta az ajtót, teljes sötétség lett körülöttem.

Igaza volt Levi-nak. Ha valaki megtudná, hogy mit is csináltam vele az éjjel, azonnal kidobnának innen. Vagy rosszabb. Nem tudom hogy lehettünk ilyen felelőtlenek, de újra megcsinálnám, és utána még egyszer.

Talán ez volt életem egyik legszebb éjszakája, mert azzal az emberrel lehettem, akit szeretek. Mert szeretem.

-Shorty!!!! -visította Hange, majd a hallottak alapján, kivágta az ajtót, a reggelit letette az asztalra, majd Levi nyakába ugrott.

A gondolat, hogy tegnap ugyan így nézhettünk ki, csak az ágyban, ellepte az agyamat, és tudtam, hogy ettől vagy 2 napig nem fogok szabadulni.

-Cső Pápaszem, mit akarsz? -vette fel szokásos stílusát Levi, pedig mennyi mindenre képes legbelül.
-Csak felébresztettelek, tudtál aludni az éjjel? Vagy ma is forgolódtál?
-Öhm, jól aludtam, ma kifejezetten jól.
-Oh-hooo, volt ennek valami oka? -váltott egy Hange perverz hangnemre. Kikészít ez a nő.
-Nem, csak nyitva hagytam az ablakot. -egy ablak vagyok? Most komoly?
-Ahaaaa, mindent értek. Na oki, 10-re legyél Erwin irodájában, valamit akar veled dumcsizni. Szia Shorty!! -mondta, fogadok hogy megint megölelte Levi-t, majd kiviharzott a szobából. Fogalmam sincs, hogy egy embernek, hogy lehet ennyi energiája, mint a Pápaszemesnek, de ehhez tehetség kell, én mondom!

Mi az, hogy Levi nem tud aludni? Tán beteg? Én ezt nem láttam az éjjel, úgy látszik nem tudok valamiről. Gondolat menetemet a szekrény nyikorgó ajtaja törte meg, majd egy álmos fej nézett le rám. Kezét nyújtotta, majd megfogva azt, felrántott a szekrényből.

-Gondolom hallottál mindent. -vakarta meg szemeit Levi.
-Igen. Menj csak nyugodtan, tudom hogy van dolgod. Én elleszek. -mondtam, mire egy félmosoly jelent meg ajkán, mire megint kezdtem hasonlítani egy paradicsomhoz. Az a mosoly... Kikészít.