A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[28. rész - Gyűrű]

–Nagyon jó hírem van! –játszottam a boldogat, nem bírom ki, hogy ne szivassam meg.

–Meghalt a Vénember? –nézett rám boldogan. Kérdő tekintettel jutalmaztam meg, mire szomorúan visszadőlt az ágyra, én meg egy halk nevetés után belekezdtem... fogalmam sincs mibe.

–Újra szmokingban fogsz eltölteni négy órát a piás poharadat keresve!! –újjongtam, mintha egy olyan jó dolog lenne ez, mire párhuzamosan a ,,boldogságommal" sápadt el, egy olyan ,,Most szivatsz?" nézéssel.

–Ugye nem? –nézett rám rideg szemekkel, mire fülig érő mosollyal bólintottam, hogy de. Egy szenvedő fejet vágott, mire homlokon pusziltam. –Ki unatkozik megint?

–A Vénember. –kaccsintottam rá, mire kitágultak szemei.

–Megint mire készül?

–Fogalmam sincs, az esküvő után meghívott minket egy partira a gratulációja alkalmából, ahol fájó lábbal, fülledt levegővel, részeg öregekkel és szar pezsgővel leszünk. –helyeseltem, mire hosszasan kifújta a levegőt, és annyira látszott a lelkesedés mint rajtam. Vagyis a valódi lelkesedés, mert ugyan ennyire örültem neki én is.

Miután sikeresen lábra álltam, átmentünk Erwin irodájába, mert ideje megbeszélni a teendőket az esküvővel kapcsolatban. Egy olyan tervet kell kieszeljünk, ami 100%-ig hihető, mert ha egy hibát is vétünk, a Rendőrség egyből rájön, hogy hazugság az egész. És ezt nem kockáztathatjuk meg.

A szobába belépve, Erwin az asztala köré gyűlve rajzolt nekünk minden féle tervet. De egyáltalán nem tudtam figyelni, egész végig máshol járt az eszem, de nem a tervnél, az biztos.

–Jó lesz mindenkinek? –kérdezte Erwin, én meg akkor ébredtem fel.

–Mi? –eszméltem fel, és fejemet lehajtva maszíroztam azt. –Elnézést, nem figyeltem.

–Tehát, holnapután tartsuk meg az eljegyzési bált, amire az egész Felderítő Osztag és Katonai Rendőrség hivatalos lesz, majd egy hónap elteltével az esküvőt. Tehát van egy hónapotok még megöregedni. –mosolygott Hange, én meg bólintottam.

–Ez jó lesz. –mondtam, majd Levi kérdő pillantásai elől menekülve kimentem a szobából egyenesen az övéjébe.

–Mivan veled? –jött be utánam pár perc elteltével, tudtam, hogy tudni fogja, hogy hova megyek. Szinte már ide költöztem.

–Semmi. –fontam nyaka köré karjaimat. –Csak elgondolkodtam.

–Min? –húzott közelebb magához a derekamnál, majd ott pihentette kezeit.

–Biztos sírni fogok az eljegyzésen. –nevettem el magam, mire elmosolyodott.

–Erről jut eszembe. –lépett egyett hátra kirántva magát karjaim közül, én meg kérdő tekintettel néztem tettét. Egy kis dobozkát húzott elő zakója belső zsebéből, majd letérdelt. Kezeimet szám elé tettem meglepettségemben. Ő komolyan gondolta az egészet?

–Melaniana McNever. –nézett szemembe a dobozkát kinyitva. –Hozzám jössz?

Lélegzetem elakadt, csak szemeibe bámultam, ami ridegség helyett most szeretetet, vágyat és reménységet tükrözött vissza, el se hiszem ami történik. Levi most megkéri a kezem?! Olyan hangosan dobogott a szívem, hogy azt hittem kiesik a helyéről, most ez komoly?! A mindig rideg Levi, most komolyan előttem térdel egy gyűrűvel a kezében?

–Igen. –nyújtottam felé bal kezemet egy könnycsepp kíséretében. –Hozzád megyek.

Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd felállt. Akkor már zokogtam, és szemeimet törölgettem, hogy lássam az ékszert, amit kaptam. Eszméletlenül gyönyörű volt, egy nagy kristály volt középen, amit pici ezüst kövek vettek körbe. Miután kibámészkodtam magam, szemébe néztem, és most láthatott igazán őszinte mosollyal az arcomon, mert soha nem voltam ilyen boldog, mint most. Lábujjhegyre álltam, és egy hosszú csókba hívtam ajkait. Mindennél jobban szeretem ezt a férfit.