A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[20. rész - Lebuktunk]

Fenekembe markolt, mire ugrottam egyett, és tettemre elmosolyogta magát, mire a csók közben megcsaptam.

Gyönyörű pillanat volt, csapdostuk egymást, de nem fejeztük be a nyálcserét.

Elválva tőle, homlokomat az övéjének döntöttem, és csak élveztük egymás társaságát.

-Hiányoztál. -mondtam ki őszintén, mert ha már én is lepődök, akkor ő is.

-Te is. -nem hiszem el, helyette lepődtem meg. Oké, biztos szivat.

Elmosolyodtam, majd adtam egy puszit szájára, és az ablakon kinézve néztük együtt a napfelkeltét, ami eszméletlen gyönyörű volt.

Mintha Levi miatt minden színesebben ragyogna, minden más árnyalatot öltött magára, ez az ember furcsát tesz velem.

Levi hátamra tette két kezét, és úgy húzott magához, mire nyakamhoz hajolt és puszilgatni kezdte, mire számat befogva nevettem, mert rohadtul csikizett és nem akarta abba hagyni.

Nevetésemre ő is nevetett, majd valahogy felemeltem fejét, és lefoglaltam ajkait, nehogy újra vissza tévedjenek az érzékeny területeimre.

Teljesen belevesztünk, nem is hallottuk hogy nyílik az ajtó, és Erwin jön be.

-Levi? -mondta nevét, és abban a percben váltunk szét egymástól.

Basszus, ezt elbasztuk. Csak ez vízhangzott a fejemben, mire Levi lazán vette, de tudtam, hogy belül szét veti az ideg. -Öhm..

-Uram! -tisztelegtem, és azon nyomban elhagytam a szobát. Remélem nem lesz semmi baj.

Órák teltek el, mióta eljöttem Levi-tól, de semmi hírt nem hallottam se felőle, se Erwin felől.

Szét vetett az ideg, rettentő ideges voltam, egész nap nem csináltam semmit, csak ültem egy helyben, és gondolkodtam. A könyvem sem tudott most lefoglalni

Gondolván egyett, lementem egy teáért, hátha az megnyugtat. A lépcsőn leérve, a helyiségbe mentem, és feltettem vizet főni, ami hangosan jelezte hogy kész is van.

A kancsót felvettem, majd csészémbe öntöttem tartalmát, és egy teafüvet beledobva néztem, ahogy az aromája megszínezni a vizet, és szépen lassan az átlátszó folyadék zöldé változik.

Csuklómmal halántékomat dörzsöltem, mert a rengeteg gondolkozás teljesen lefárasztott, plussz úgy éreztem, hogy 2 héttel hamarabb kell vegyek hajfestéket.

Ezen gondolkozva néztem még mindig a csészémet, mire két erős kar derekam köré fonódott, és a hirtelen jött tettől azt hittem szívstoppot kapok.

-Nem tudom hogy ki vagy, de vedd le a retkes kezedet rólam, ameddig nem magad után fogod húzni. -mondtam mozdulatlanul, nem mertem megfordulni, ki a fasz tudja ki az.

Ahogy kimondtam amit akartam, az illettő elkuncogta magát, és fülemhez hajolt.

-Szeretem, ha harcias vagy. -suttogta rekedtes hangon.

Az a hang... Uram, segíts. Teljesen meglepett, megfordulva Levi volt ott, persze örültem, hogy látom, mert legalább tudok vele beszélni, de furcsán viselkedik.

Mintha boldog lenne.

-Levi, ember, használd a törpe agyadat, ne itt mert észre vesznek. -fogtam meg kezét, és hámoztam volna le magamról, ha nem szorítja meg csípőmet jelezve nekem, hogy ne vegyem el onnan.

Kérdő tekintettel néztem rá, és fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt.

-Szabad. -mondta ki nemes egyszerűséggel, és először azt se tudtam miről beszél.

Olyan bamba képet vághattam, amilyet senki soha, de miután leesett, kezemet szám elé helyeztem, és nem tudtam feldolgozni, amit mondott.

-Mivan? -csak ennyit tudtam kinyögni, fogalmam sem volt, hogy hogyan lehetséges ez.

Szabad. Én és Levi. Nyilvánosan. Lehetetlen.

-Nem teljesen. De szabad. -változott egy pillanat alatt gondterheltté, és most már tényleg nem értettem semmit.

-Hogy érted azt, hogy nem teljesen? -tudtam, hogy nem fog menni ilyen könnyen.

-Csak a Felderítő Osztag tudhat róla. Akik itt laknak. De a Katonai Rendőrség semmi képpen sem tudhatja meg. Csak akkor lehetne teljesen engedélyezett, ha feleségül vennélek. -a hallottakon rágódtam, fogalmam sem volt, hogy mit kéne tegyünk, mert ennyi felderítősnek nem lehet tartott szája, biztos valamelyiknek eljárna.

-Biztos valakinek eljárna a szája így is.

-Persze, ez is valószínű, de mindenre fel kell készülni. -mondata után, nyakát körül fontam, és megöleltem.

Örültem ennek, tényleg, de hirtelen jött, és sok gondunk lehet még ezzel.

Egy puszit nyomott számra, majd elengedett.

-Hé-hé, nem szabadulsz! Mindent tudni akarok!

-Pár órával ezelőtt-

-Levi szemszöge-

Miután Melanie elhagyta a szobát, teljes csend telepedett a szobára, Erwin és én csak álltunk egymás előtt, és azt se tudtuk hogy ki szólaljon meg hamarabb.

Láttam rajta, hogy ideges. Én is az lennék a helyében.

-Ez meg mi volt? -szorított ki magából egy olyan gondolatot, amivel fogadni mernék, hogy eddig verekedett.

-Semmi. -lezártnak tekintettem az ügyet, és asztalomhoz akartam volna leülni, ha nem fogja meg karomat, és húz fel.

Most Erwin-nel álltam az ablaknál, ahol pár perccel ezelőtt még Melanie-vel voltam. Jó az időzítés.

-Nem menekülsz, mindent tudni akarok! Mióta, miért, miért pont ő, és hogyan mentél bele egy olyan dologba, ami soha nem fordult meg az agyadban egyszer sem! Egy parancsnok vagy Levi, hol van a jobbik eszed? Egy hadnagy és egy kadét? És pont a Felderítő Osztagban? Ha megtudja a Katonai Ren...-

-Tudom, tudom és tudom! Hibáztam, bevallom, de mit vársz? Dobjam ki? Szarjam le? Nem tudom ezt megtenni, hiába kéred. -mondtam ki teljesen az őszintét, és egy pillanatig egész testem rezkedett a tudattól, hogy mi lehet miattam Meli-vel.

-Nem azt akarom, hogy boldogtalan legyél, te is tudod jól! Örülök, hogy végre valaki megolvasztotta azt a jeget, ami benned tombolt, és örülök, hogy rád talált a szerelem, de hibát követtél el Levi. És ezt nem nézhetem el neked.