A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[6. rész - Segítség]

A lovakhoz érve, meggyújtottam a lámpást, majd az enyémhez mentem, és oda adtam neki az ennivalót.

Elég nyugtalannak tűnt, először azt hittem, hogy miattam, vagy a sötét miatt, de rá kellett jöjjek, hogy itt valami más van. Mielőtt nem rémültem volna meg teljesen, megsimogattam újra a lovat, majd elindultam volna, ha nem hallok meg egy zörgést, a szénában. Ha a ló lett volna, nem zörgött volna a széna.

A pulzusom az egekbe szökött, azt hittem valaki meg akar ölni, így berohantam a lovam mellé a karámba. Azt hittem itt biztonságban leszek, de most is tévednem kellett. Az ingemet elszakította Fenyves, a lovam, mert ő is megijedt, ahogy én, így vállaim csupaszon égtelenkedtek, de most ez egyáltalán nem tudott zavarni, hogy egy szál selyem lóg rajtam, ha kell ezzel folytom meg az ellenséget, csak én éljem túl.

Gondolatmenetemet, a csend szakította meg. Fenyves elhallgatott, nem nyerített tovább. Én csak álltam ott, falnak szegezett háttal, majd körbe kémleltem. Mikor bal oldalamon egy arcot pillantottam meg, majdnem előttem. Ijedtemben egy óriásit vertem be neki, majd raugrottam.

Szénát dobtam rá, hogy ne lásson semmit sem, majd hasát kezdtem el ütni, hogy minnél hamarabb eszméletét tudjam venni. Viszont a férfi nem hagyta magát, és adott egy hatalmat az oldalamba, mire felállva, bicegve valahogy kisiettem a karámból, és a tiszta ég alá mentem, hogy lássam ellenfelem arcát, és ha úgy adódna sor, valaki segíteni tudjon nekem.

A férfi természetesen jött utánam, míg meg nem láttam alkarján díszelgő címerét, ami nem melleg a Katonai Rendőrség jelét ábrázolta.

-Mégis mi a faszt művelsz? -tettem fel neki a kérdést, mire választ se kaptam tőle, úgy indult meg felém.

Kezeit ökölbe szorítva hajlította testrészét a levegőbe, mielől ügyenes kitértem, majd kigáncsolva az embert újra ráültem. Már ütni készültem, mikor megfordított, ezzel maga alá gyűrve engem.

Nyakamra tette kezét, úgy próbált szorítani, míg egyiket el nem vette, és hálóruhám alá be nem rakta. Azonnal elkezdtem ordítani, ha ez az állat itt akar megerőszakolni, akkor a lábaimmal folytom meg! Nem most fogom elveszteni basszam meg!

Ficánkolásom közepette valaki lerugta rólam, majd csak ütés hangokat hallottam. Miközben valaki szétverte a szerencsétlen, én légzésemet próbáltam rendbe hozni több-kevesebb sikerrel. Miután csend telepedett körém, gyanítottam, hogy a vész elhárult, így felegyenesedve néztem körbe.

A férfi ki rám támadt a földön feküdt eszméletét veszve, mellette Levi állt még egy csapásra felkészülve. Teljesen megrémültem, a tudat, hogy majdnem félig megerőszakoltak, teljesen összetörte a nagy büszkeségemet, így azt már a földön is szétrughattam volna.

Levi ahogy észre vett mellém sietett, és kezét nyújtva akart segíteni nekem. Kacsóját nézve gondolkodtam, míg elnézve róla magamtól álltam fel. Meglepte tettem, de most senkivel sem tudtam érintkezni, aki férfi, sőt, szerintem magamtól is undorodni fogok egy ideig.

Felállva, gyors lépésekkel haladtam a ház felé, és szemem sarkából láttam, hogy Levi is követi példámat.

A házba berontva felsiettem a szobámba, majd teljesen rámtört a síró görcs. Már vagy fél órája itathattam az egereket felhúzott lábakkal az ágyamban ülve, hátam a falnak támasztva néztem ki az ablakon, és könnyeim csak folytak arcomon.

Kopogás törte meg a csendet, mire majd kiugrott a szívem a helyéről, úgy megijedtem, majd választ se adva lépett be szférámba az illető. A folyosóról beszűrődő fény zavarta szememet, de ez most nem érdekelt, és arcomat is megvilágította legalább, így elkerülve a villany felkapcsolását.

Mikasa jött be az ajtón, nyomában a hadnaggyal. Ahogy megláttam őket, a könnyeim újra utat törtek maguknak, majd barátnőm hozzám sietve akart karjaiba zárni, de megállítottam. Saját érintésemet nem tudom elviselni, akkor az övét hogy tudnám?

Kezemet feltéve jeleztem neki, hogy ne jöjjön közelebb, mert akkor én fogok távolodni.
-Ne gyere közelebb. -mondtam a sírástól rekedtes hangon, mire aggódó pillantással nézett hátra Levi-ra, aki köpni-nyelni nem tudott.

Ott voltunk hárman, gondolatokkal, félelemmel és kétségek között, legalábbis én, tanácstalanul voltunk egy helyben, és mozdulni sem mertünk, nem hogy megszólalni.