A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[7. rész - Fájdalom]

Miután lábaim elgémberedtek, lefeküdtem az ágyamba, majd magamra terítve a takarót néztem tovább őket. Nem akartam szemmel téveszteni őket, tényleg nem esett volna jól most a közelségük.

-Meli, elmondanád mi történt? -ült le Mikasa a székemre tisztes távolságra, míg Levi követve példáját, becsukta az ajtót, és a kislámpát az asztalnál felkapcsolva dőlt neki barátnőm mellett.

Ahogy kérdését meghallottam, a mucskosság érzete újra elterült lelkemen, mire hangosan zokogni kezdtem, ahogy képek villantak be az elmúlt eseményekről. Mikasa megtörte a köztünk lévő távolságot, mire távolodni akartam a falhoz, de ő kezemet lefogva, gyengéden simogatott, hogy ne érezzem rosszul magam.

Kezére szorítottam, mire a lány arcán is egy könnycsepp gördült le.
-Csinált valamit? -körözött a téma körül. Levi csak hallgatott, figyelt, hogy minnél többet tudjon meg az árulóról, aki ránk támadt. -Rosszat csinált? -társaim szemei egyre jobban tükrözték a kíváncsiságot és a félelmet az igazságról.
-Nem. -szólaltam meg rekedtes hangon. A bent lévők egy megkönnyebbült pillantással néztek ezután rám, ami engem is próbált lenyugtatni. -Csak akart, de akkor jött a hadnagy, és leszedte rólam. -vetettem egy hálás pillantást Levi felé, ki egy félmosollyal az arcán nézett vissza rám.

Levi mosolyog? Mivan?

Ezután Levi kiviharzott a szovából.
-Nyugodj meg, elintéztük a férget. -villantott meg egy magabiztos mosolyt, mire egy kicsit megkönnyebbültem. Fogalmam sincs, hogy mit csináltak vele, de nem is akarom tudni. -Mit szólnál, ha hozzám költöznél, ameddig jobban nem leszel? Nem hiszem, hogy jót tenne neked, ha itt vagy egyedül. -ajánlotta fel az előttem ülő, mire kis gondolkodás után, bólintottam.

Legbelül egy hosszú, szeretettel teli ölelésre vágytam, és napokig tartó alvásra.

Kibújva a takaromból, felvettem egy szürke pulcsit, és egy fekete jégert, majd Mikasa kezét ragadtam meg. Hagyta, hogy kacsóm az övéjében legyen, teljesen kedvemet kereste.

A szobából kimenve, kapucnimat feltettem a felyemre, majd a lépcsőnél haladtunk volna el, ha nem rántom meg picit karját.

-Mi az? -nézett rám Mikasa.
-Lemehetek a konyhába egy teáért?
-Megyek veled.
-Egyedül szeretnék menni. Addig rendezd el, hogy legyen helyem nálad. -mondtam neki, majd nehezen, de bólintott egyett.

Lassan haladtam a lépcsőn, a sok sírástól fájtak a szemeim, ezért pislogni is nehezen ment. Leérve, a hadnagyot vettem észre, ki szokásos helyén ült, és ő is teát iszogatva volt gondolataiba merülve.

A kapucni még mindig a fejemen volt, úgy sétáltam be a helyiségbe, mire Levi rögtön felkapta a tekintetét rám.
-Te mit csinálsz itt? Mikasa hol van? Azt mondta vigyázni fog rád! -úgy látszik nagyon idegesíthette, hogy egyedül vagyok, mert egy ér dudorodott ki a nyakán, elég rémisztő volt.

-Nyugodjon meg uram, én akartam lejönni egy teáért, és azt hittem egyedül leszek majd egy kicsit. -mondtam neki az igazat, miközben a vizet öntöttem ki a csészémbe, majd a teafüvet beletéve ültem le az olvasó helyemre, távol Levi-tól.

-Jobban vagy? -halkult el hangja.
-Ez miféle kérdés volt? -néztem rá. Gondolatai csak úgy cikáztak, tudom, hogy illedelmes akart lenni, de most semmi kedvem az etikettre.
-Igazad van. -nézett lefele.
-Köszönöm, hogy megmentett uram! -mondtam neki egy hálás pillantással, mert tényleg neki köszönhetem az életem.
-Semmiség. Egy ideig nem kell részt vegyél a kiképzéseken, csak ha jobban va-
-Nem. Mindegyikén részt fogok venni. Ez most nem fog eltántorítani a célomtól. -mondtam neki, majd felállva neki kezdtem a teám ízesítésének.

Nem akarok a gondolataimba őrülve egy szobába tölteni heteket, és az edzéssel legalább levezetem a fájdalmamat is. Most éppen kapóra jön.
-Jó éjt hadnagy. -mondtam neki a csészémet megfogva, mire biccentett egyett, majd a lépcsőhöz menve mentem fel az emeletre, most már a jobb szárny irányába.

Az ajtót kinyitva mentem be a szobába, majd az ágy jobb oldalára menve tettem le a szekrényre az italomat, míg Mikasa a bal oldalt foglalt helyett, és már rég olvasta tovább könyvemet. Felfeküdve, teámba kortyoltam, majd betakarózva egy jó éjtet mormogva Mikasa-nak, teljesen elnyomott az álom.

-3 héttel később-

Mondhatni, most már teljesen jól vagyok. Ugyan olyan vagyok mint régebb, csak egy kis üresség van bennem azóta. De nem veszem figyelembe, nem akarom hogy elrontsanak bármit is az érzéseim.

Felkelve, felöltöztem, majd hajamat kifésülve hagytam, mert időközben hajkoronám is levágtam, így már csak vállamig ér, de sokkal könnyebb vele az élet, mint a hosszúval.

Korán kelő lettem mostanában, sőt, talán túl korán kelő is. Fél 6-ott ütött a nagy falióra, majd csendesen, figyelve, hogy Mikasa-t ne ébresszem fel, mentem le az ebédlőbe, majd egy teát készítve néztem ki az ablakon, amin a napfelkelte gyönyörű napsugarai verődtek vissza.

A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt, megnyugvást és békét sugárzott önmagából. A lépcsőn lépés hangok jelentek meg, majd Levi ért le a konyhában.
-Rosszul alszik hadnagy? -kérdeztem az ablakról le se véve a szemem.

-Tch, te miért vagy fent ilyenkor szaros kölyök? -dörzsölte meg szemét.
-Tch, kérdésre nem válaszolunk kérdéssel! -mondtam most már szemébe nézve.
-Te meg ne lopd a dumám! -rivallt vissza. Most komolyan nem akar válaszolni a kérdésemre?
-Akkor válaszoljon normálisan hadnagy! -ittam bele teámba, ezzel megnyerve a kettőnk közti csatát. Minden a régi szerencsére.