A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[22. rész - Tönkrement haditerv]

Még a nap se jött fel, akkor keltem, és futottam át Levi-hoz, hogy legyek még vele egy kicsit az expedíció előtt. Kopogás nélkül rontottam be hozzá, és azzal a lendülettel feküdtem be mellé a takaró alá. Szorosan hozzá bújtam, és próbáltam kiélvezni a pillanatot.

Mikor felébredt, realizálta, hogy ott vagyok, és ő is vissza ölelt, majd egy puszit nyomott a fejem bubjára. Idilli egy pillanat volt, és kívántam, hogy bárcsak ne érne véget.

-Meli, ideje felkelni. -suttogta, majd egy csókot nyomott ajkaimra, és kikelt az ágyból. Jó pillanatok elrontója. Nyöszörögve ültem fel, és próbáltam rávenni magam, hogy felkeljek, és átsétáljak a másik szárnyba, de valahogy nem akart sikerülni.

-5 perced van. -mondta Levi halál nyugodtan, mire azonnal felpattantam, és az ajtót majd' kitörtem a helyéről úgy rohantam ki. Egy halk kuncogást hallottam még, de nem tudtam most ezzel törődni, mert ha itt hagynak, én utánuk megyek.

Sikeresen kész lettem, majd rohantam az udvarra, ahol sorakoztak a többiek. A lovamra pattanva álltam be az alakzatba, majd vártuk a parancsot, hogy elinduljunk, ami hamarosan meg is érkezett.

Órák óta csak vágtattunk, mikor egy 10 és 15 méteres jött szembe velünk, akiket az első sorban lévők sikeresen el is intéztek. A terv az volt, hogy Eren csak akkor változik át, ha nagyon muszáj, mert nem tudjuk még annyira, mire képes és mire nem.

Viszont egy óvatlan pillanatban, egy erdőbe érve teljesen elfelejtkeztünk a titán fiúról, és csak akkor vettük észre hogy eltűnt, amikor kiértünk az erdőből, de ő nem volt velünk. Teljesen bepánikoltunk, főleg Mikasa, aki vissza is rohant az erdőbe.

-Mikasa! Állj meg te hülye! -ordítottam, de semmi haszna nem volt, mintha meg se hallotta volna. A lovamat megállítottam, és felálltam rá, majd a manőver felszereléssel a fák közé vetettem magam.

-Meli! Állj meg te idióta! MELANIE! -ordította torka szakadtából Levi, de intettem kezemmel, hogy most hagyjon.

A fák közé bevágva magam, a szememmel kerestem Mikasa-t, akit meg is láttam percekkel később, ahogy össze-vissza repkedve keresi Eren-t.

-Mikasa!

-Mit akarsz?! -mondta rám nézve, és olyan gyilkos szemei voltak, hogy még én is megijedtem tőle.

-Ketten gyorsabban fog menni a keresés. -mondtam vállára téve a kezem, és egy hálás pillantást vetett rám, hogy nem hátráltatni akarom.

Mintha órákat kerestük volna, úgy telt az idő, az egész erdőt átnéztük vagy százszor, de sehol se kaptuk. Mikasa már a sírás szélén volt, láttam, hogy egy hajszál választja el, hogy kitőrjön belőle a felgyülemlett félelem és aggódás, de gondolatom be is igazolódott, ahogy kiértünk az erdőbe, megpillantottuk az osztagot, Mikasa leesett a manőver felszereléssel, és a földön ülve sírta ki magát.

Lerepültem mellé, és teljes erőmmel próbáltam nyugtatni több-kevesebb sikerrel. Levi mellénk rohant, és karjával felrántott a földről, majd teljes erejével rángatni kezdett.

-Mit csinálsz te idióta nőszemély?! Mit csinálok ha meghalsz te balfasz?! Használd azt a csöppnyi agyadat legalább egy percig bazdmeg! -üvöltötte a képembe.

Rettentő rosszul esett, ahogy bánt velem, soha nem láttam ilyennek. Megilletődve néztem rá, majd kirángattam karomat az övéjéből, majd Mikasa-hoz léptem.

-Tudsz járni? -kérdeztem tőle, mert még mindig patakokban folytak könnyei.

-Igen. -szipogott, majd felállt, egy gyilkos pillantást vetett Levi-ra, majd ketten elindultunk a lovainkhoz.

-Indulhatunk? -kérdezte a sor elejéről Erwin.

-Igen. -mondtam neki, majd előre vágtattam.

-Levi? -nézett Erwin most hátra.

-Ja. -mondta, majd felült a lovára, és elvágtatott.

Visszafordulva vágtattunk most már, mert még mindig nem tudtuk hol van Eren, ezért egy teljes káosz lett az egész expedíció. Szomorúan ballagtunk már a falon belül, egy óriási veszteséggel a hátunkon.

-Mi értelme van ennek?

-Van egyáltalán értelme a Felderítő Osztagnak? Vagy csak a halálba küldik az embereket?

-Egy rakás szar az egész, ti sem érdemeltek jobbat!

Ezek, és ehhez hasonló csodás szövegek hagyták el az emberek száját, már megszokhattam volna, hogy lelkes beleéléssel várják vissza az osztagot. Szomorúan kullogtunk tovább, egyenesen a főhadiszállásig. Ahogy megérkeztünk, lepattantam lovamról, és sírva mentem be a kapun. El se hiszem, hogy ez történt. Nem elég, hogy Levi-al összevesztem, és totál leordibálta a fejemet, még Eren-t is elvesztettük, és rohadtul nem tudja senki, hogy hol lehet.

A szobámba menve, lapot és ceruzát vettem a kezembe, és egész estig csak a terven dolgoztam, rajzoltam, és gondolkodtam, hogy Eren mégis hova a francba tűnhetett az erdőből. Szemüvegem már nyomta az orrom, szemem könnyezett és kezem tiszta grafit volt, mégse tudtam rájönni, hogy mégis mi történhetett.

Gondolat menetemet egy kopogás szakította meg, és az ajtó ahogy kinyílt, úgy akartam hogy vissza is csukódjon. Levi lépett be rajta egy csésze teával, gondolom ezzel akar kiengesztelni. Ahogy ránéztem, eszembe jutottak szavai, amiket a falon kívül vágott fejemhez, és újra elkapott az a rossz, szorongató érzés a torkomban, és eszméletlen nagy erőt vett igénybe, hogy ne bőgjem el magam a puszta látványától is. Visszafordultam a rajzom és a számításaim felé, és próbáltam folytatni a munkámat.

-Meli... Ne haragudj rám... Csak kibaszottul megijedtem, hogy elveszítelek, mert ki tudja mi lett volna, ha nem jössz vissza... -mondta olyan halkan, hogy azt hittem suttog, majd mellém lépve tette le az asztalra a kedvenc csészémet.

Szemüvegemet feltoltam fejem tetejére, majd Levi-ra néztem, kinek szemében most megtörtséget és félelmet láttam, a komor és rideg stílusa helyett. Egy szót sem szóltam, csak felálltam, és megöleltem. Én is lehetnék óvatosabb, hisz tudom hogy miféle múltja lehet, amit nem szeretném hogy megismétlődjön számára, velem az élen.

-Nem kéne pihenned? Tiszta karikásak a szemeid. -mondta, mire elmosolyodtam nyomoromon és egy puszit nyomtam szájára.

De ő többet akart, szó szerint falni kezdte ajkaimat, tele érzéssel és szenvedéllyel, és nagyon jól esett a közelsége. Kezeit derekam köré csavarta, és pólóm alá csúsztatta ujjait, viszont elváltam tőle, és nem engedtem hogy folytassa.

-Hulla vagyok Levi... Ne most. -mondtam, majd fejemet vállára tettem, ő meg hajamat kezdte cirogatni kárpótlásul. Hogy lehet valaki ennyire megértő, Istenem...

-Ez esetben akkor más dologhoz folyamodunk. -mondta, én meg gondolkodni se tudtam, olyan gyorsan cselekedett.

Menyasszony pózba felemelt, én meg próbáltam nem elsikítani magam nevetésem közben, de nem az ágyra tett, kiment a szobámból, és a jobb szárnyba vette az irányt. Ezek szerint hozzá megyünk.