A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[13. rész - Takaró]

Egy óriásit ásítva dőltem az ablakkeretnek, majd az udvart kémlelve néztem, ahogy az őrök is hasonlóan cselekszenek.

-Álmos vagy? -töri meg a kellemes csendet Levi.
-Nem, ereszt a fejem. -mondom fáradtan, a szemeimet lecsukva.
-Tch, szaros kölyök. -jegyzi meg ritkán elhangzott mondatát, mire elmosolyodom. Ez az ember semmit nem tud kimondani ezen kívül.

-Szerintem én megyek aludni. Megbánom, ha nem kelek fel 8-kor. -ásitok még egyett. Levi-ra nézve csak bólintott egyett, mire szemeimet dörzsölve indultam el az ajtó felé. Vissza fordulva egy gyorsat szalutáltam még, aztán tovább haladtam a puha ágyamhoz.

-Nem maradsz itt? -kérdezte Levi olyan halkan, hogy biztos voltam benne, hogy csak én hallottam rosszul.
-Tessék? -fordultam meg, és kikerekedett szemekkel néztem, ahogy felém fordulva kezd az ágya felé sétálni.
-Nem mondom ki még egyszer. -ezek szerint jól hallottam. Fogalmam sem volt, mit kéne tegyek, maradjak, vagy ne, menjek, vagy ne, mi lesz ha baj lesz ebből? És mégis, miért akarja, hogy maradjak? Csak ne legyen ebből botrány.
-1 perc! -mondtam, mire ott hagytam a kíváncsi Levi-t, majd a szobámba rohanva szél sebesen vettem fel a pizsomámat. Visszafutva, bele huppantam az ágyába, és a falhoz simulva vártam őt, csukott szemmel, tetettve, hogy lassan elnyom az álom. Ruhák súrlódását hallottam, gondolom átöltözött, mire a kíváncsiságom győzött, és félszememet résnyire kinyitva pásztáztam, hogy mi történik éppen. Argh, bárcsak ne tettem volna. Ahogy napvilág tárult iriszeim elé, Levi agyon dolgozott felsőtestét pillantottam meg, ahogy nekem háttal vesz fel egy lenge fehér pólót, ami lóg rajta, viszont eszméletlen jól állt neki. Kócos haját megborzolta, nem segítve a helyzeten ezzel, majd nadrágjához nyúlt. Azt viszont nem volt lelkierőm végig nézni. Nem akartam megismerni kicsi Levi-t, a pusztítót, ezért szorosan tartottam szemeimet, nehogy engedjek a csábításnak.

-Hé kölyök, jól vagy? -kérdi Levi, mire kipattintottam szemeimet, amire egy tarkóját vakaró, pizsomában álló, kócos hajú hadnagy állt előttem, és be kell valljam, életem végéig el lettem volna a kilátással.
-I-Igen. -mondtam, mire a nyakamig felhúztam a takarót, próbálva eltakarni a paradicsom vörös fejemet. Éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem, mire a takaró kihúzodott a lábaim közül, és a fél oldalam a hidegben volt.

-Ne vedd el a takarót! -nyöszörögtem, mert már tényleg aludni akartam.
-Elvégre az ágyamban fekszel, a takarómmal, szóval nem tudom mi a problémád. -mondta háton fekve, csukott szemmel, mire az egész takarót elhúztam, és magamra tekerve feküdtem jobb felemre, neki háttal, a fallal szemben. Annyira végig néztem volna a reakcióját, de inkább arra összpontosítottam, hogy minnél szorosabban tartsam a takarót. Egy idő után, már furcsa volt, hogy nem tesz ellene semmit, mire vettem a bátorságot, és csiga lassúsággal bújtam ki belőle, és annál is lasabban fordultam meg, hogy lássam mit csinál ez a törpe. Háton feküdve feltételezem, hogy aludt, mert az arca most békés volt, acélszürke szemei most nem virítottak, és a légzése csendes volt. Alszik. Ahogy néztem, megsajnáltam szegényt, hogy elvettem a takaróját, és most itt fagyoskodik mellettem, ezért alólam próbáltam kihúzni a takaró egyik felét, kisebb-nagyobb sikerrel. Most már felülve húztam ki magam alól a takarót, mire egy erős kéz a vállamon lenyomott az ágyra, az illető a másik kezét a számra tette, mert tényleg visítottam volna az ijedtségtől. Szemeimet ahogy kinyitottam Levi arcát láttam magam előtt, és az övéivel bámult engem.

-Elakadt a szavunk? -kérdi egy fél mosoly kíséretében, és a döbbenettől semmit nem tudtam kinyögni, másrészt, a keze még mindig a számon volt.
-H lvnnd a kzd a szmrl akko hllanal! (Ha levennéd a kezed a számról akkor hallanál!) -motyogtam a tenyerébe. Ahogy eljutott az információ az agyáig, levette onnan, de a vállamra téve, most már két helyen ereszkedett rám. Szuper. -Köszönöm. -mondtam szemrehányóan, mire csak egy fél szemöldök felemelést kaptam. Ahogy elhallgattam, többet nem szólalt meg, inkább csak engem figyelt, majd arca közeledni kezdett az enyémhez.

-Mit csinálsz? ‐mondtam rémülten, mire egy szempillantás alatt a szám felett hajolt, és szó szerint egy hajszál választott el tőle.
-Nem veszed el a takarómat. -suttogta ajkaimra, és lehelletétől kirázott a hideg. Elhajolva kicsavart a takaróból, majd mellém feküdve terítette szét a rongyot amiért veszekedtünk egy fél órát. Nekem is hagyott, hmm, kedves. Felócsúdva a döbbenetből, fordultam a fal felé. Több ilyen ne legyen.

-Jó éjt Levi. -suttogtam a hátammögött fekvőnek.
-Jó éjt... Meli. -mondta vissza, mire egy ütemet kihagyott a szívem, majd esze-veszett gyorsaságban nyomott el az álom.