A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[27. rész - Reggel]

Miután kétszer is kiszórakoztuk magunkat egy éjszaka alatt, reggel Levi-al ébredtem, aki mellettem, hason feküdve aludt, de meg kell hagyni, tündérien. Végig nézve rajta, eszembe jutott minden, amit pár óra alatt tudtunk csinálni, de mielőtt újra a hatása alá kerültem volna, elhesegettem minden ilyesmi gondolatot. A látványra elmosolyodtam, majd úgy véltem, ideje lenne beszélni Erwin-nel, hogy mit tudhatott meg Hange-ról és Eren-ről.

Viszont amikor felálltam, éles fájdalom hasított a hasamtól lefele a térdemig, és majd' hátra estem a hirtelen jött érzéstől. 'Oké, túl durvák voltunk.' Engedtem el egy gondolatot, mert lehet nem kellett volna ennyire komolyan vegyük, tekintve, hogy nekem még mindig ez volt az első, de annál jobb és szenvedélyesebb volt.

Miután sikerült felöltöznöm, kifésültem hajamat, majd átmentem a mellettem levő szobába. Bekopogtam, ahol egy ,,Szabad!" után be is nyitottam –jobb kopogni, amióta bármikor itt lehet Levi állítása szerint a ,,Vénember"– és belépve a mindig pozitív főparancsnok állt előttem, mellette a hozzá tartozó parancsnokasszonnyal.

–Hange! –sipákoltam, és most én ugrottam az ő nyakába, mert lehetetlennek tűnik, de eszméletlenül hiányzott ez a nő. Ez az őrült nő.

–Ahww, miért nem mondtátok, hogy ennyire hiányoztam? –nevetett fel, és teljes erőmből próbáltam ölelni, mintha egy soha vissza nem térő alkalom lenne.

–Mit mondott a Rendőrség? –engedtem el Hange-t, ahogy eszembe jutott a jövetelem oka.

–Visszaengedték hozzánk Eren-t és Hange-t, viszont mindenképp látni akarják majd az esküvőt, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy igazat mondtatok, vagy nem.

Egy percig lefagytam, de büszkén vállaltam ezúttal, mert szeretem Levi-t, és ez kellett, hogy én rájöjjek, hogy nekem mellette van a helyem, és vele akarom leélni az életemet.

–Rendben.

–Ne aggódj, maj... Rendben?! –látszott, hogy teljesen meglepte a válaszom, bár a tegnapi után nem is csodálkozom ezen.

–Beszéltem Levi-al az este, és rá kellett jöjjek, hogy ő csak segíteni akart, és ha ez a szabály, akkor mi ezt betartjuk. Ha már a többit megszegtük. –mosolyodtam el a végére, amit Hange és Erwin is követett, mert maga a szerelmünk már szabálytalanság, nem hogy ne legyünk házasok. Biztos nem olyan rossz a házas élet, nem?

–Viszont... –húzta össze száját Erwin. –A főparancsnok még arra is megkért, hogy látogassunk el a főhadiszállásra, egy ilyen parti alkalmából, miután megtörtént az eljegyzés. Mindenképp gratulálni akar nektek, vagy tudom is én, a lényeg, hogy el kell menjünk.

–Ahjj ne már, még egy alkalom, amikor tűsarkút és giccses ruhát kell felhúznom? –néztem rá szenvedő arccal, hátha meg tudom hatni, hogy lemondja, de nem... Erwin nem ilyen.

–Hát... Sajnos igen. –tette szívére kezét, és bűnbánóan kezdte ingatni nekem a fejét, mire nem tudtam egy mosolyt elengedni. Játszik velem.

–Levi már tud róla? –néztem Hange-ra.

–Az éjjel kellett volna elmondjam? –szólalt meg ismét Erwin, mire bólintottam egyett, hogy jogos a felvetése... bár nem lett volna jó, ha pont az éjjel nyit be a szobába, mert lehet megbánta volna. Mielőtt egy paradicsomra kezdtem volna hasonlítani, megfordultam, majd gyorsan kezdtem haladni az ajtó fele egyenesen a szúnyókáló törpémhez.

–Melanieee –húzta el a nevemet Hange.

–Hm? –mondtam hátra se nézve, és feltűnés mentesen próbáltam kisietni a szobából.

–Miért pirultál el? –halatszott a hangjában, hogy mosolyog. –Tán csináltatok valami rosszat az éjjel? Esetleg...

–Sziasztok! –mondtam, majd kifutottam a szobából. Nem akartam pont most megbeszélni a szexuális életemet Hange-val, nem is tudom, hogy valaha megfogom ezt tenni.

Hajamat fülem mögé tűrtem, majd Levi szobájába nyitottam, ami lassan az enyém is lesz annyit vagyok nála. Még mindig ugyan úgy aludt, abban a tündéri pózban, csak annyi különbséggel, hogy most a hátán volt. Feje jobb oldalra volt hajtva, vagyis ellentétesen velem, míg két keze szanaszét mellette. Cipőmet levéve derekára ültem, mire mocorogni kezdett, és acélkék szemeit rám emelte. Lassan, komótosan nyitotta ki szemeit, és egy halvány mosolyt eresztett el, ahogy meglátott. Hogy lehet egy férfit ennyire imádni. Jobb kezét arcomra tette, amibe úgy bújtam bele, mint egy gazdáját hazaváró macsek, majd egy hosszú ébresztő csókba hívtam ajkait. Viszont ő többet akart, komolyan, nem volt neki elég az éjjel?

–Nem ezért jöttem drágám. –húzodtam el tőle nevetve, mire lebiggyesztette ajkait, amire csak mosolyodni tudtam.

–Drágám? –jutott el az agyáig, amit az előbb mondtam, mire teljesen vörös lettem, és azt se tudtam hova bújhatnék.

–H-Ha zavar, akkor nyugodtan m-mond meg, nem tud...–

–Imádom. –mondta, majd egy lágy puszit nyomott számra. Eléggé meglepett tette, mert na, mindenki tudja, Levi egyenlő az érzéstelen kifejezéssel, bla-bla-bla, de ez... Teljesen a szóbeszédek ellentéte. Bár van ami igaz. Például a rideg tekintetében néha én is megijedek. Hogy lehet valakinek fagyos szemei mint az időjárás? Nem tudom, mi okból viselkedik így az emberekkel, vagy mi történhetett vele élete során, de biztos, hogy az egyik célom az lesz, hogy ameddig vele vagyok –akár életem végéig– de megolvasztom ezt a tekintetet. És boldogságot hozok az életébe.