A naplemente csillagai [Levi x Melanie]

[5. rész - Múlt]

Még mindig az asztalnál ültem most már nem csak Erennel, hanem Mikasa-val és Armin-nal is.A két fiú fejüket fogva nevettek, míg Mikasa nyugtatni próbált azzal, hogy Levi biztos hogy látott már ilyet, és biztos volt már csaja. Én erre csak fintorogtam egyett, de volt amikor én is velük nevettem. Az elején, de már eltelt 30 perc!

Lépés hangokat hallottunk meg a lépcsőnél, majd alábhagyva a zajt, a hadnagy jött be a konyhába, enyhe pírral az arcán. A fiúk abba hagyták a nevetést, és komoly arcot próbáltak vágni, hogy ne büntesse meg őket a törpe. Mikasa szorosan fogta az asztal alatt a kezemet, jól esett hogy ridegsége ellenére ennyire támogat.

-Betettem minden talált ruhát mosni. Mindent betettem -mondta az utolsó mondatot rám nézve.

Tudtam miért mondta, az enyémet is betette. Teljesen elvörösödtem, hisz ő a felettesem, a parancsnokom, és teljesen szégyenbe hoztam a rendetlenségemmel nem csak magamat, hanem még őt is. Megszórítottam Mikasa kezét, amire ő vissza szorított jelezve, hogy nyugodjak meg, még mindig Levi idősebb, és biztos hogy volt már csaja. Bár ki tudja, ekkora magassággal azt hinném, hogy Erwin az apja. Bár azt nagyon kétlem, hiszen nem lennének eltérőek a genetikáik, ergo Levi magas lenne. Na jó, nem vagyok normális.

A fiúk még az ezelőttinél is hangosabban kezdtek el nevetni, amire beharaptam az ajkam, és Levi-ra néztem, aki cselekedetemre felvont szemöldökkel nézett rám.

Miért ilyen rideg? Miért nem mutatja ki az érzéseit, miért mindig egy fapofát vág? Ezen agyaltam mikőzben őt bámultam, aki felrángatva a két nevető fiút, kivonszolta őket, majd elkezdődött a mai kiképzés. Csak a mai napot éljem túl.

Nem akartam gyengének tűnni, így elhatároztam, hogy ennyi nem fog zavarni. Csak egy rohadt ruha darab, mindenki látott ilyent. Nem?...

-Hé Mel, most milyen színű van rajtad? -nevetett tovább Eren.
-Tch, fehér. -mondtam kajánul, amire most az egész fiú, beleértve a hadnagyot is elpirult, és itt volt az idő hogy én és Mikasa mint lányok nevessünk a fiúkon, mikor eddig fordítva volt.Próbálták össze szedni magukat, de látván a szenvedést az arcukon, mégjobban elkapott a nevetés, aminek csak 10 perccel később tudtam véget venni.

-Haha, ez jó volt. -jött oda hozzám Armin, majd beleboxolt a karomba. Arminnal is jóba lettem az utóbbi időben, aminek nagyon örülök, hisz egy nagyon okos embernek ismertem meg, és ő is szeret olvasni, ami nálam egy plussz pont.

A kiképzés után, mindenki elment dolgára, majd kivételt téve, én is a szobámba mentem.

Úgy döntöttem, hogy egy kicsit olvasok, majd utána megyek le vacsorát készíteni, ma úgy is korán fejeztük be a kiképzést.

A szemüvegemet felvéve, a konyhába mentem egy teáért, és az asztalhoz ülve kezdtem el olvasni. A teát nem vihetem fel, ezért maradtam ott, de a kajának még nem fogtam neki.

Bő 1 órája olvashattam, mikor a hadnagy érkezett le a lépcsőn.
-Hé szaros kölyök. -morogta nekem. -Van még tea? -bökött a csészém felé, mire a könyvről le sem véve a szememet bólintottam, majd kiszolgálva magát szembe ült velem a helyére.

A könyvet befejeztem, majd az asztalra letéve gondolkodtam a történeten, aminek az imént jutottam a végére. A szemüvegemet feltoltam a fejem tetejére, így úgy nézhettem ki, mintha hajpántom lett volna, a hajamat kiengedtem így hosszú barna hajam vállaimra omlott, melynek vége mellem alá ért. A térdemre téve államat néztem tovább a könyvet.

-Hé kölyök, van valami baj? -kérdezte Levi.
-Nem, nincs. -emeltem fel fejemet, hogy mozogni tudjon állam. -Csak szomorú volt a vége, amire nem számítottam. Hasonlított rám. -mondtam ki őszintén.
-Tch, ne olvass olyat, ami szomorúvá tesz. Az olyan könyveknek nincs értelme. Olyan, mintha az élet lenne a főtémája, csak szereplőkkel. A való életben nincs olyan, hogy boldog vég. És tudod miért? Mert létezik a sors. -mondta rideg, mozdulatlan arccal.

A szemében a megszokott üresség helyett most fájdalom volt. Nem tudom mennyi keserves időszakot élhetett át ez az ember, de abban biztos vagyok, hogy nem keveset.

-Uram, téved. -mondtam ki nemes egyszerűséggel. A férfi meglepődött tettemen, de hagyta, hogy tovább mondjam, nem szakított félbe. -Először is. Ha egy történet rosszul végződik, az akkor kitalált. És tudja miért? Mert ha ez az életben történik, akkor ott nincs vége. Mert egy élet, egy történet nem fejeződik be úgy, hogy ne legyen boldog vége. Ameddig nincs az, addig még nincs vége, ezt garantáltan mondhatom. Én is éltem már át szenvedést, amikor mondtam, hogy a történet hasonlít rám, az a testvérem miatt volt, aki meghalt. Ketten voltunk, de így már egyke vagyok. Amikor betörték a Sina falat, akkor a házunk felére lépett egy titán. A szüleim és én éltük túl, a nővérem nem. Gyönyörű fehér haja volt, ő nem őszült velem ellentétben, neki természetesen volt ilyen. Teljesen az ellentétem volt. Míg neki hófehér, nekem ébenfekete hajkoronám van, így voltunk egymás kiegészítői. De a halálával minden más lett. A másik felemet elvesztettem így a magányba kényszerülve, most már csak a szüleimmel. Én is tudom milyen a fájdalom, ne higyje azt, hogy nem. A bosszúért jöttem kadétnak, azért dolgozok sokat, hogy lássam a titánt, ki tönkre tette az életemet, és az első lehetőséggel öljem meg utána meg öröm nyugalomra téve lelkemet. -fejeztem be monológomat, mit meglepve de figyelmesen hallgatott végit a hadnagy.

Ránézve, sajnálatot vettem észre rajta elsuhanni, és meglepettséget, de most mégjobban. Azt hittem van valami az arcomon, így megfogva testrészemet éreztem, hogy a bőröm könnyáztatva várta hogy észre vegyem. Most már nekem is a meglepettség vette fel az arcomat, így letörölve könnyeimet felpattantam, majd felsiettem a szobámba. Nem akartam ennyire megnyilni, nem vagyok valami lelkizős típus, de azt hiszem túl sokáig temettem el a dolgokat mabamban.

Időközben túl tettem magam az előbbi incidensen, és egy új könyvet kezdtem el olvasni, mikor az órára pillantva gondolkodtam mikor kezdjek el vacsorát főzni, mert ha nem fogok neki, ezek itt éhen halnak.

Úgy gondoltam megengedem magamnak a kényelmet, így felvettem a selyem ruhámat mit alvásra használtam, és a hozzá járó fekete hálóinget is, azért nem fogom kitenni a csupasz vállaimat 3 idegennek. A szemüvegemet eltettem, majd a lépcsőn lecsoszogva láttam, hogy Levi még mindig ott ül, és az én könyvemet olvassa! Egyáltalán mikor hagytam itt? Mikor felrohantam? Mondjuk lehet.

Rám nézve a döbbenet ült ki arcára ruházatom miatt, én meg próbáltam figyelmen kívül hagyni, ahogy szemével lentről-felfele stíről engem.
-Nem vagy egy kicsit kevés ruhában? -húzza fel egyik szemöldökét Levi.
-Annyira nem vagyok kevés ruhában, hogy még a lovakat is megetetem így. -mutattam mosolyogva a répát a kezemben, mikor elindultam az ajtó felé.

Levi mellett akartam elhaladni, mikor kezébe ütköztem, mert elém tette azt.
-Így nem mehetsz ki! -mondta ridegen rám nézve.
-Miért? Tán valaki meglátna? -mondtam felhúzva egy szemöldökömet, ezzel előbbi cselekedetét utánozva.
-Tch, igen. És meg is fázhatsz. -morogta, mikor látta, hogy kezdi elveszíteni a csatát.
-Önt ezt ne zavarja hadnagy. -mondtam neki gúnyosan, majd odébb állva, kikerültem karját, majd kimentem az ajtón.

Éreztem Levi tekintetét rajtam, ahogy az ablakon kívül is engem néz. De nem érdekelt, én csak mentem tovább.