Másnap reggel valami megmagyarázhatatlan érzéssel keltem, mely az egész napomra rányomta a bélyeget.Kiakadtam apró dolgokon is, fél óra alatt négy embert öltem meg.
Dabinek is hasonló érzése támadt bár ő egész nap nyugodtan elvolt és engem próbált leállítani.
És mára ki is derült, hogy miért volt ennyire rossz előérzetem.
A reggel folyamán minden rendben volt, bár az érzés nem múlt el. Nagyjából délben kezdődött minden.
-Gyertek ebédelni! - kiáltott fel Kurogiri.
Dabival egyből lementünk és leültünk a szokásos helyünkre. Megvártuk a többieket, s mikor leértek nekiálltunk enni és beszélni.
-...Na és akkor megfogta és belehúzta a kukát a fejébe! - mondta Toga, mire az egész csapat felnevetett. Nekem megakadt a torkomon az étel, mire mégjobban nevetni kezdtem.
-Shhh!! - mondta Dabi, majd lefogta a számat. A többiek is elhallgattak. Hangok szűrődtek ki a bejárati ajtó mögül.
-Itt lesz a rejtekhelyük, láttam ahogy [Név] lejött!
-Tudod mekkora vérdíj van a fején? Anyám, ha megszerezzük örök életünkben pénzben fogunk úszni!
Mindenkiben megfagyott a vér, az adrenalin és a pulzus ugrásszerűen megnőtt, Dabinek pedig megfeszültek az izmai.
-Gyertek! - állt fel Shigaraki, majd a szobába vezetett minket, ahol annak idején hét perc a mennyországbant játszottunk. Valószínűleg a sötétség miatt, de soha nem láttam, hogy van ott egy másik ajtó. Kinyitotta, majd mindenki halkan utána ment. Egy nagy csattanás jelezte, hogy a rendőrség bejutott. Kirishima bezárta a rejtett ajtót, majd futottunk Shigaraki után.
-Hova megyünk? - suttogtam
-Dekuhoz. - válaszolt a vörös hajú Shigaraki helyett. Arcán fura komolyságot láttam, mely igazán szokatlan volt tőle.
Az út végén egy újabb ajtó volt, melyet Dabi könnyedén berugott. A napfény a szemünkbe világított és arra késztetett minket, hogy csukjuk be.
-Ki az a Deku? - kérdeztem már normális hangerőben.
-Egy ismerősöm. Jó arc, bár a szelídsége miatt néha sokan nem is nézik ki belőle, hogy ő a Kaszás. - mondta.
-A Kaszás!? - kérdeztem tányérméretű szemekkel.
-Te vagy a női, ő a férfi. Rengeteg embert megölt, csakúgy, mint te. Bár ő egy fokkal óvatosabb volt, hiszen az igazi neve és az arca nem ismert a médiában. - sóhajtott lesajnálóan.
-Kösz... - néztem félre. Minden cuccunk, minden dolgunk a rejtekhelyen maradt.
-Hát, akkor felhívom. - mondta Twice. Pár csengés után már fel is vette ez a bizonyos Deku. - Hello, gyere ide. Mi? MOST! Mondom IDE! A VÉSZKIJÁRATHOZ! - kiabált, majd letette a telefont.
-Értem. - bólintottam, majd távolabb mentem és leültem egy tetszőleges helyre.
-Fontos dolgok is maradtak bent? - ült le mellém Dabi.
-A legfontosabb itt ül mellettem. - mondtam, majd vállára hajtottam a fejem.
Az idilli pillanatot egy óriási robbanás szakította meg, mire egyből odakaptuk a fejünket. A rejtekhely lángokban állt. Hirtelen lepergett a szemem előtt minden. A sok közös pillanat a többiekkel, a Dabivel töltött percek, órák, az első együttlétünk, Kurogiri főztje. Hiába vagyok Japán leghíresebb sorozatgyilkosa, szívem nekem is van. Könnybe lábadt a szemem, majd felpattantam és futottam a hely felé, ami oly' kedves emlékeket adott számomra. A hely, amit otthonnak nevezhettem lángokban állt.
-Ez ő! - mondta Dabi, mire rákaptam a tekintetem.
-Mégis ki?! - kérdeztem ingerülten.
-Deku!
-Ő gyújtotta fel? - kérdeztem.
-Én is ezt tettem volna. Bent volt még az ellenség. - rántott vállat.
-Tessék?! Ezt tetted volna?! Mégis m—
-[Név]! - ragadta meg a vállam. - NE AZ ÉRZELMEID IRÁNYÍTSANAK ILYEN HELYZETBEN! EZ VOLT A LEGJOBB DÖNTÉS! - kiabált az arcomba.
-Óh, értem. - bólintottam, majd erőteljesen el löktem magamtól.
-Halihó, megjöttem! - kiabált egy festett, zöld hajú srác.
-Azt hittem sosem érsz ide! - fogott vele kezet Dabi, majd a többiek is.
-Bizonyára te vagy [Név]. - jött oda hozzám, majd megütögette a fejem tetejét.
-Én. - bólintottam.
-Kicsit sem úgy nézel ki, mint ahogy az interneten mutatnak. Kisebb vagy, az arcod kerekebb, a hajad hosszabb, és nem is nézel ki tizenkilencnek.
-Én pedig nem értem mit esznek rajtad a többiek. Mellesleg tizenhat vagyok.
-Hagyjad, bekattant. - nevette el magát Dabi.
-Tessék? - néztem rá.
-Úúú, szerelmesek közti vita! - mondta a zöldike.
-Kussolj be, kaktusz! - kiabáltam rá. - Te pedig! - néztem a másik fiúra. - Menj a francba!
-TE MEG ANYÁD UTÁN! - üvöltötte, mire könnybe lábadt a szemem. - Várj, nem úgy értettem! - nyúlt felém, de csak megfordultam és elmentem.
Kiabálta utánam a nevemet, de nem álltam meg. Tűzoltók tömege hajtott el mellettem, mikor már utcákkal távolabb jártam. Lépteim hallatszódtak csak az utcában. Jelenlétem mindenkit megfagyasztott és szótlanul néztek.
-Anyu, nézd milyen szép az a néni! - mutatott rám a kisfiú.
-Nem! - fogta be a száját a kisfiúnak, ám ő kiszabadult anyja kezei közül és hozzám futott.
-Ez a tiéd! - nyújtott nekem egy virágot.
Szemeimet újra eláztatták könnyeim, és csak magamhoz öleltem. -Néni, miért sírsz? - kérdezte halkan, mégis rettentő hangosnak hallatszott.
-A néni azért sír, mert egy fasz voltam vele. - hallottam meg egy ismerős hangot.
-A néni most elmegy. Köszönöm a virágot. - mosolyogtam rá, majd sietősen futni kezdtem.
-Várj már! - kiáltott utánam Dabi.
-Mégis mire? Te vagy az az ember, akinek bármikor bármit meg tudnák bocsájtani, erre ezt csinálod? Édesanyámat szidod, aki halott? - ordítottam.
-[Név], sajnálom! Gyere velem a többiekhez. Jelenleg Dekunál vagyunk.
-Tudod, én rettentően szeretlek téged, de elpuhultam teljesen. Csak a szerelem lebegett a szemem előtt, és teljesen elfelejtettem, hogy ki is vagyok valójában. Egy sorozatgyilkos. Adj egy hetet, és visszamegyek. - néztem mélyen a szemébe.
-Jó. - mondta majd sarkon fordult és elment.
És így kezdődött életem egyik legmegerőltetőbb hete.
YOU ARE READING
A RABOD LETTEM |Dabi x Reader| ✔
Fanfiction[Név]-t, Japán hírhedt sorozatgyilkosát Shigaraki Tomura, a Gonoszok Ligájának vezetője meginvitálja az általa vezetett gyilkos szervezetbe. A lány pár nap után belemegy, és csatlakozik hozzájuk, ám egy nem várt személy felforgatja életét, a kettejü...
