Önzőség volna?✔️

I.

Órák óta kínzom autóm kormányát, némi kitérővel. Pontosabban 3 órája vezetek, ebből kétszer álltam meg, szükségleteimet elvégezni. Amikor elindultam, nem igazán számoltam, s gondolkodtam azon mégis mennyi időt fog igénybe venni utam. Azt sem tudom merre tartok, kedvem szerint fordulok be a halvány lámpafényekkel bevilágított utcákba, míg nem el nem érek egy általam megfelelőnek talált környékre. Eljöttem otthonról, már ha nevezhetem annak azt a lepukkant érzelmektől túl szított, omló, kis falut. Sosem szerettem az ottani szomszédságot, mind ijesztően mások voltak,mint én, ami sokáig nem hagyott nyugodni. Így ezt a feszültséget okozó nyűgöt hátrahagyva útnak indultam.

Egy kisebb házacskákból álló városba hajtottam be, furcsán izzó melegség járta végig testemet. Ez lehet a jel, hogy jó fele járok, legalábbis nagyon bízom benne. Szép lassan gurultam, semmit nem elsietve. A percekkel ezelőtti utcákkal ellenben, itt gyönyörűen be volt minden egyes szeglet világítva. Üzletek kirakatai fénylettek, szemnek való ragyogó ékszerek, öltönyök, fehérneműk és egyéb ruhadarabokat kiemelve. Egyáltalán nincs ellepve emberek tömkelegével, az ember kellően fellélegezhet a nélkül, hogy bármiféle idegenszerű dolgot szívna be. Igaz, hajnali két óra múlt, lehet ez is közre játszik. Minden csodás volt, kivéve a főutat megkeserítő kisebb-nagyobb gödröket. Ettől eltekintve, szerintem megtaláltam a helyet ahova letelepedhetek. Talán végre végleg.

Amint egy elhanyagoltabb hotel parkolójában lefékeztem, visszapillantó tükörbe nézve megpillantottam megviselt arcomat, mogyoró színű izzadt tincseim homlokomra vannak szorosan tapadva. Némiképp próbáltam megigazítani, ujjaimmal párszor végigszántva köztük. Fokkal jobbnak mondanám jelenlegi állapotát.

Az eső közben eleredt, gyorsan a kiszemelt szállásom bejáratához siettem. Bármennyire is szeretem az esőt, a legrosszabbkor tud eleredni, szinte mindig. A vihar nyugtató, mégis zavart keltő. A le száguldó cseppek, néha hangosabban koppannak a talajon, néha hangosabban, mint az elmémben cikázó gondolatok.

Kilincs lenyomása durvábbra sikeredett, mint akartam, így szinte beestem a tőlem jóval méretesebb ajtón. Az épület külső kinézete ellenére, belül egy fekete-barna színekben domináló étterem volt, szinte vidámnak tűnt. Pedig épp olyan üres volt, mint az éj leple alatt nyugvó város utcái. A deszkákból álló padló, minden léptemet recsegéssel kísérelte, míg a recepciónál alvó egyént vizslattam tekintetemmel. Ugyanolyan elhanyagoltnak tűnt, mint maga a hotel külseje. Fején sötétkék farmerból készült baseball sapka volt, arcára hajtva. Békésen pihent mindaddig, amíg rá nem tenyereltem a pultra kikészített kis csengőre.

Kobakján nyugvó sapkája földre esett, hirtelen felugrásától. Mondhatom jól ráijesztettem, ránézésre nem mondtam volna meg mennyire is húzhattam fel azzal, hogy így felébresztettem. Nem is érdekelt, minél előbb egy szobára volt szükségem, hogy kellőképpen kialudhassam végre magamat.

Nos eljutottam oda, hogy újra kitegyem ezt a sztorit, némi változtatásokkal. E miatt lehetséges, hogy néhol hibák tűnhetnek fel, ezért előre is elnézést kérek.