Önzőség volna?✔️

XI.

Fák vettek körül, bárhova néztem. Minden csendes volt, a madarak csicseregtek és maga az erdei levegő békességet bocsátott ki magából. Ennek mind a közepén, viszont állt egy régi kis faház, gyönyörű. Csupán egy földszintből állt, kőből felállított kéménye folyamatosan árasztotta magából a füstfelhőket. Sosem volt otthonom, nem egyszerű ezt az érzést keltenie bárminek is. Lehet hely, tele emlékekkel, s lehet egy személy teli elválaszthatatlan kötődéssel. Amíg nem észleljük, nem tudhatjuk.

- Tehát ez az én szerény otthonom. - figyelte a természetet megtestesítő fa rengeteget és az előttünk álló kunyhót. Szemei csillogtak, ahogy a szavak özönlöttek ajkai közül. Lágy mosolyra késztetett engem is a mellettem ülő kisugárzása. - Direkt begyújtottam, hogy meleg legyen. Ne is kérdezd, csak megérzésből, tudtam valami más lesz ma. - fejezte be közlendőjét és kiszállt mellőlem.

- Csodás. - ámultam mellé lépkedve. - Mióta élsz itt? - néztem a nálam magasabbra.

- Itt nőttem fel. - vette fel velem a szemkontaktust, amit végül én szakítottam meg. A bennem fortyogó érzelmi hullámok, kitörésének megelőzése érdekében. - Lesz időnk megismerni egymást. - indult el a bejárat felé. Szokása hátrahagyni, talán nem is bánom. Az őt való "üldözés" során van időm kicsit elmémben rekedni, átgondolni a mostan átélt eseményeket.

Kinyitotta előttem az ajtót és intett egyet kezével, hogy menjek előre. Ahogy betoppantam a nappaliban találtam magam, nem kellett csalódnom. Kívülről, belülről is meghökkentő látvány tárult elém. Minden bútor sötét, mégis világosságot kelt az egész összkép. Hatalmas ablakok két oldalán hosszú földig ereszkedő, bársonybarna színű függönyök csüngnek. A fény bevilágítja az egészet. Ezenkívül bézs színű kanapé volt a szoba közepén, mellette az égő kandalló.

Nem laktam még kandallós helyen, de nem tudom mennyire jó ötlet úgy itt hagyni a házat, hogy közben be van gyújtva.

- Van két másik szoba, egyik az enyém a másikat meg dolgozónak használom. Elég rumlis, szóval nem szeretném, ha ott aludnál. Alhatsz az én szobámban, ha neked az úgy megfelel. A fürdő és a konyha amellett van. - kezdte magyarázni.

- Majd én alszok a kanapén, nem túrlak ki a szobádból. - mosolyogtam rá.

- Ha ezt szeretnéd, nem bánom. Feküdj le aludni, biztos sok volt már a mai nap. - simított végig karomon. Egyetlen érintésére felforrósodott bőröm, viszont ő ezt valóban nem érezhette, szerencsémre. Bólintottam neki, majd levettem a cipőmet és levetettem magam a helyemre. Nem telt bele sok időbe, míg el nem nyomott az álom.

Nem tudom mióta aludhattam amikor épp, hogy félálmomban éreztem valaki rám terít egy meleget nyújtó anyagot. Talán, csak álmodtam. Hittem ezt, amíg fel nem ébredtem. Valóban rajtam volt egy fekete vastag pléd. Még mindig bámulatba ejtőnek találtam az újdonsült kuckós részemet. Puhább, mint az eddigi szállásaim. Az egészet az orromba jutó, egyre érezhetőbb égett szag rontotta el. A mellettem lévő kandallóra kaptam tekintetemet, de abban már, csak enyhe parázs volt. Felpattantam, hogy megkeressem Namot, nem e esett valami bántódása.

- Nam? - köhécseltem nevét a konyhába menet.