Önzőség volna?✔️

III.

Gondolat menetemet egy kis időre megszakítva, kiléptem a zuhanyzóból, megtörölköztem, a remélem tiszta törölközővel. Visszavettem ruháimat, amiket legszívesebben jelenleg akár kézzel mosnék ki, ha lenne rá elég időm.

Éppen fogat mostam, mikor hangos megállás nélküli dörömböléseket hallottam kintről beszűrődni. Ki az az elmeháborodott aki ilyenkor dübörög valamivel... Úgy érzem hamar választ fogok erre kapni. Gyorsan kiöblítettem számat, majd megindultam a sötét tölgy színű ajtóhoz. Csak résnyire nyitottam ki, kikukkantottam. Egy magas fiú, széles vállakkal mindenkihez bekopogtatott, de senki nem nyitott neki ajtót. Lehet azért is mert, ahogy öklei a kemény felületet érték, olyan sebességgel is húzta el és sietett tovább. Elég feszültnek tűnik, de lehet, csak beteg vagy ne talán valami kezdő bűnöző. A mostani produkcióját eltekintve, előbb gondolna az ember a második opcióra.

Észrevette, hogy már figyelem egy ideje és olyan lendülettel rontott nekem, nem volt időm feleszmélni sem. Pillanatok alatt beiszkolt a szobámba, ezzel engem felborítva. Azonnal lemászott rólam, felpattant, majd elfordította a zárban lévő kis kulcsot. Mondanom sem kell nagyon ideges lettem. Mégis mit képzel magáról, hogy csak így befurakszik a szobámba és szinte rám ugrik? E mellett még be is zárt.

Már épp szóra akartam nyitni a számat, de tenyerével ráneheztelt ajkaimra, ezzel megakadályozva előbb tervezett cselekedetemet. Mutató ujját szájához érintette, hogy hallgassak. Rám emelte mandula színben pompázó, kifejezéstelen íriszeit. Nem kellett több, elvesztem bennük. Szemei egy sárkányéra hasonlítottak, nem igazán láttam még ehhez hasonlót. Tekintettemmel próbáltam érzelmek után kutakodni ködös szemeiben, de csak mérhetetlen sötétséget véltem bennük felfedezni. Minden haragom elszállt ezalatt. Végigmértem arca többi részlegét, az orra szimmetrikus, s dús ajkai közül, egy nyalóka vége lógott ki. Kusza tincsei, össze-vissza álltak, ettől még szebbnek mondanám, a már hatalmába kerítő ábrázatát. Már nem tűnt olyan zaklatottnak, mint az előbb. Észre sem vettem, hogy tátott szájjal mértem végig szinte egész lényét és, hogy kezei már rég eredeti pozíciójukban voltak. Ez némi feszültséget szivárogtatott ki belőlem zavaromban.

- Mégis mit képzelsz magadról? - förmedtem rá. Löktem egyet rajta, mert csak azért sem akart kérdésemre választ adni egyből.

- Sajnálom. - ült le az ágyra terített szürke ágynemű szélére, arcát tenyerébe temette ami felcsúszott ezüst fürtjei közé. - Mindjárt elmegyek, csak egy 10 percet had maradjak. - nézett fel rám könyörgően. Tekintetében megnyugvást találtam magamnak, azt a bizsergető érzést, amit soha nem tudhattam eddig magaménak. Éreztem valami, érzelmet.

- Normálisabban is véghez lehetett volna ez vinni szerintem. - tettem keresztbe karjaim.

- Tényleg bocsánat. - mosolygott rám, amitől két bájos gödröcske jelent meg arcán. Ki hitte volna, hogy két gödröcske ilyen hatékony fegyvernek bizonyulhat? - Kim Namjoon. - állt fel meghajolni, de leintettem.

- Kim Seokjin. - ráztam vele kezet. Eldőltem mellette az ágyon és a mennyezet hibáit fürkésztem. - És mond csak Kim Namjoon, mi járatban vagy épp pont az én szobámban? - tettem fel a bennem lapuló legfontosabb kérdést.