Önzőség volna?✔️

XXV.

Döbbenten álltam még mindig, földbe gyökereztek a lábaim, s mozdulni sem tudtam a hirtelen megbillenő hangulatváltozásomtól.

Elindultam a hangok irányába, Nam már az asztalnál ült, figyelte a sütögélő Yoongit.

- Elmondanátok, hogy mi az a nagyon fontos dolog ami most körülöttünk zajlik? - támaszkodtam neki karba tett kézzel az ajtófélfának, az előbbi eseményekről eltekintve.

Rám kapták tekintetüket, ám egyikük sem szólalt meg. Sértődöttségemet kimutatva vágtam ki az étkezőasztalnál lévő egyik széket és ráhuppantam.

- Nyugtasd le az asszonyt és számolj be neki most már a dolgokról. - ment ki a konyhából a barna hajú fiú.

- Tudod te kit hívj asszonynak! - kiabáltam utána.

- Jin. - rakta egyik kezét az előttem ülő, az én asztalon pihentetett praclimra. - Egyél előbb.

- Nem. - mondtam határozottan. Mikor leesett, hogy milyen hisztis is vagyok most reggel, egyből elfogott a bűntudat keserű érzése. - Sajnálom... - szólaltam meg halkan miközben az asztalterítőt tanulmányoztam.

- Nézz rám. - utasított lágyan. Felnéztem ragyogó szemeibe, s minden gondom elillant pillanatokon belül. - Nincs mit sajnálnod, megértelek. Nos, akkor bele is kezdek. - dőlt hátra. - Azokról van szó, akiket már említettem neked, mozgásba léptek és minket szemeltek ki maguknak. Őszintén fogalmam sincs, hogy ez hogyan is történhetett, de mellettem kell maradnod bármi is legyen, ne bóklássz el egyedül sehova és ne állj szóba senkivel akit nem ismersz. - egyáltalán nem tetszett, hogy megszabja mit csinálhatok és mit nem. Bosszant, hogy elveszi a szabadságomat amit függőségszerűen hajszoltam egész életemben.

- Namjoon, felnőtt ember vagyok, azt teszek amit szeretnék. - álltam fel az asztaltól. - Tudok magamra vigyázni. - s ezzel majdnem ott is hagytam, de a karomra fogott.

- Pont úgy, mint a múltkor? - kérdezte és menten elsüllyedtem szégyenemben. - Aggódom érted Seokjin, értsd meg kérlek.

- Ne hívj így... - mondtam megtörten.

- Jinnie... - csengett rekedt, kedves hangja, majd magához vont egy ölelésre. - Sok dolgunk lesz még. - mire csak hümmögtem egyet.

Másnap délután...

Dél volt, s sütött a nap kint. Behúztam a függönyt. Még reggel hazajöttünk, Namjoon házába. A többiek a várost figyelik, és az abban folyó dolgokat, hogy több információnk legyen. Páromat elküldtem, hogy valami ehető dolog legyen itthon, mivel nemhogy a hűtő, de az egész házban nincs egy harapnivaló se már.

Félóra elteltével lepihentem a kanapéra, s véletlen elszusszantam. Nem kellett volna... hiba volt.