Önzőség volna?✔️

XXIX.

Majd tekintete, a mellettem fekvő holttestre tévedt. Nem láttam az arcán semmiféle érzelmet, ami viszont megrémisztett. Szeret vajon még? Hogy talált rám, s mi történt amíg távol voltam?

- Jinnie... - csuklott el a hangja és végre rám szentelte a figyelmét. Odajött hozzám leguggolni. Majd ujjaival arcomat kezdte el birizgálni, amitől egy kellemes érzés futott végig testemen. De én egyszerűen képtelen voltam szólásra bírni a számat. - Bántott téged? Ugye nem nyúlt hozzád úgy? - kezdett bele a faggatásba.

- Bá...bántott engem sokszor, meg...megakart erőszakolni az előbb, de én...megöltem őt. - sírtam el magam. Mondandóm után szorosan kezdett el ölelni. - Nagyon hiányoztál Namjoon. - szipogtam, fejemet a mellkasába temetve.

- Te is nekem, nagyon ügyes voltál és bátor. - simogatta közben a hátamat. - Tudod...egész végig kerestelek mindenhol. - suttogta, míg egy lágy puszit lehelt a hajamba. Szívem erősebben kezdett zakatolni ennek hallatán. Kis idő múltán még mindig ugyanúgy ölelt, majd hirtelen valami nedveset éreztem a fejemen. Eltoltam magamtól, csak annyira, hogy arcára nézhessek. Sírt.

- Miért sírsz Nam? - töröltem le pofijáról a könnyeket.

- Nagyon féltem, hogy nem láthatlak viszont. Hogy elvettek tőlem, s sosem kaplak vissza már.

- Ne félj, itt vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet. - néztem szemeibe bűnbánóan.

- Fejezd be! Az én hibám volt, hogy nem előztem meg azt, hogy ez megtörténjen. Pedig tudtam, hogy te kellesz neki, de mégis elbuktam. Sajnálom kincsem. - válaszolt erélyesen és megpuszilta homlokomat. - Menjünk most már haza. Két szemem rajtad lesz minden pillanatban. - kezdett el felöltöztetni engem.

Semmi nem lesz már olyan, mint volt.

Hiányzott az érzés amit mellette érzek, de ő már megváltozott. Valami más benne, talán az üveges tekintete ahogy előre mered szótlanul. Talán az, hogy elhagyta a saját magát nyugtató szokását. Olyan más lett.

- Jin! - rohamoztak meg Kookék, mire eltorzult az arcom a fájdalomtól, de próbáltam nem kimutatni.

- Úgy hiányoztál nekünk. - kezdett el pityeregni Jimin, miközben ölelgetett.

- Ugye jól vagy? - kérdezte Tae.

- Igen srácok minden rendben van. - erőltettem egy keserű mosolyt magamra.

- Elég lesz srácok. - mondta komoran Nam és leszedte rólam a három jó madarat.

Beültünk a kocsiba, Kook vezetett, Tae az anyósülésen, s én hátul ülök középen, Namjoon és Jimin között. Nam szorosan tart maga mellet, combomat markolássza. Érzem mennyire be van feszülve, ezért nyugtatóan cirógatni kezdem a combomon lévő kezét. Rám emeli tekintetét, a komor tekintete aggódóvá válik és törődővé. Halványan rámosolygok, s ajkainkat összeérintem.

- Lassan hazaérünk. - bólint biztatóan.