Önzőség volna?✔️

XXI.

- Milyen aranyosak! - fordultunk egyszerre az ujjongó Jiminhez. Tapsikolt, bár nem tudom miért.

- Ideje volt már. - csapta össze két tenyerét vigyorogva Hobi is.

- Csak valami rossznak kellett történnie, hogy végre összejöjjenek. - terült el a kanapén sóhajtva Yoongi.

- Ne mondj ilyeneket! - ment oda Chim enyhén vállon ütni őt.

- De hát te is látod. - tartotta fel maga elé két kezét.

Este 7 óra múlt már, de ők azóta nem mondtak nekem semmi információt arról, hogy milyen probléma is merült fel, amely ilyen szürkületet hozott a napba. Feszült volt mindenki, leginkább Namjoon. A vacsora közben folyamat, csak szuggerált engem szemeivel, s én nehezen leplezve zavaromat, szenteltem minden figyelmemet az elém kikészített ételre.

- Arra lesz a szobátok, mindent megtaláltok ami kell. - intett az egyik ajtóra egy perverz kacsintással Suga, mire Jimin tarkón csapta.

- Fogd vissza magad, vagy elfelejthetsz egy hétre. - nézett szúrósan az idősebbre. Annak ellenére, hogy Jimin a fiatalabb, s valószínű ő a bottom a kapcsolatukban, egész jól kordában tartja párját. Annyi kiderült a mai nap folyamán, hogy a tegnap este után nem sokkal később összejöttek. A részleteket elhagyva mesélték el nekünk, pár szóban összefoglalva.

Bólintottam egyet, s megköszöntem az ételt. Elhagytam az asztalt és a szoba irányába indultam el. Namjoon gesztusaimat követve jött utánam. A szoba egész szép volt, fekete sötétítőket behúztam és az ágy mellett lévő kis éjjeli lámpákat is felkapcsoltam. Namon gondolkodtam kimért mozdulataim közepette. Még nem vagyunk egy pár, túl szaladtunk volna a csókkal? A fejemben cikázó személy az ajtófélfának dőlve legeltette tekintetét rajtam. Leültem az ágyra, s felvettem vele a szemkontaktust, megpaskoltam magam mellett lévő üres helyet. Ő értve a kérésemet, odabattyogott mellém és lehuppant miután bezárta az ajtót, kulcsra zárta amit kissé furcsálltam.

- Sok fiút csókoltál már? - kérdezte egy kis idő múltán halkan. Kérdése újra fókuszba hozta az elmémet. Felvontam a szemöldököm.

-Fiú? - kérdeztem döbbenten Namjoon nevetett, a hangja halk és rekedt volt.

- Akkor lányok? - találgatott tovább.

- Nem.

- Nem sok lány, vagy nem sok fiú?

- Fiú. - mondtam.

- Hányan?Miért...

- Egy. - az arcom kipirult, de a hangom egyenletes volt, amikor válaszoltam. Erre Namjoon hihetetlenül közelebb hajolt, alkarjának vastag izmai megfeszültek, miközben behajlította a könyökét, hogy közelebb kerüljön hozzám. Mámorító volt a közelsége, és jogosan aggódtam, hogy a szívem, ne talán bármelyik másodpercben felrobbanhat. - T...te hány embert csókoltál már meg? - kaptam el a tekintetemet róla, ennek ellenére nyakhajlatomban éreztem szuszogását.

- Egy.

Felpillantottam meleg barna szemébe, és hirtelen megértettem, mit akar mondani nekem. A tetteiben lapuló üzenet.Nem vagy egyedül.Mert megértette. Megértette, milyen érzés elhagyatottnak lenni. Megértett engem.