Önzőség volna?✔️

V.

- Két kávét, feketén. - szólalt meg az előttem ülő még mindig engem méregetve. Percről-percre jobban bizonyosodom meg arról, hogy eszement. Az én kérésemet figyelmen kívül hagyva, kérte a kávét feketén. Mégis kinek néz engem? A felszolgálótól kezdve, recepcióson át a bárgyú képű pasas felvette a rendelésünket és el is iszkolt. - Tehát, mit szeretnél tudni?

- Üldöztek? - vetettem fel azt, ami elsőnek eszembe jutott.

- Okos..., igen a nyomomban voltak, de neked hála leráztam őket egy kis időre, amit köszönök. - biccentett egyet vigyorogva. - Most én jövök. Mikor kerültél szerény városocskánkba? - dőlt hátra közben törökülésbe téve lábait. Az igazat megvallva, egyáltalán nem számítottam arra, hogy bármi hozzám fűzhető dolog után fog érdeklődni.

- Miből gondolod, hogy új vagyok errefelé? - próbáltam tartani vele a szemkontaktust.

- Itt mindenki ismer, mindenkit. - vont vállat. Közben kihozták az előttem ülő rendelését. - Nos, mikor jöttél és meddig maradsz?

- Az éjjel szálltam meg egy kis időre, pontosabban négy éjszakára vettem ki a szobát. Tervezek házat keresni a napokban. - ittam bele a már szinte pocsék minőségű kávéba, amit véletlenül ki is köptem, szerencsétlenségemre pont Namjoonra. - Jesszusom, nagyon sajnálom. - akadtam ki ügyetlenségem miatt. De ő, csak felnevetett. Pedig az ital tűzforró is volt, ez a másik ok amiért nem maradt meg szájüregemben.

- Szóval szar a kávé. - mondta még mindig kuncogva. - Semmi baj, előfordul az ilyen. - szégyenemben szerintem arcom felvette a paradicsom színét. - Ne aggódj, nem haragszom. - mondta biztatóan, az asztalon lévő kezemre rakta sajátját. Másik kezével a terítő közepén található szalvétáért nyúlt és letörölgette magáról a meleg nedvet. - Veszélyes itt maradnod. - váltott az alapból mély hangja, rémisztően rekedtre és komorrá.

- Mi-miért? - dadogtam a sokkoltságtól.

- Amilyen szépnek tűnik az egész, olyan keserű is. De tudod mit? - cserélte fel előző mély tónusát, ismét derűsebbé.

- Mi az? - vártam figyelmesen válaszát.

- Lakj nálam. - közölte mintha ez olyan normál dolog lenne egy negyedórás ismeretség után felhozni.

- Hogy mi? Alig ismerjük egymást. - lepődtem meg.

- Majd megismersz, ne rágódj e-miatt. Vigyázok rád, de itt nem vagy biztonságba. Szívességképp teszem. - mondta még mindig halál nyugodtan.

- Nem kell a szívességed, se az ismereted. - hökkentem meg.

- Pár nap múlva más lesz a véleményed. - állt fel az asztaltól, egy huzamban megitta azt a rettenetes kávét és a farzsebéből kihúzott egy cetlit amit lerakott elém. Névjegykártya. - Majd hívj. - majd kisétált a hotelből.

Zavaromba egy kis ideig, csak ültem közben gondolataimba mélyedve. Ebből persze új szint ki kellett valakinek zökkentenie, még pedig a pultos szivarnak.

- 3000 won lesz. - állt meg ismét mellettem. Tehát meghívott, de fizetni nem volt képes és ezért a nyomorult kávéért ennyit elkérnek itt.