Önzőség volna?✔️

XII.

Fel se tűnt először az általam használt becenév. Sokkalta inkább az előttem lévő kupira összpontosítottam. A pult tele volt liszttel és cukorral. A gáztűzhely füstölt és az egész helyiséget füst lepte be. Ha ez még nem lenne elegendő, az egész kuplerájt létrehozó személy előttem sürgött-forgott a konyhában, hogy mielőbb helyre hozhassa a művét. Elkezdtem kuncogni, ami végül nevetésként tört ki belőlem. Ijedten kapta fel rám a fejét, a földön térdelve. Pont a padlón levő mocskot sepergette.

- E...ez..., hagyjuk nem tudok erre mit mondani. - huppant le a földre ő is nevetve. - Reggelit próbáltam neked készíteni, de nem úgy alakult ahogy elterveztem. - nézett el rólam zavarában. Aranyos.

- Na gyere. - álltam meg előtte. Kinyújtottam kezemet, hogy felhúzhassam a hideg csempéről. Boci szemekkel nézte tettemet, majd tenyerét az enyémbe téve, segítettem neki felállni. Többször szeretnék erre kelni. A füstölős résztől eltekintve. - Menj mosakodj meg. - utasítottam kedvesen.

Amíg elment rendbe tenni magát, én addig elkezdtem gyártani a palacsintákat. Pár perc múlva hallottam, hogy leült valaki a hátam mögött lévő kis faasztalhoz. Nézett, s nézett...véletlenül sem vette volna le szemeit rólam.

- Szinte lyukat égetsz a hátamba a nézéseddel. - fordultam hátra karba tett kézzel.

- Jó nézni amit csinálsz, az én szerencsétlenkedésemmel ellentétben. - bókolt. Gödröcskéi újra láthatóvá váltak, szemei összeszűkültek és csak mosolygott. Ez az a fajta mosoly, ami teljesen mássá változtatja őt, az a fajta mosoly, amitől csillagok jelennek meg a szemében, és ajkai elkápráztatnak. Miért van rám ilyen sújtó hatással? Mert mi rosszabb annál, mint ha tudod, hogy akarsz valamit, amellett, hogy tudod, hogy soha nem kaphatod meg? Ő volt minden, amit valaha is akarhattam...és semmi, amit valaha is kaphattam volna...

- Na...Nam kész a reggeli. - dadogva görbült felfelé az én szám sarka is. Leraktam elé az édes ételt, vele szemben helyet foglaltam és végül elkezdtünk enni. Néha, néha loptam tőle pár pillantást, amit ő is viszonzott.

Mire befejeztük az evést, eleredt az eső. Egyre többször esik mostanság. Itt volt az ideje, hogy kérdezzek, mégsem tettem. Érdekelt, de akkor nekem is el kellett volna mesélnem a keserves életemet. Amire még nem álltam készen jelen pillanatban. Újra elmenekültem minden, s mindenki elől, főleg előle. Elmosogattam, majd kimásztam a tetőre. Nem féltem, hogy leesek, annyi baj legyen. Muszáj egy kis erőt gyűjtenem magamba, a kis időn belül bekövetkező színvallásomra és úgy érzem most itt tudnám ezt megtenni. Dörög az ég és villámlik, süvít a szél, a fák levelei zörögve csapódnak egymásba, mire Namjoont is látni vélem a nyitott ablaknál felém jönni. Nem szid le amiért, ilyen elvetemültségre hivatkoztam, ilyen időben. E helyett ő is letelepszik mellém a csuromvizes tetőzetre. Egyszerűen imádtam, mikor az idő ilyenre alakult, olyan elbűvölő. Csak mint a mellettem kiterült felebarátom. A köztünk lévő jól megszokott csend újra beágyazódott.

- Szeretnélek megismerni téged. - mondta egy kis idő múlván, az égre meredve, szemei csukva voltak és élvezte a vízcseppek okozta felfrissülő érzést.

- Mit szeretnél tudni? - tettem ugyanazt mint ő.