Önzőség volna?✔️

II.

- Jó estét! - hajoltam meg lazán, arckifejezésétől eltekintve. Most, hogy kicsit észhez tért, összehúzott szemöldökével és ingerült ábrázatával tisztelt meg engem.

- Jó estét. - mondta mogorván a negyvenes éveiben járó férfi. Fekete hajában, néhol ősz tincsek tűntek fel. Nagy orrán egy heg díszelgett ami végighúzódott egészen álláig. Valószínűleg napok, vagy akár hetek óta nem borotválkozhatott, kusza szőrzet bújt meg állán, ami még jobban rondította az összképét.

- Egy szobát szeretnék. - kezdtem bele nyugodt hangnemben. Pultra könyökölve pásztáztam, amint leemel egy rozsdás kulcsot.

- Tessék. - dobta le orrom elé. Nem épp a legkedvesebb fickó, az már biztos. Végül is csak felébresztettem, ezért nem állt szándékomban különösebben nagy felfordulást okozni e-miatt.

- Köszönöm. - nyúltam az előttem heverő rozsdatörmelékért. - Mennyi lesz?

- Attól függ. - vágta oda, bármiféle folytatás nélkül.

- Mégis mitől? - próbáltam tartani az előbb használt monoton hangtónusom. Bármilyen idegőrlő is ez az ember, nincs energiám túlzott felháborodásomat orra alá dörgölni.

- Hány éjszakát marad. - sóhajtott fel. - Ha legalább négyet, az első éjszaka ingyen van. - vett vissza modorából.

- Rendben, négy éjszaka lesz. - bólintottam rá az egész kedvező helyzetre.

- Ennyi lesz. - mutatott a háta mögött lévő székre ragasztott táblára, amin az árak voltak. Még jó, hogy nem láttam, ha azon üldögélt. Odaadtam az árát, és már spuriztam is fel a recepció melletti lépcsőn.

Futásom eredménye az lett, hogy lihegve, de felértem. Sorban végignéztem az ajtókon lévő számokat. Beléptem a saját szobámba, ahol egy- ágy, kisebb tv és szekrény volt. Fürdőben lévő terepet megnézni már semmi energiám nem volt, egyből bedőltem a fal mellett elhelyezkedő franciaágyra. Egész puhának bizonyult, lehet csak fáradtságom miatt.

Reggelre, a szinte holdkóros elnyűttségem alább maradt. Kimásztam a szétfetrengett fekvőhelyemről. Ideje lenne megszemlélnem, jelenlegi hajlékom fürdőszobáját. A látszat néha csal, mint ahogy mondani szokták. A fürdő és a szobám is jó állapotú, az egész épület külső szemlélésének ellenére. Elkezdtem levetkőzni, hogy nekiláthassak a reggel elmaradhatatlan rutinomnak, beálltam a zuhany rózsa alá. Megengedtem a hűsítő, mégis meleg vizet. Szokásosan gondolataimba meredtem, már ha egyszer nem volt kivel beszélnem.

Nem hoztam magammal semmiféle ruhát, amibe utólag belegondolva nagy hiba volt. Nem mintha túl sok cuccom lett volna valaha is, mióta eszemet tudom szegénységben élek. Ezalatt nem, csak pénz hiányára gondolok. Míg más kölykök óvodába jártak, én otthon szorgoskodtam.

Nincs testvérem, legalábbis nekem nincs róla tudomásom, hogy lenne akár egy is. Apám katonaságba ment, ahonnan nem jött vissza. Anyám sokat betegeskedett születésem után; köhögött, prüszkölt és szinte mindig lázas volt. Ez végül életét vette, mikor 6 éves múltam.

Elszöktem otthonról, nem akartam árvaházba kerülni, de ez nem úgy alakult ahogy én elterveztem. Elkerülhetetlen volt, hogy ne vigyenek oda. Elfutottam, eltűnt személyként lettem azonosítva, addig míg meg nem találtak. Magányos éveim, egyre, csak teltek. Amint betöltöttem 18. életévemet, kidobtak onnan. Elkezdtem dolgozni, szerencsére jártam onnan iskolába, érettségim is egész jól sikeredett. Sok barátom volt, mondhatni népszerűnek bizonyultam.

Minden jó volt, amikor másokkal töltöttem feleslegesnek tartott időmet. Viszont amint egyedül maradtam a fejemben tomboló megannyi gondolattal, magamba fordultam és bármit megtettem volna, hogy vége legyen az engem emésztő kínnak.