Önzőség volna?✔️

IV.

- Bonyodalmaim adódtak. - tudta le ennyivel és szopogatta tovább a szájában lévő édességet.

- Nem vennéd ki a szádból azt a vackot? Felőlem meg is rághatod, csak ne csócsálj utána semmit. - szóltam rá kissé ingerülten. Amióta bejött azzal szórakozik.

- Nem, ha tetszik, ha nem ott marad ahol a helye van. - mutatott a hasára. Nem kötekedek vele tovább, mert fogalmam sincs mit művelne velem, ha folytatnám a mindenbe beleszólásomat. Amilyen bosszantó természete van, úgy vonz magához is.

- Legyen, de válaszolj akkor viszont tömörebben. - adtam neki lehetőséget, felültem az ágyon és tekintetemet az övébe fúrtam. Arcvonásai még mindig olyan émelyítőek, mint amikor elsőnek szemügyre vettem őket.

- Meghívlak egy kávéra. - jelentette ki, ellentmondást nem tűrő hangon. - De nem ígérek semmit.

Felpattant, szépen kimért lépésekben az ajtóhoz battyogott. Ugyanúgy résnyire nyitotta ki, mint ahogy én pár perccel ezelőtt. Felmérte a terepet, mintha bármiféle akadály után kutatna. Bárhogy is nézem, egyre gyanúsabb ez az emberbőrbe bújt ördög. Ennek ellenére, fogalmam sincs minek véljem, megbízhatónak tűnik mégis lapul benne valami sötét. Amit már szemeiből is megtudhattam.

Miután kellően körülnézett, kitárta az ajtót és elindult lefele, engem hátrahagyva. Modortalan, szemtelen, furcsa és bizalmatlan, valahogy így tudnám őt leírni jelen pillanatban. Utána mentem, kifele menet bezártam szobám ajtaját, majd utána sprinteltem.

- Igazán megvárhattál volna. - próbáltam tartani vele a lépést. Csak nem jött be a magamnak tett ígéretnek mondható elhatározásom, újra beszóltam. De ő, csak hümmögött egyet, mintha ott sem lennék. Teljes mértékben levegőnek nézett.

Többet nem is szólaltam meg, míg le nem értünk a kis vendéglőbe. Leültünk a bejárattól való legtávolabbi sarok kanapéra. Egy ideig csak egymást szemléltük, míg a pulttól egyre hallhatóbb léptek fel nem erősödtek. Oldalra pillantva a tegnapi fószer állt mellettünk, ugyanazzal a bágyadt tekintetével, csak mint múlt éjjel.

- Jó napot, mit adhatok önöknek? - tette fel a kérdést orra alatt dünnyögve. Amióta csak betettem a lábamat ebbe az ürességtől kongó városba, azóta egy normális alakkal nem találkoztam.