Önzőség volna?✔️

XXX.

Mindannyian Yoongiék nappalijában ültünk szótlanul. Ők nem tudták kérdezhetnek e én meg nem tudtam megszólalni.

- Fi..figyeljetek hagyjuk ezt a kérdezősdiset. - vettem magamon erőt, mire egyetértően bólintottak egyet.

Mindenki felállt, s dolgára ment, kivéve Namjoon. Aki egy fel percre sem mert magamra hagyni.

- Joonie, ne emésztd magadat légyszíves. - simítottam arcára aggódóan.

- Tudod...olyan dolgokat tettem, amíg nem voltál mellettem, amikre nem lennél büszke. - nézett el lassan, kerülve a szemkontaktust.

- Bármit is tettél, nem számít. - mosolyogtam rá. - Most már itt vagyok.

- Találtunk túlélőket, de én megöltem őket...- mondta érzelemmentesen.

- Értem hmm... - nyögtem ki ennyit, fogalmam sem volt mit kéne erre válaszolnom.

Nem lepett meg a tette igazából, és nem is haragudtam rá.

- Nem haragszol ugye?

- Nem. Gyere menjünk aludni. - álltam fel és magam elé tessékeltem.

- Köszönöm. - suttogta, csak bólintottam.

Másnap reggel azonban arra ébredtem, hogy nem volt mellettem. Az ágy másik fele kivolt hűlve. Az ajtón túlról meg üvöltözés hangzott. Riadtan csaptam ki a szoba ajtaját.

- Namjoon kibaszottul nyugodjál le, Jin a szobában van. Vele aludtál! - mondta ki a szavakat idegesen Yoongi. A többiek pedig próbálták magukat meghúzni.

- Ne hazudj nekem! Jint elvitték tőlem! - zsongott az egész lakás párom hisztérikus hangjától. A fejét fogta közben kétségbeesetten, fogalmam sem volt mi történik vele.

- Namjoon! - kiabáltam rá. - Itt vagyok, látod?

- Jinnie? - halkult el hirtelen. - Hogy kerülsz te ide? Nagyon hiányoztál. - futott hozzám megölelni, szeretetével szinte kifojtotta belőlem a szuszt is.

- Nincs miért aggódnod. - simogattam a hátát. A többiek továbbra is szótlanul álltak, maguk elé meredve.

- Beszélhetnék egy kicsit Jinnel? - tette fel a kérdést Jimin, mire Namjoon elengedett. Szúrósan nézett csak rá, de hagyta.

Átmentünk a konyhába, kíváncsian figyeltem a fel-le járkáló Chimet.

- Nagyon rosszul állunk. - mondott csak ennyit.

- Mi van Namjoonnal?

- Tudod még mielőtt megismert téged elég kezelhetetlen volt, magát sem tudta kontrollálni. S mi se őt. - dőlt neki a pultnak, rám emelve tekintetét. - Aztán miután eltűntél ez visszatért, az pedig csak hab a tortán, hogy elkezdtek hallucinációi lenni, téveszmék. Nem tudja megkülönböztetni a valóságot a fejében zajló dolgoktól. Nem tudunk rajta segíteni, talán te tudsz.

- Mitől ilyen? - kérdeztem tőle aggódóan.

- Ezt tőle kell megkérdezned.

Bólintottam.

Namjoont mentem megkeresni, az újabb kérdéseim válaszokra vártak.