Flying across time

4. Az életem a kezedben (Zhao Yunlan)

Két nappal később még mindig nem vagyok előrébb az ügy megfejtésében, tehát úgy döntök, hogy visszatérek a helyszínre az egyetemre.... és nem! Véletlen sem azért, mert a kurva szexi professzor is ott van, nem ehhez neki semmi köze, ez pusztán csak munka ügy. Különben sem udvarolok valakinek, aki szoros kapcsolatban van egy ügyemmel. Azért nekem is vannak elveim, még ha sokan nem is látják vagy értik ezeket az elveket. Az már, mondhatjuk úgy, hogy nem az én bajom.

Szóval, lényegben a lényeg, hogy itt vagyok az egyetem előtt és fogalmam sincs hova tovább. Csak állok itt és nézek ki a fejemből, mintha tudnám, hogy minek vagyok itt, de igazából nekem sincs ötletem se. Reggel még okos ötletnek tűnt idejönni és utánanézni a lánynak, aki utoljára látta az áldozatot, de most... Most körülbelül úgy érzem magam, mint a középsuli végén, amikor az érettségimmel a kezemben álltam a szüleim előtt és fingom se volt, hogy mit kezdjek az életemmel.

- Zhao tiszt. - Hallom meg azt a hangot, amitől megremeg a szívem és majd hogy nem olyan gyorsan fordulok sarkon, hogy el is esek.

- Shen professzor! Micsoda meglepetés! - Vigyorodok el és igyekszem a legszebb mosolyom felvenni.

- Ezt inkább nekem kellene mondanom. Én itt dolgozom, veled ellentétben. - Rázza meg a fejét.

- Igen, igen. Igazad van. - Helyeselek.

- Szóval mi járatban az egyetemünkön Zhao tiszt? Egy újabb eset? - Komolyodik meg a tekintete.

- Nem, nem. Semmi olyan. - Kezdem el rázni magam előtt a kezeimet. - Csak, mondjuk úgy, hogy egy kicsit elakadtam. - Vakarom meg a nyakamat. - Azt hittem, hogy ha visszajövök ide, akkor találok valamit, vagy legalább Li Qian-el tudok beszélni. - Magyarázom, majd csettintek egyet. - Apropó Li Qian, nem tudod véletlen merre van? - Tudakolom.

- Sajnos nem tudom, de talán megnézhetnéd a tetőtéren. Úgy tudom szeret oda járni. - Kapom meg a választ. - Elkísérhetle... - Kezd bele, de ekkor valaki megzavarja.

- Shen professzor! - A hang gazdája egy fiatal hölgy, aki szinte rohanva siet felénk.

- Hagyd csak, megtalálom egyedül is. Azért remélem még találkozunk. Szép napot neked, Shen Wei. - Intek egyet és fordulok sarkon, hogy felmenjek az épület tetejére háthat találok valami érdekeset. Hát mondjuk úgy, hogy érdekeset azt találtam, csak nem azt, amire számítottam.

- Hé, állj meg! - Kiáltom, ahogy odarohanok a tetőről leugrani készülő alak felé, de mikor meg akarom fogni a vállát a kezem átmegy a testén. - Mi a? - Kérdezem, de mikor egy új alak jelenik meg és elkezd a korlát felé rohanni el is felejtem a kérdést és csak utána kapok, de újfent csak a levegőt fogom. - Szellem. - Fintorodok el. Már kis gyerekkorom óta látom a szellemeket, nekem olyanok, mintha normális emberek lennének, ennek viszont megvannak a hátulütői. Mint például ez az eset is.

Szó szerint csak a megszokás vezet, mikor kinyújtom a kezem, hogy elkapjam a következő öngyilkos jelölt szellem alakot, viszont hatalmas meglepetésként ér, hogy ezúttal sikerül is elkapni valamit. Hirtelen annyira nem tudom felfogni, hogy mi történt, hogy arra sincs eszem, hogy visszahúzzam az alakot, így történik meg, hogy most itt nyomja a medencémet egy kibaszott korlát és egy tizennyolcéves lányt tartok a levegőben, aki még mocorogni is kezd nekem.

- Nyugodj meg! Ha ficánkolsz, csak rosszabb lesz! - Préselem ki a szavakat a fogaim közül és igyekszem megtalálni a biztos talajt a lábam alatt, hogy visszaránthassam a lányt, tervem viszont egy pillanat alatt dől dugába, mikor a biztos talaj helyett egy vascsövet talál meg a lábam és ahogy az illik meg is csúszok rajta. Mintha hangokat hallanék magam mögül, de ekkor már csak arra tudok gondolni, hogy meg kell mentenem a lányt. Még jó, hogy Da Qing nevelt, így vannak olyan mozdulataim, amiket senki se tudna utánozni. Csak egy pillanatba kerül, hogy fellendítsem a lányt, de ennek következtében, én kerülök az épület homlokzatával egy vonalba.

- Add a kezed! - A hangra kitágulnak a szemeim és értetlenül nézek fel a férfire, aki felém nyújtja a kezét. Shen Wei...

- Az életem a kezedben van. - Mosolyodok el és markolok rá a csuklójára. Őszintén mondom még engem is meglep, hogy mennyi erő van ebben az egyetemi professzorban, hogy egy megtermett embert képes visszarántani a levegőből. Mondjuk a lendületnek hála elég furcsa pozícióban értünk földet, ami teljesen más helyzetben és helyszínen még a kedvemre is vált volna, de így csak azt érte el, hogy rá kelljen harapnom a nyelvemre, mielőtt kiszökik a számon valami pajzán megjegyzés.

"Túlságosan is tetszik nekem ez a férfi." Szidom le magam, mikor felfogom, hogy a némaságom azt jelenti, hogy be akarok nála vágódni. Azonban nem sokáig tudom élvezni a kellemes helyzetet és arra még annyi időm sincs, hogy rájöjjek, hogy milyen érzelmek táncolnak a professzor szemében, mikor a kellemes pillanatunkat egy lány halk sírása töri meg. Azonnal észbe kapok és leszállok a professzorról, hogy fel tudjunk állni, majd magam leporolva a lányhoz lépek.

- Rendben vagy? - Kérdezem a vállát fogva.

- Én... én... én... - Dadogja, mire fújok egyet.

- Azt hiszem jobb lesz, ha beviszünk a kórházba. - Jegyzem meg, ahogy visszanézek Shen professzorra, aki már megint úgy néz ki, mint a tisztaság és az elegancia mintapéldája.

- Veletek megyek. - Mondja komolyan, így kettesben visszük el a lányt az egyetemi kórházba. Ahol egy időre elválnak az útjaink, én kinn maradok az épület előtt, Shen Wei pedig beviszi szegény megszeppent lányt a kórházba.

- Ez egy különleges nyalókás eset. - Motyogom az orrom alatt, ahogy a kabátom belső zsebében kezdek el turkálni, hogy megtaláljam a kifejezetten húzós pillanatokra tartogatott tutti frutti ízű nyalókámat. - Megvagy! - Mosolyodok el szélesen és azonnal levarázsolom róla a csomagolást és neki is kezdek. - Shen Wei, Shen Wei. - Mondom magam elé, ahogy az egyetemi negyed parkját bámulom. Van valami ebben az emberben, ami piszkálja a gondolataimat, de nem tudok rájönni, hogy mi az.

- Zhao tiszt! - Meglepetten fordulok vissza a kórház irányába, ahol az emlegetett professzor áll, kezében egy elsősegély dobozzal.

- Hogy van a lány? - Kérdezem, nem is foglalkozva a gyomromban megjelent pillangók tömegével.

- Éppen ellenőrzik, hogy minden rendben van-e vele. - Mondja együttérző arccal a férfi.

- Értem, akkor még várnom kell egy kicsit, hogy kioktassam az élet fontosságának értelméről. - Sóhajtok egyet. - Amúgy azzal mit terveztél? - Adom be végül a derekam a kíváncsiságnak és mutatok az elsősegély dobozra.

- Felsértetted a karod. Jobb, ha leápolom. - Jelenti ki, de tekintete úgy ég, mint a frissen gyújtott gyufa lángja.

"Mást is igazán leápolhatnál a karomon kívül, Shen Wei." Jegyzem meg magamban és most szó szerint érzem a fájdalmat, mikor megharapom a nyelvem, hogy benn tartsam a szavakat.

- Köszönöm. - Nyögöm ki végül, majd csak hogy kicsit enyhítsek a hangulaton folytatom. - Soha nem hittem, hogy egyszer egy biológia professzor fogja lekezelni a sebeimet. Mindig ér valami meglepetés, hála az isteneknek, hogy te vagy ez a meglepetés Shen Wei. - Mondom mosolyogva, de csak azt érem el, hogy a professzor ajkaira egy halvány mosoly húzódjon és lehajtsa a fejét.

"Eskü, egyszer elérem, hogy a szemembe nézz, amikor így mosolyogsz! Csak várd ki a végét Shen Wei."