Dixingből való visszatérésünk után a napjaink visszatértek a normális kerékvágásba, már ha a lila hajú hippi folyamatos megjelenéseit normálisnak lehet nevezni. Azonban szerencsére, vagy éppen, hogy nem szerencsére a bajos dixingren nem sok vizet zavar mostanában. Csak kisebb eseteink vannak, megijedt dixingrenek, akik véletlen használták a képességüket, vad szellemek, szellemjárások és az újév közeledtével szokásos yashou és szellem erénytisztítások. Szóval röviden semmi extra. Egészen egy bizonyos kórházba történt kihívásunkig.
- Egy kórház? - Pislog rám Shen Wei értetlenül.
- Igen, én is így néztem, mikor a highteck szerzetes közölte. - Mosolygom szerelmemre. - Az ápolók a rendőrséget hívták, azok meg minket. Ritka, hogy ilyen esethez hívnak, mert hogy a furcsa gyilkosságokat nekünk adják azt még értem, de itt elméletileg mindenki életben van. - Vonom meg a vállam, majd integetni kezdek, mikor meglátom Xiao Guo-t és Lao Chu-t.
- Lao Zhao! Shen professzor! - Biccent a zombi.
- Zhao főnök, Shen professzor! - Hajol meg mélyen Xiao Guo.
- Mi a helyzet? - Biccentek a kórház felé.
- A rendőrök leírása alapján olyan, mintha megátkozták volna az áldozatokat. - Vonja meg a vállát Lao Chu, olyan egykedvűen véve a dolgot, mint mindig.
- Akkor jobb, ha utána nézünk! - Döntöm el és szó szerint bemasírozok az épületbe. Az elátkozott betegek a hatodikon vannak és mi azonnal fel leszünk vezetve a megfelelő emeletre. Már éppen odalépnék a rendőrökhöz, mikor meghallom Xiao Guo sikolyát. A fiú fal fehéren bámulja az egyik ablakot. Én azonnal lepillantok az órámra, de nem látok rajta semmit.
- Nem akarja, hogy észre vegyék. Viszont Xiao Guo-nak meglepően nagy erényei vannak, előle akkor se tudna elbújni senki, ha akarna. Látta a bábomat is, amit Li Qian szobájához küldtem körülnézni, mikor először találkoztunk az egyetemen. - Mondja nyugodtan Shen Wei mellettem.
- Na azt elhiszem Xiao Guo-nak akkora erénye van, hogy simán meg tudnék vakulni tőle. - Ráz ki a hideg, mikor akaratlanul is elkezdek koncentrálni és a fiú körül megjelenik az aranysárga fény. Gyorsan megrázom a fejem és inkább a zombi királyhoz fordulok. - Lao Chu, maradj a gyerekkel. Mi elintézzük a civileket, utána pedig megbeszéljük mit látott. - Adom ki a parancsot, majd odamegyek a rendőrökhöz.
Szerencsére még az igazolványokat se kell kivennem, hogy elhiggyék, hogy ki vagyok, így viszonylag gyorsan és gond nélkül beléphetünk a szobába, ahol az elmúlt egy napban behozott hasonló tünetekkel rendelkező négy ember fekszik. Viszont alig lépek egyet, mikor visszatántorodok, így neki menve Shen Wei-nek. Érzem a kezét a vállamon és a teste melegét a hátamon, de a szemeim továbbra is elkerekedve bámulnak az ágyon fekvőkre.
- Azt a rohadt kurva életbe! Mi a buddhákat csináltak ezek? - Bukik ki belőlem a hömpölygő feketeséget nézve.
- Határozottan nem átok. Olyan, mintha valahogy megnövekedett volna a rossz cselekedeteik hatása. - Nem kell ránéznem Shen Wei-re, hogy tudjam, hogy a homlokát ráncolja.
- De az lehetetlen. - Fordulok páromhoz, akinek olyan rideg a tekintete, mint mikor Hei Pao Shi-ként elvisz egy bűnös dixingrent, vagy szellemet.
- Egy módon lehet, de ez most nem a legjobb alkalom, hogy ezt megbeszéljük. Segítenünk kellene rajtuk. Zárva tartom neked az ajtót. - Teszi kezét a hátam közepére és nyomja meg egy kicsit, hogy közelebb toljon az ágyban fekvő betegekhez. Én nyelek egy nagyot és végül meg is indulok. Gondolkodás nélkül veszem elő a tárcámat és húzom ki a megfelelő talizmánjaimat.
Egy mozdulat kell, hogy a négy talizmán a négy betegen landoljon. A fekete köd, ami a betegek lábait fedte egy pontba gyűlik, az emberek pedig üvölteni kezdenek, ami nem csoda az eddigi fájdalmuk most egy pontba összpontosult.
Természetesen tudtam, hogy a talizmánok magukban nem lesznek elegek, de jobban örültem volna, ha egy másik adagnyi talizmánnal tudnám őket hatástalanítani, viszont nem ez a helyzet, így képtelen vagyok előhúzni az ostorom, ami egy kellemes és halk csattanással darabokra szakítja a négy talizmánt.
A szobát elnyeli a csend, a betegek megnyugodtak. Én elrakok az ostorom és összefonom magam előtt a karjaim. Pár pillanat múlva az egyik férfi mocorogni kezd és kinyitja a szemeit. Látszik rajta, hogy hirtelen nem érti mi folyik körülötte, a lábára néz és megnyugszik.
- Jó napot uram. Zhao Yunlan vagyok a SIU-től, ő pedig Shen Wei. Elmondaná nekünk, hogy mi történt önnel a kórházba kerülés előtti egy napban? - Teszem fel a kérdést egy biztató mosoly társaságában. Minden beteg tegnap jött be, csak más időben, úgyhogy akármi miatt is nőtt meg így a rossz cselekedeteik ereje, annak tegnap előtt kellett történnie.
A férfi pár pillanatig csak pislog ránk, majd lassan belekezd a napja elmesélésébe. Miután végzett természetesen azonnal távozni akar és mivel már semmi baja sincs, így én hagyom neki, hogy elmenjen, majd az orvosok megállítják. A szobában lévő másik három ember is lassan magához tér és ahogy első alkalommal őket is kikérdezem a tegnap előttjükről, mikor mind a négy beteg távozott, mintha semmi bajuk se lenne, én előveszek egy nyalókát és miután beveszem a számba összefonom magam előtt a karjaim és elgondolkodom.
- Nem értem. Nem csináltak semmit, ami okot adna erre a jelenségre. - Vakarom meg az állam és bámulom a cipőm orrát. - Semmi sem volt, amiben megegyezett volna a napjuk. - Túrok a hajamba.
- Egy dolog volt. - Szólal meg Shen Wei, mire felkapom a fejem. - Mindannyian vettek az utcán gyümölcsöt. - Jelenti be, de csak azt éri el, hogy pislogni kezdjek.
- Hát nem hiszem, hogy ez lenne az ok, de kezdetnek nem rossz. Megkerestetem az eladót az újonccal. Apropó újonc, kérdezzük meg mit látott Xiao Guo. - Fordulok az ajtó felé, hogy megkeressem az embereimet. Ahogy sejtettem nem kellett sokat kutakodnom nem mentek sehova, csak leültek az egyik váróba.
- Mire jutottál Lao Zhao? - Kapom meg az első kérdést Lao Chu-tól.
- Nem sokra, az se olyan, amit civilek előtt lehet mondani. Csak egy nyomunk van, egy bicegő idős férfi, fekete hajjal, komor tekintettel és görbe háttal, szakadozott kabátban. Elméletileg gyümölcsöt árul. Minden áldozat vett tőle gyümölcsöt. Meg kell találnunk és kikérdeznünk, hátha ő tud vala... - Be se fejezem a mondatot, mikor meglátom az újoncunk arcát. - Xiao Guo mit történt, megint látsz valamit? - Nézek el összeráncolt homlokkal a vállam felett, de nem látok semmit.
- Ko...ko...kopott kabátban? Nagy sárga folttal a mellkasán? - A remegve kinyögött kérdés hallatán azonnal visszafordulok a fiúhoz.
- Igen, de honnan tudod? - Tudakolom, mire ő nyel egy nagyot.
- Nem...nem...nem volt lába és...és...és az ablakon kívül le...lebe...lebegett. - Mutat a gyerek remegve az ablak irányába.
- Oh... - Húzom el a számat és teszem zsebre a kezem. - Lao Chu hívd fel a többieket. Ha Xiao Guo-nak igaza van, akkor a mi gyümölcs árusunk vissza fog jönni, hogy megnézze mi lett a műve eredménye. - Magyarázom. - Úgy készüljenek, hogy ma este szellemet vadászunk. - Vigyorodom el, mit sem foglalkozva a három engem bámuló aggódó tekintettel.
ESTÁS LEYENDO
Flying across time
Fanfic"- A régiek azt mondják, hogy jobb ha nem ütjük bele az orrunkat olyan dolgokba, amik rajtunk kívül állnak. Zhao tiszt, mondd szerinted mennyiben különböznek tőlünk a dixingrenek? - Éreznek fájdalmat, boldogságot, szomorúságot, gyönyört, mint mi. Mi...
