Flying across time

40. Átmeneti vakság (Zhao Yunlan)

Vakságom kialakulása óta már lassan egy hónap telt el. Ez idő alatt megtanultam az új helyzetemmel élni és bár folyton napszemüveg van rajtam és nem látom az emberek arcvonásait, se azt, ami le van írva, de legalább meg tudok egyedül állni a lábamon. Arra is rájöttem, hogy a piros karakterek akkor jelennek meg valakin, ha valami boldogat éreznek, vagy jót cselekszenek, bár maguk a karakterek mindig olyan gyorsan mozognak, hogy sose tudom őket rendesen megfigyelni.

A napjaim elég unalmasan telnek. A maszkos fazon, mintha úgy döntött volna, hogy szabadságra megy nem csinál semmit. Lin Jing még mindig nem tudott rájönni, hogy mi van az ereklyékkel, vagy hogy hol lehet az utolsó, de amíg a nagyja a mi kezünkben van, addig csak nem lesz hatalmas baj. Aztán, az ilyen dolgok úgyis mindig előkerülnek, mikor elő kell nekik kerülniük.

Shen Wei majdhogy nem beköltözött hozzám, mióta vak lettem, amit se én, se Da Qing nem bán egy cseppet se. Valahogy még a vakságom ellenére is sokkal boldogabb vagyok, mint régen voltam egyedül. Teljesen más úgy hazamenni egy hosszú nap után, hogy tudom, hogy valaki várni fog otthon és nem csak aludni esek haza egy hideg lakásba, hanem a szerelem melegsége vesz körbe.

Ma viszont egész nap Shen Wei-el vagyok. Az egyetemen most vizsgaidőszak van, így szerelmem ma az irodámban intézi a papírmunkáját, amíg én talizmánokat festegetek az asztalomnál. Hála a harmadik szememnek és hogy a talizmánokba energiát kell vezetni, így ez az egyetlen fajta írás, amit látok is, amikor csinálom.

Valahogy a nap felénél Da Qing-et is beette a fene az irodámba és most az asztalom sarkán szunyókál, amit általában nem szoktam neki engedni, de mióta vak vagyok sokkal jobban előjött a védelmező énje, mint előtte, úgyhogy néha megengedek neki olyanokat, amiket máskor nem tennék meg.

- Halló, itt Zhao Yunlan beszél a SIU... - Kezdek bele, mikor felveszem a telefont, ami csörögni kezdett az asztalomon, de a szó azonnal bennem ragad.

- Te minden ügyfeleddel így beszélsz Yunlan?! - Hallom meg anyám morcos hangját, mire nagyot nyelek és kihúzom magam.

- Nem asszonyom, bocsánat asszonyom! - Mondom és érzem, hogy a telefonra szorul a kezem.

- Helyes! Tudsz rám szánni pár percet fiam? - Jön a kérdés, mire azonnal bólintok, aminek hála Da Qing felnevet, én meg lelököm az asztalról és felállok, hogy kimenjek a folyosóra.

- Persze anya. - Válaszolok, ahogy becsukom magam mögött az ajtót. - Mit szeretnél? - Tudakolom nekidőlve a falnak.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy hazajössz-e az ünnepek alkalmából, legalább egy estére. Tudom, hogy sok a dolgod... - Kezd bele, azonban most én szakítom félbe.

- Ami ezt illeti anya, már akartalak hívni. - Mondom.

- Oh, szóval nem tudsz jönni. - Hallom a szomorúságot a hangjában.

- Dehogy nem! Anya, én... - Itt nyelek egy nagyot. - Szeretnék vinni egy vendéget is, ha nem baj. - Mondom igyekezve, hogy a hangomon nem hallatszódjon az idegességem.

- Tényleg? - Jön a kérdés. - Rég nem láttam már barátaidat. Örömmel várjuk a vendégedet Yunlan. - Lelkesedik anyukám, mire halványan elmosolyodok. A könnyebb része megvan.

- Anyu... - Sóhajtok egyet.

- Valami baj van Xiao Lan? - Tudakolja, ami egy kicsit megnyugtat. Anya, akármennyire is kemény, még mindig az anyukám és szeret engem.

- El tudod intézni, hogy apa otthon legyen? - Kérdezem, minek hála elnémul a vonal.

- Meg tudom oldani, de furcsállom, hogy szeretnéd, hogy itt legyen, általában kerülöd, mint a tüzet. - Hallom anya komoly hangját.

- Szeretném veletek tölteni az ünnepeket és rég láttam már. - Próbálom magam kimagyarázni, ami hála az égnek sikerül is.

- Akkor hétvégén a szokott időben találkozunk Xiao Lan. - Köszön el anyám.

- Hétvégén. - Mondom és letéve a telefont visszamegyek az irodába, ahol tekintetem azonnal megtalálja Da Qing-et.

- Rohadj meg Dagi! Szólhattál volna, hogy az anyacsászárné hív. - Fintorodom el, de a macska csak felnevet.

- És hagytam volna ki, hogy megalázod magad? Nincs az az isten. - Kapom meg a választ és talán hozzávágnék valamit a macskához, ha nem jelenne meg egy újabb narancssárga körvonallal ellátott fekete alak a semmiből.

- Őrző, Hei Pao Shi. - Jön egy kedves női hang.

- Üdvözletem. - Biccentek, azért illedelmes vagyok.

- Üdvözlet. Megkapta a klánod vezetője a kérésemet? - Hallom meg Shen Wei hangját, így kíváncsian fordulok felé.

- Természetesen. A klánvezér azt üzeni, hogy amint tudnak jöjjenek el az Őrzővel. Mint tudja hamarosan kezdődik a yashou vásár. Szeretné, ha még az előtt elintéznénk a dolgot. Az Őrzőnek pihentetnie kell a szemét a kezelés után. - Magyarázza a női hang.

- Értem. Köszönöm. Mondd meg a klánvezérednek, hogy az Őrzővel még ma meglátogatjuk. - Hallom meg Shen Wei válaszát, majd azt, hogy elköszön a hölgytől, amit én is megismétlek.

- Jól van Xiao Wei miről maradtam le? - Tudakolom.

- Megtaláltam a gyógymódot a vakságodra. - Áll fel és lép elém. - Az egyik virág yashou klán tud valami ősi gyógymódról, ami segíthet. - Fogja meg az arcomat.

- Pont időben. A hétvégén hivatalosak vagyunk vacsorára a szüleimhez. Szeretnélek anyámnak is bemutatni Xiao Wei. - Mondom szélesen mosolyogva.

- Vacsora az anyacsászárnőnél?! Éljen! - Lelkesedik Da Qing.

- Igen, úgyhogy kezdheted a fogyókúrát Dagi, hogy legyen hely a vacsorára. - Nevetem el magam. - Szóval hova is megyünk ma Shen Wei? - Tudakolom a férfi vállára hajtva a fejem.

- Fel a hegyekbe, de ne aggódj se perc alatt ott leszünk. - Biztat a fejemre téve a kezét.

- Megint a kapuddal utazunk, ugye? - Kuncogom, de csak egy halk nevetés a válaszom. - Akkor mire várunk még? Minél hamarabb elindulunk annál hamarabb kapom vissza a látásom, nem igaz? - Tudakolom és emelem fel a fejem, amivel elérem, hogy egy édes csókot kapjak.

- Da Qing rád bízhatjuk a SIU-t, amíg távol vagyunk? - Jön Shen Wei kérdése és most valószínűleg a Dagi felé fordult.

- Nem lesz semmi gond. Menjetek csak, aztán siessetek vissza, nem akarom kihagyni a vacsorámat. - Nyávog legjobb barátom.

- Addigra visszaérünk. - Helyesel Shen Wei, mielőtt én leszidhatnám a macskát, a következő, amit észreveszek pedig már az, hogy hideg vesz körbe.

- Oh, meg is érkeztünk? Más a levegő illata. - Mondom meglepetten és körbe fordulva, hogy megfigyeljem a fekete narancsos árnyalakokat.

- Igen, itt vagyunk. Jobbnak láttam, ha nem hagyom, hogy összekapjatok. - Ad egy csókot a homlokomra, amivel eléri, hogy elvigyorodjak.

- Túl jól ismersz Xiao Wei. - Kuncogom. - Na, menjünk nem illik megvárakoztatni a vendéglátóinkat. - Mondom egy széles mosoly társaságában.

Shen Wei ezután elvezet minket valószínűleg egy házba. Nem sok mindent értek abból, amit a yashou-val beszél, de talán jobb is, ha nem ütöm az orrom az ő dolgukba. Végül a hangjából ítélve idős férfi, aki a klánvezér leültet egy székre és valami borzalmas szagú masszát ken a szememre, miközben valamilyen fura nyelven kántál valami izét, majd bekötözi a szemeim és kerek perec közli, hogy most egy napig nem vehetem le a kötést, ha pedig holnap levettem már látnom kell. Aztán majdnem szó szerint kihajított minket az otthonából, így jóval hamarabb értünk vissza a SIU-ba, mint amire bármelyikünk számított.