Flying across time

56. Három napos randipakk (Ye Zun)

"Szerintem csak meg akarod őt enni." Hallom meg emlékeimben a saját hangomat.

"Ne legyél ostoba didi, ez nem olyan. Egyszer te is meg fogod érteni, ha találkozol valaki olyannal, akkor meg fogod érteni." Jön emlékeimben gege hangja.

"A szerelem ostobaság. A szeretet bőven elég. Mégis miért lenne jó, hogy szúr a mellkasod és éhes leszel, amikor jól vagy lakva?" Morgom az emlékeimben.

- Shen professzor rendben van? - Jön közelebb hozzám a lány és néz aggódva a szemeimbe. Ezzel elérve, hogy visszatérjek a jelenben.

- Igen, csak kicsit elgondolkodtam. Bocsánat. Mostanában szétszórt vagyok. - Mosolyodok el halványan.

- Oh. - Néz rám ártatlanul a lány. - Akkor engedje meg Shen professzor, hogy Jiajia segítsen magának. - Mosolyodik el és ettől a mozdulattól felragyog az arca.

- Én... - Kezdek bele, de a lány mintha meg se hallana elkapja a kezem.

- Először is mindjárt ebédidő van. Jöjjön Shen professzor, meghívom ebédre. Remélem éhes, én éhen halok. - Mondja lelkesen és egyszerűen maga után rángat az egyetem folyosóin majd kinn az utcán egy kis étteremig. - A szokásosat kérem Lao Ru, oh és ma Shen professzor is itt eszik. - Magyarázza a pult mögött álló úrnak a lány, majd mikor megkapja az ételeket elhúz egy asztalhoz, ahol lepakol. - Jó étvágyat. - Mondja és nyúl a pálcikáiért.

- Jó étvágyat. - Ismétlem meg a szavakat és puszta ösztönből mozdulok és veszem fel az evőeszközöket. Nem is tudom mikor ettem utoljára így. Mikor voltam utoljára így társaságban. - Jiajia. - Állok meg hirtelen az ebéd közepén.

- Hmm? - Kérdezi a lány néz fel ráma tányérjából.

- Nagy baj lenne, ha megkérnélek, hogy ma vezess végig a dolgaimon? Elhagytam a határidő naplóm és fogalmam sincs mit kell megcsinálnom még a héten. - Mondom kitalálva valami viszonylag hihető hazugságot. A lány pár pillanatig lassan rágva az ételt néz rám, tekintetében furcsa érzelmek csillognak és nem tudom eldönteni, hogy mit gondolhat. Végül azonban csak elvigyorodik és biccent egyet.

- Persze Shen professzor, semmi akadálya. De azért remélem arra emlékszik, hogy megígérte, hogy holnap eljön velem a hegyi faluba befejezni a terepmunkámat. - Mondja reménykedő tekintettel. Én pedig hatalmasat nyelek. Ennek nem lesz jó vége. Gege most nincs olyan helyzetben, hogy eltudjon menni a kis hölggyel, de vajon ez elég ok rá, hogy én elmenjek. - Persze csak ha még mindig úgy gondolja. - Hajtja le a fejét, mire akaratlanul is kinyúlok felé és megfogom az ökölbe szorult kezét.

- Persze, hogy elmegyek veled Jiajia. Fontos nekem, hogy sikeresek legyenek a tanulmányaid. Csak mint mondtam mostanában kicsit kaotikusak a dolgok. - Mosolygom rá.

- Igen, ez érthető. Zhao bátyó meg a SIU mindig a segítségét kérik Shen professzor természetes, hogy mostanában kicsit szétszórtabb. - Magyarázza a lány és még bólogat is hozzá. Én pedig elkönyvelem magamban, hogy sikerült megállítanom egy katasztrófát.

Végül az egész napot a lánnyal töltöm és mikor este elválnak az útjaink az éhség a mellkasomban olyan erőssé válik, amilyen erős utoljára a meteor becsapódás előtt volt. Mégis valahogy ez nem az a kellemetlen éhség. Izgatott vagyok és boldog, mint akkor azokban a gondtalan időkben. Ezért lehet, hogy este össze is készítettem magamnak egy olyan pakkot, amiről Jiajia annyit beszélt ma. Másnap reggel pedig a repülőtéren várom a lányt, hogy nyakunkba vegyük a világot.

Maga az út eseménytelenül telik, Jiajia mesél nekem a jelenlegi kutatásáról, a legutóbbi iskolatanácsi gyűlésről, gege még a félévben hátralevő cikkeiről, aztán magáról a hétköznapjairól, a tanulmányairól, a családjáról, arról, mikor legutóbb itt volt és eközben persze vagy minden második mondat után megjegyzi, hogy "Tudom, hogy maga is itt volt Shen professzor, de nem tagadhatja..." és csak folynak belőle tovább a szavak. Én pedig mosolygom rá és élvezem, hogy mennyi mindent megtudhatok tőle.