Flying across time

49. Beszokom (Zhao Yunlan)

Őszintén bevallom, magam is meglepődtem, hogy mennyire könnyen beleszoktam a múltban való mindennapi életbe. Még szerencse, hogy Dagival anno sokat jártunk vad túrázni, így még azzal se volt akkora gondom, hogy nem tudtam minden nap fürdeni, amelyik nap meg tudtam, akkor meg közel se kerültem a megszokott tisztasághoz.

Az első napom után a csapat, amit Ma Gui testvér alám rendelt már sokkal lelkesebben engedelmeskedett nekem, akkor is ha nem nézték jó szemmel, hogy folyton Shen Wei mellett voltam és hogy mindig dixingren csapatokkal kellett együtt dolgozniuk. Azonban egyikük se mert megszólalni, talán azért mert mind tartottak tőle, hogy egyszer ellenük fordítom a fegyvereimet.

Nem mellékesen az első hét után feladatommá tettem, hogy feltaláljam a piát, meg a nyalókát. A tartalékaim meglehetősen gyorsan fogytak és fogalmam sem volt róla, hogy mégis mennyi ideig fogok még itt maradni. Úgyhogy az első adandó alkalommal elkaptam Lady Fu Yao grabancát és elrángattam a konyhára, ahol vagy fél napot elvoltunk, mire valami elfogadható nyalókát sikerült gyártanom, ami inkább volt karamella, mint nyalóka, de szükség törvényt bont.

Hasonló módon nem sokkal a konyhai eset után Ma Gui testvért környékeztem meg, akivel nekiláttunk a rizssör készítésnek. Mondani sem kell, hogy a yashou hölgy nem éppen örült annak, hogy valami olyan italt akarunk csinálni, mint a bor. Szerinte az embereknek józannak kell maradniuk, de én nem adtam fel. A nő nem tudja milyen előnyei vannak az ellazult embereknek és egy kis kikapcsolódás egy ilyen feszült helyzetben mindenkinek kell. Így készítettünk Ma Gui testvérrel hosszú hetek leforgása alatt rizssört, amit természetesen azonnal ki is próbáltunk, aminek hála kicsit feloldódott a hangulat a táborban.

Legnagyobb meglepetésemre még a cigaretta ellátásomat is megoldottam, hiszen a dohányt a dixingrenek úgy szívták, mintha friss levegő lett volna. Mikor pedig egyik este beültem közéjük és gond nélkül letüdőztem a füstöt, sikerült kivívnom magamnak az elismerésüket és így kaptam ingyen dohányt. Ennek következtében pedig napi feladatommá tettem, hogy minimum egy órát töltsek el a betegsátrak között folyamatosan füstölve. Végtére is, ha már van egy ilyen gyógyító képességem illik, hogy ki is használjam azt és segítsek vele a csapatomnak.

A hetek folyásával Shen Wei-el is szorosabbra fonódott a kapcsolatom. Amikor kettesben voltunk mindig Xiao Wei-nek hívtam és szinte minden felderítő küldetésünk és őrségünk együtt végeztük el. Ha Ma Gui-nak, Fu Yao-nak vagy bárki másnak bármi gondja volt vele, hogy folyton az ijesztő keverék Hei Pao Shi körül vagyok, akkor senki sem szólalt meg.

Az esetek többségében Da Qing is velünk volt, természetesen macska alakban és hol az én ölemben aludt, hol Shen Wei-ében. Be kell vallanom, hogy hatalmas megnyugvással töltött el, hogy a macska az első esti magyarázatom után gondolkodás nélkül elfogadott engem, mint az emberét. Ennek pedig az lett a következménye, hogy szinte az árnyékommá vált, akárcsak a saját időmben.

- Xiao Wei... - Nyavalygok, mikor ma este már megint mi vagyunk őrségben. - Biztos, hogy jó ötlet, hogy ketten menjünk el felderítő túrára? - Teszem fel a kérdést kicsit halkabban és húzódok közelebb szerelmemhez.

- Így lesz a legbiztonságosabb. Nem kockáztatjuk senkinek az életét, csak a sajátunk, de mi mind a ketten képesek vagyunk megvédeni magunkat. - Mosolyog rám a férfi és hála Buddhának látom az arcát, amikor ketten vagyunk Xiao Wei nem hordja már a maszkot, sőt már van olyan nap is, amikor az én keverék teremtményem megpróbálja az árnyait használni maszknak.

- Mit is keresünk pontosan? - Vakarom meg az államat, hiszen ez egy olyan információ, amit azóta se tudok felfogni, hogy Ma Gui testvér kiadta nekünk a feladatot.

- Bármi arra utaló jelet, hogy a lázadók tábora merre van. - Jelenti ki Shen Wei, én pedig biccentek egyet.

- A legutóbbiak keletnek mentek, előtte délre, előtte meg nyugatra. Gondolom, akkor mi északra megyünk, igaz? - Tudakolom, ahogy megtámaszkodom a karjaimon.

- Igen. Viszont nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz. - Jegyezi meg, már sokadjára, én pedig kidőlök a földön.

- Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen Xiao Wei. - Hunyom le a szemem. - Csak nem tudom mennyire lehetek a segítségedre. Nem vagyok éppen a legjobb nyomkereső, csapdát se tudok állítani, se rendesen harcolni és még lassú is vagyok. Inkább lelassítanálak, mintsem segítenék. - Nyitom ki újra a szemem és nézegetem el a csillagokat.

- Én kértem, hogy te gyere velem. - Suttogja halkan szerelmem, amivel eléri, hogy meglepetten üljek fel és nézzek rá.

- Mit? - Bukik ki belőlem, ezt nem tudtam. Azt hittem, hogy Ma Gui testvér azért küldött engem Shen Wei-el, mert én vagyok, aki a legkönnyebben dolgozik vele együtt. Meg se fordult a fejemben, hogy Shen Wei kétte volna, hogy legyek a társa egy ilyen útra.

- Én... Én... - Dadogja és nyel egy nagyot.

- Komolyan te akartad, hogy veled menjek? - Pislogok nagyokat és hajolok közelebb hozzá.

- Igen. - Jön az alig hallható válasz.

- Miért? - Kérdezem, mert egyszerűen nem tudom visszafogni a kérdést.

- Kettesben akartam veled lenni. - Mondja halkan és szó szerint látom, ahogy kipirul az arca. Én nyelek egy nagyot mielőtt megfognám a kezét.

- Most is kettesben vagyunk. - Jelentem ki az egyértelműt és szorítom meg a kezét. - De tudom mire gondolsz Xiao Wei. Itt bárki láthat minket, itt bármikor megjelenhet Da Qing. Nem ugyanolyan, mint kettesben lenni. Különben is csak felderíteni megyünk, nem kell senkivel se harcba elegyednünk, nem igaz? - Kérdezem ajkaimra erőltetve egy vigyort.

- Ahogy mondod. - Biccent egyet és ajándékoz meg eggyel a szégyenlős mosolyai közül, majd rászorít a kezemre. - Yunlan, én... - Kezd bele, de nem folytatja. Olyan, mintha nem tudná, hogyan is fejezze ki magát. - Köszönöm.

- Ugyan mit? - Kuncogom egyet és rázom meg a fejem.

- Hogy elfogadtad a felkérést. - Néz el a tábor felé, én pedig hangosan felnevetek erre a kijelentésre.

- Oh, Shen Wei, oh. - Mondom végül kedvesen, majd közel hajolok az arcához. - Te sokkal ártatlanabb vagy, mint én amikor arról van szó, hogy kifejezzük, mennyire kedveljük a másikat. - Jelentem ki és fogom meg fél kézzel az arcát, amivel elérem, hogy kitáguljanak a szemei és úgy bámuljon rám, mint egy fényszóró elé ragadt őz. - Én önző vagyok Xiao Wei, nagyon önző. - Nézek mélyen a szemeibe, majd az ajkaira és ismét a szemeibe. - Főleg, ha rólad van szó. Ha tényleg engem akarsz, nem fogom hagyni, hogy más a közeledbe kerüljön. - Mondom komolyan.

- A-Lan... - Suttogja és még meg is akad a hangja, ami elég ahhoz, hogy elvegye az eszemet így azonnal mozdulok és ajkaim az övére tapasztom. Neki ez az első csókja, én pedig mindent megteszek, hogy emlékezetessé és élvezetessé tegyem a számára.

- Xiao Wei... - Motyogom a csók után és nézek a szemeibe, amik mintha nem is látnának rendesen. - Már alig várom ezt a küldetést. - Mosolyodom el, mielőtt egy újabb csókkal ajándékoznám meg.