Flying across time

36. Szellemvadászat (Zhao Yunlan)

- Szóval csak, hogy jól értsem. Azt akarod, hogy elfogjunk egy vad szellemet? - Kérdezi Zhu Hong csípőre tett kezekkel.

- Igen. - Vonom meg a vállam, de nem igazán foglalkozom a nővel, sokkal inkább a telefonommal.

- Megőrültél? Nem kellene előbb meggyőződnünk róla, hogy nem veszélyes ránk. Vagy legalább megpróbálni lenyugtatni. Sokkal nagyobb biztonságban lennénk. Nem teheted kockára a civilek életét. - Dobbant egyet, amivel végre eléri, hogy felnézzek rá.

- A civilek nem lesznek veszélyben. - Jelentem ki.

- Hogy lehetsz ebben biztos?! - Morog rám a nő és a pupillái már elkezdenek összeszűkülni.

- Nyugodj meg kis kígyó. Tudom mit csinálok. - Teszem el a telefonom és fogok meg a vállát, majd megveregetem. - Highteck szerzetes, Lao Chu, tudjátok a dolgotok? - Kérdezem, de közben már az órámat nézem. Fontos, hogy időben legyünk, ha túl későn állítjuk fel a csapdát bukik az egész terv.

- Igen! - Biccent Lao Chu.

- Számíthat rám Zhao Főnök! - Szalutál Lin Jing, én pedig megforgatom a szemem, egy halvány mosollyal az ajkaimon.

- Akkor nyomás a helyetekre. - Jelentem ki. - Shen professzor, akkor megkérhetlek, hogy kísérd el Lao Chu-t? - Nézek a szerelmemre, aki biccent egyet felém, majd közel hajol hozzám.

- Azért vigyázz magadra. - Mondja komolyan, de csak azt éri el, hogy elvigyorodjam.

- Úgy ismersz te engem, mint aki nem vigyáz magára? - Kérdezem, de már a tekintetéből látom, hogy tudja, hogy erre a kérdésre nemleges választ kellene adni. - Ne aggódj Xiao Wei, vigyázom magamra. Ígérem. - Suttogom olyan halkan, hogy csak ő hallja. Ennek hála kapok egy újabb biccentést, majd a férfi Lao Chu után meg.

- Ma is fog nekünk vacsorát csinálni? - Kapaszkodik fel a vállamra Da Qing, de ennek hála majdnem leszedi rólam a nadrágomat.

- Lehet. - Jegyzem meg. - Zhu Hong, rád bízom a helyettest, tudjátok hol van a helyetek, számítok rátok. Döglött macska Xiao Guo veletek megy, vigyázz rá, mielőtt szívrohamot kap itt nekem. - Nézek az említettre, aki hatalmasat nyel.

- Igyekszem. - Nyávog egyet macskám és leugrik a vállamról.

- Helyes. Akkor munkára. - Tapsolok egyet.

- Yunlan, te mit csinálsz? - Jön a kérdés, én pedig elvigyorodok.

- Biztosítom, hogy a szellem ne tudjon megszökni. - Teszem zsebre a kezeimet és indulok el nyugodt léptettel a saját őrhelyem felé. Eddig minden pontosan a terv szerint megy. Én felmegyek arra az emeletre, ahol az áldozatokat ápolták és egyszerűen megállok a folyosó végén és elkezdem megint a telefonomat babrálni.

Mikor Lao Chu és Shen Wei felhúzzák a megfelelő csapdakört azonnal érzem az energiák megváltozását. Ajkaimra pedig felhúzódik egy elégedett mosoly. Most kezdődik a játék. Megnyitom a telefonomon azt az alkalmazást, amit Lin Jing csinált és aminek hála láthatom, hogy merre vannak az embereim, így be tudom lőni, hogy mindenki a megfelelő ponton van.

- Innentől már csak várnunk kell. - Sóhajtom egyet és nézek ki az ablakon. A horizont még halvány narancssárga, jelezve, hogy bár lement már a nap, még nem annyira, hogy teljesen magába nyelje az éjszaka Dragon City-t. - Egyszer meg kellene néznem Shen Wei-el a naplementét valami romantikusabb helyen, mondjuk egy hangulatos kis sziklaszirten. - Gondolkodom el hangosan és nem is foglalkozom vele, hogy már ilyeneken gondolkodom, amikor még nagyon nincs ezen a szinten a kapcsolatunk, azonban nem tudok mit tenni. A gondolatok csak úgy jönnek. Nem tudom ők megállítani.

Hosszú idő telik el, mire újra valami érdekes történik. Az idézőkörnek hála, ami a csapdánkat rejti, a kórház és benne a civilek teljes biztonságban vannak, csak mi, a SIU vagyunk, akik itt vannak, így volt a legbiztonságosabb és jól tettem, hogy megléptem ezt a biztonsági lépést. Hiszen, nyugodt böngészésemet egy macska visítása és egy kígyó sziszegése töri meg.

- Itt a barátunk. - Mosolyodok el halványan. Ha a szellem eljutott a kórházig az azt jelenti, hogy a highteck szerzetesnek nem sikerült megállítania őt. Ebben az esetben pedig Lin Jing-nek csatlakoznia kell Zhu Hong-hoz, Da Qing-hez és Qiao Guo-hoz, hogy együtt próbálják meg elfogni a szellemet. Lao Chu és Shen Wei idézőkörének meg kell valamennyire állítania a szellemet, vagy legalább lelassítania, de minden eshetőséget számba kell venni.

- Hm... Túl nagy a zajongás. Ennyire nem megy nekik a dolog? - Vakarom meg a fejem, mikor még percek múlva is hallom a zúgolódás felszűrődő hangjait. Bízom az embereimben, főleg Da Qing-ben, de azért elgondolkodtató, hogy még ennyi idő alatt sem fogták el a szellemet, akkor se kellene ennek nagy dolognak lennie, ha tényleg vad szellemről van szó.

Nem egyszer álltunk már szemben ilyen helyzettel. Láttam már dolgozni őket, úgyhogy tudom mire számítsak, de mégis most valahogy rossz érzések kerítenek a hatalmukba, így akaratlanul is összehúzom a szemöldökömet és elteszem a telefonomat, hogy előhúzzam az ostoromat. Már pont azt hiszem, hogy sikerült mégis elkapni a szellemet, hiszen már két perce néma csend van, de ekkor betörik az ablak a folyosó végén.

Gondolkodás nélkül mozdulok és azonnal megtámadom a szellemet az ostorral, de a szokásos hatással ellentétben az Őrző ostor egyszerűen keresztül megy a szellemen, mintha az ott sem lenne. Ilyen még sose történt velem, az ostor mindig minden lényt képes volt elkapni. Így most ez a szerencsétlen fejlemény úgy meglep, hogy a következő, amit felfogok már az, hogy a szellem vicsorogva indul meg felém, mintha fel akarna falni.

Nincs más választásom, olyan ütőkártyát kell használnom, amit nem akartam. Viszont valahogy ösztönösen cselekszem, az ostorom nagyot koppan a kórház padlóján, a kezemben a következő pillanatban pedig már az általában az övemben pihenő tőrt tartom. Ajkaimra halvány mosolyt húzok, ahogy kitartom magam elé a kezeimet.

- Pokol halld parancsom, vérből végy esküt, hideg vas legyen a bizonyság, háromezer katonáddal segítve, ég, föld, ember, isten, mind halott lesz!- Mondom el fennhangon azt a mondókát, amit egy igen csak réginek kinéző tekercsen találtam a könyvtárban, mikor egy hónapja utána néztem Hei Pao Shi-nek.

Szavaimmal egyszerre megvágom a tenyeremet, érzem a fájdalmat, ahogy a vérem folyik, de egy csepp se esik le a földre. Egyik pillanatról a másikra összeszorul a levegő körülöttem, aztán pedig olyan, mintha valaki meglökne hátulról. Hideg szél vesz körbe és halvány zöld fény törik fel a lábaim mellől, de én nem mozdulok. Ennél a varázslatnál fontos a koncentráció, nem szabad egy pillanatra sem megremegnem.

A halvány zöld fény pillanatok alatt feketeséggel vegyül, majd meglátom a mellettem elszáguldó lócsontvázakat, amiknek a hátán szellemlovasoknak kellene ülniük, de most csak fekete árnyak ülnek rajtuk. Látom ahogy a vad szellem felé rohannak, a szellem pedig rémülettől kitágult szemekkel nézi őket, majd fordul sarkon és ugrik ki az ablakon.

A szellemlovasok utána rohannak. Őszintén szólva furcsa élmény egyszerre a saját szememmel és a szellemek szemével látni, de így legalább tudom, hogy a vad szellem egyenesen belerohan Lin Jing varázshálójába, én pedig pont ebben a pillanatban töröm meg a varázslatot és zihálva engedem le a karjaim.

- Ez kellemetlen volt. - Nyomogatom meg a nyakamat. - De legalább elkaptuk. - Vonom meg a vállam.

- Zhao Yunlan! - Hallom meg Shen Wei mérges hangját, mire azonnal sarkon fordulok a lépcső felé és nyelek egy nagyot.

- Ajjaj, azt hiszem bajban vagyok.