◇Just in Secret

◇ 15 rész

A nappalibvan vártam a szüleimet, miután Sang Hee távozott. A dűhtől még sírni sem tudok. Ekkorát életem során először csalódok és pont a saját szüleimben. Miért ilyenek? Nem tudnak normális szülőkként viselkedni, úgy mint a könyvekben? Esküszöm nem haragudnák ennyire rájuk, ha nem a hátam mögött csinálták volna ezt az egészet. A kommunikáció az ami nekik ritkán ment. Ritkán kapcsolt be náluk ez a funkció sajnos.

Meghallottam az ajtó nyílását, felálltam. Semmikép nem fedtem le a csalódotságot, a hararagot amit per pillanat érzek. Nehéz pofával leültek elém mindketten, de egy szót sem szóltak.

- Kérlek szépen magyarázzátok meg nekem miért kell férjez mennem? - gesztikuláltam a kezemmel feléjük. Egymásra néztek továbbra sem mondva semmit. - Nem beszéltek? Nem baj! - mondtam szarkasztikusan. Felvettem a telefonom a kanapéról. - Jun! Jobban jár ha beszélsz, mert már úgy is megástad magadnak a sírod! - kiabáltam a telefonba

- Jae Hwa... ne ordíts szerencsétlennel.

- Tessék hagyni nagybácsi, megérdemlem a haragját. - szólalt meg a kihangosított telefonból a fiú. - Jae Hwa tudom, hogy most a földalá temettem a bizalmad nálam, viszont kérlek halgass meg minket.

- Akkor halljam azt a magyarázatot! - kiabáltam. - Milyen jogotok van helyettem dönteni ilyen fontos életre szóló döntés felől?! - csaptam a tenyerembe.

- Elég legyen az ordíbálásból kissaszony! - vitte fel anyám is a hangját. - Mit tudsz te a felnőttek dolgáról? Ezen kivül még nem vagy 18 éves. Míg az én házamban laksz, az én ételemből eszel és iszol, addig azt csinálod amit én mondok.

- Most hántorgasd fel egy szülő alap feladatát. - vágtam vissza. - Jun veled számolok később, ne gondold, hogy ilyen könnyen megúszod! - nyomtam ki a telefont.

- Szemtelen vagy Jae Hwa, nem gondolod? Azok után, amit érted tettünk apáddal, van képed ilyen tónusba beszélni velünk és azt mondani, hogy nincs jogunk beleszólni az életetbe, amit MI adtunk neked?!

- Én nem akartam a világra jönni! Úgy csinálsz mintha én akartam volna a nyomorult gyereketek lenni!

- Jae Hwa, kislányom ne mond ezt kérlek...

- Óh, apa légyszíves! Saját magamat neveltem fel. Anyagilag mindent megadtatok, viszont kurvára nem az anyagi támogatásotokra volt szükségem. - csaptam a mögöttem lévő kanapéra a telefonom.

- Anyáddal a jót akarjuk neked... Nem érted? - lépett közölebb, hogy megfoghassa a kezem, de elhúzódtam mielőtt hozzám érhetett volna.

- Ti soha nem gondoltok arra amit én érzek!!! MENTEK A SAJÁT FEJETEK UTÁN!! - kiabáltam könnyes szemekkel. - Ezt nem értem teszitek, hanem magatokért. Hol jó az nekem, ha hozzá megyek Min Junhoz? Huh?! Nem szerettem, soha nem néztem rá romantikus értelemben. De mondok én nektek valamit. Jól figyeljetek rám! Nem erőltethetitek rám ezt az egész butaságot, miközben én erről nem is tudtam, mikor ti meghoztátok ezt a döntést. - egy csípő, bizsergő érzést érzetem bal orcámon.

- ELÉG LEGYEN!!! Kinek képzeled magad? Tünés fel a szobádba, onnan ki ne merj jönni!!! - homályos látással felrohantam a szobámba.

Becsaptam magam után az ajtót nekidöntve a hatám majd a földre rogytam. A tenyerembe temettem arcom szabad utat engedve már az amúgy is előtört könnyeimnek. Hogy képesek ilyesmit csinálni? Mit vétettem előző életemben, hogy magányos voltam mióta csak megszülettem? Én mindenkit teljes szivemből szeretek, engem miért nem tudnak? Rossz ember vagyok, talán nem vagyok szeretetre méltó? Mindig megpróbálom boldoggá tenni a körülöttem lévőket, a barátaimat, azonban én miért nem lehetek boldog? Ennyire tönkre akar tenni engem az univerzum, hát akkor rásegítek.

Tudtam, hogy anyáék tizenegy után biztos alszanak már. Amilyen halkan csak tudtam kiosontam a nappaliba. Az asztalra volt téve a telefonom rajta egy cetlivel.

" Kérlek ne haragudj hogy nem tudtam jó szülő lenni -Apa "

Én is sajnálom, hogy ezen változtatni túl késő. Zsebre vágtam a készüléket és kimentem a házból. Az agyamban milliárd emlék cikázott, legbelül a csalódás a düh és legjobban a melankólia mardos. A város csendesebb részére vonultam. A hűvös széltől libabőrös lettem. Megdörzsöltem a karom a hidegtől. Nincs szüksége rám e világnak. Rongynak használnak. Elhasználnak majd arrébb dobnak, de semmit nem tudnak már belőlem használni. Haszontalanná váltam. Elővéve a kis fémdarabot a zsebemből, egy reszkető sóhaj szabadult ki számból.

- Ha megteszed nem lesz jobb, Jae Hwa... - ilyedten felnéztem a személyre, aki megszólított. - Ha megteszed gondolj bele mennyire szomorúak lennének a szeretteid.

- Te nem is vagy itt! - ordítottam rá. - Most csak beképzelem magamnak, hogy itt vagy, de valójában nem vagy itt, csupán egy halucináció vagy.

- Pedig én bizony, hogy itt vagyok. - jött közelebb. - Kérlek tedd azt le! Előted az élet Jae Hwa. Te egy okos, szép és értékes ember vagy. - mosolygott rám szomorkásan csillogó szemekkel.

- Miért vagy velem kedves, te is gyűlölsz Min Hae. - válaszoltam zokogva. Beharapva alsó ajkát megingatta a fejét.

- Nem gyülöltelek. Igazából téged soha nem gyülöltelek. Valójában saját magammal volt gondom, ezért irigykedtem rád non-stop. - lassan átölelte vállam. - Min Jun, Sang Hee, a szüleid, a szeretteid ők mind szeretnek téged. - simogatta hátam közben gyöngéden paskolva. - Kár lenne egy ilyen léleknek elhagyni a világot. - szipogott velem. - Kérlek ne utálj engem Jae Hwa. - furta vállamba az arcát.

- Én eddig sem utáltalak Min Hae. - öleltem vissza.

Egymás vállán sírtunk mint egykor...

- Szakítottam Jooheonnal... - szívott bele a cigarettájába. - Belláttam, nem nekem való. Ő száz százalék nem az igazi.

- Jó tetted. Büszke vagyok rád...barátnő. - mosolyogtam rá.

________________

Eltelt egy pár nap mióta kibékültem Min Haevel. Azóta igyekszünk újra építeni a barátságunkat. Junnal is beszélt. Neki nem tetszik, hogy a lány ismét velünk lóg, de idővel bízom benne, hogy megbékél vele. Apu próbálkozik kommunikálni velem anyával szemben, aki valahányszor meglátt csúnyán néz rám.

Gyakoroltam az előadásra, mikor valaki kopogott.

- Bejöhetek? - dugta be a fejét. Megforgattam a szemem és intettem, hogy jöjjön. - Beszélgetni jöttem. - harapta be alsó ajkát idegesen.

- Úgy teszel mintha bármelyik percben megölhetnélek. - fontam mellkasom elé a karom. -Mindegy! Mond! - rá még mindig dühös vagyok.

- Sajnálom Hwa... - térdelt le elém. - Kérlek adj nekem egy esélyt. Igérem belém fogsz szeretni. - fogott kezemre kétségbeesetten.

- Min Jun, értsd meg könyörgöm... Keress valakit, aki mindenével szeret. Nálam esélytelen. - üveges szeme egy minutumra se hagyta el az enyém. - Mellettem nem leszel boldog, higgy nekem. - töröltem le arcáról a csordogáló könnyet.

- De nem is engeded, hogy megmutassam a szerelmem irántad... szükségem van rád Jae Hwa. Én szerelmes vagyok beléd.

Helló :) Köszi, hogy végig olvastad♡