𝔸𝕝𝕠𝕞𝕔𝕤𝕒𝕡𝕕𝕒 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

10.4

Kook ahogy mondta megérkezett 20 perc után, ami nekem körülbelül semmire nem volt elég. A szobámban ugyan már nagyjából rend van, hisz mindent bedobáltam a szekrényembe, de a fürdésre és tökéletes ruha kiválasztásra így nem jutott időm, tehát pont a fürdőben voltam mikor megszólalt a csengő. Anyáékkal lakok, de ők most elmentek valami házassági évfordulós nyaralásra két hétre, így jelen pillanatban ajtót nyitni biztosan nem tudnak.

-Nyitva van!!! -ordítok ki, majd méggyorsabb tempóban kezdek törülközni.

Már hallom a szobám ajtaja csapódását, mikor végre teljesen szárazra törlöm magamat. Most már csak annyi a baki, hogy Kook a mellettem lévő szobában van, én meg itt vagyok pucéran és ha most körülnézek sehol sem látom a ruhámat. Fenébe!

-Kook... -kopogok ki az ajtón miután magamra csavartam törülközőmet.

-Igen? Baj van? -hallom meg hangját a falap túloldaláról.

-Nem... Csak... Kérlek csukd be a szemed.-kérem és hangomban hallani lehet, mennyire is kínos nekem a helyzet.

-Mi? -értetlenkedik teljesen jogosan.

-Csak... Csináld. -idegeskedem. -Kérlek. -teszem hozzá vonakodva. Minél hamarabb ruhát akarok magamon látni és ez volt az egyetlen mentő ötletem, hogy eljussak a ruhásszekrényig.

Lassan nyitottam ki a fürdő ajtaját, majd kikukucskáltam rajta, hogy Kook tényleg lehunyta e a szemét és ahogy láttam tényleg megtette.

Halkan elosontam a szekrényig, ahol találtam ruhát majd egyenesen vissza a fürdőbe.
Már majdnem felöltöztem, mikor JungKook megszólalt.

-Most már kinyithatom a szemem?

Oh, el is felejtettem, hogy még mindig csukott szemekkel van szegény. Én teljesen abban a hitben voltam, hogy már kinyitotta, hisz már vissza jöttem, de így bele gondolva ez hülyeség. Honnan tudta volna hogy miért kérem, ha becsukta a szemét? Csak az ajtók nyitódását és záródását hallhatta, de azt nem mondtam el neki, miért kell lehunyt szemekkel várakoznia.

Gyorsan felkaptam a maradék ruhadarabot, majd kiléptem a fürdőből és JungKook elé siettem.

-Most már kinyithatod. -szóltam neki, mire ő kinyitotta szemét és elég látványosan nézett végig rajtam, ami nagyon zavarba ejtő volt így szerintem úgy nézhettem ki mint egy paradicsom.

-Mit... Mit szeretnél csinálni? -szólalok meg egy kis idő után

-Nekem bármi jó, amit te szeretnél. -kacsint rám.

-Na jó, először is, elég a sok bókból, másodszor pedig nekem is mindegy. -felelem. Ezzel a válasszal csak egy gond van, mégpedig, hogy nem dőlt el, mit is csináljunk. -Ömm... Van társasom, akarsz játszani? -mutatok az egyik polcra. Mégis csak én vagyok itthon, nekem kell tudnom mik az elfoglaltsági lehetőségeink.

-Aha. Játszhatunk. -bólint rá, így előveszem a játékot, és elsietek egy kis nasiért.

Olyan 3-4 órán keresztül ezzel játszottunk, hisz megunhatatlan a "ki nevet a végén?". Ha az egyikünk nyer, a másik kéri a visszavágót, és ugyan ez fordítva.

-Most csináljunk valami mást. Már vagy 5 köre csak te nyersz. -szólal fel végül JungKook, ezzel megtörve a játék beszippantó erejét.

-Akkor mondjuk "Holland kocsmázzunk"? -vetem fel az ötletet.

-Az meg mi a rák? -tágulnak ki JungKook szemei, én pedig elnevetem magam reakcióján.

-Egy kártyajáték. Megtanítalak. -mosolygok mint a tejbe tök.

-Rendben. -egyezik bele. -De akkor menjen közbe a TV, ne legyen akkora csend. -köti ki a feltételt, amivel magamban egyet is értek. A 'ki nevet a végén' közben is túl nagy volt a csend köztünk, ami már kezdett kínos lenni. Hiába a játék, ha nem tudunk feloldódni.

-Aha persze. Aztán meg csak azt fogod lesni és nem figyelsz rám. -durcizok be, hátha oldja a feszültséget. Nem akarom hogy kényelmetlenül érezze magát, persze kérése számomra parancs és már válaszom alatt a távirányítót kezdtem keresni a szemeimmel.

-Dehogynem. Én mindig figyelek rád.-fogja meg államat és fordítja a fejem magával szembe, így egymás szemébe fonódik tekintetünk. Olyan szép mogyoró barna szemi vannak, hogy lehet ajkaim is tátva maradtak, de az biztos, hogy a levegő az belém szorult.

-Jó. Akkor a hírek mennek majd. Az úgysem köti le semelyikünk figyelmét. A végén ha film lenne, csak azt néznénk. -kötöm ki én is feltételem, tekintetem gyorsan elkapva róla, mert már éreztem, hogy kezdek vörösödni. A távirányítót csodás tehetségemmel azonnal ki is szúrtam és felpattanva helyemről, elsietek érte, ezzel messzebb kerülve a szobámban gubbasztó daliás lovagomtól. Istenem, miért ilyen helyeeees???

-Okkkés. -egyezik bele egy nyuszi mosollyal, így be is nyomtam a híreket, majd elkezdtem magyarázni neki, milyen is az a kártyajáték.

Már elmagyaráztam és játszottunk is mikor elkezdődtek a rendkívüli hírek. Eddig csak időjárás ment és olyanok, hogy egy falusi néni elvesztette a macskáinak a felét, viszont ahogy a bemondós elkezdte szövegét, megfagyott bennünk a vér.

-Rendkívüli hírek: Ma délelőtt egy diákcsoport indult meg a Seouli kilátó barlangjához, azonban az események tragikus fordulatot vettek. -kezd bele a híradós.

-Chim, hangosítsd fel! -szól rám JungKook, így remegő kezekkel vettem fel a távirányítót és nyomtam meg a hangosítás gombját.

-Kim MinJi a mindössze 16 éves diáklány vesztette életét egy váratlan balesetben. Egyik barátja így nyilatkozott a megrászkódtató eseményt követően: "Csak ma találtuk ki hogy ide fogunk jönni túrázni. Ide felé jövet is a jövő hétről beszélgettünk és a jövőről. Annyira hihetetlen hogy ez történt... MinJi a legjobb barátom volt és az egész olyan irracionális." A helyszínre kiérkező rendőrök a nem megfelelően karbantartott korhadt korlátot találták a baleset okának. A lány szülei pert indítottak az ezért felelős üzemeltetők felé. ...

A bemondó még folytatta mondandóját, azt viszont már nem hallottam a bennem kavargó érzelmek és gondolatok miatt. MinJi meghalt?

Remegő ajkakkal és könnyes szemekkel nézek Jungkook felé. Ő már eleve engem nézett, de nem sírt. Inkább sajnálkozó tekintete volt. Percekig csak néztünk egymásra. Gondolom próbálta kiolvasni a tekintetemből a gondolataimat, vagy nem is tudom.

-Miért sírsz? -törli le végül nagyujjával egy kósza könnycseppem. -Sose volt veled kedves. Ugye tudod, hogy kibeszélt a hátad mögött? -teszi még hozzá, de ez engem nem érdekel. Szomorú ha valaki meghal, ha kedvelt engem, ha nem. A családjának fontos lehetett és a barátainak is.

-Hm. Tudom. De mégis csak meghalt.... Szerinted fájt neki? -ötlik fel a gondolat, mire hirtelen besípol a fülem és tekintetem előtt először csak fekete pontok kezdenek kergetőzni, nem sokkal később pedig, lassan elsötétedik előttem a világ.

Beugrik egy kép... Zuhanok a fák közt. Egyik ág a másik után sebzi meg a testem. Egy felnyársal és képszakadás. Hideg volt. Fázom. Jungkook is itt van. Elviselhetetlen a fájdalom. Minden pillanatban átjárja az egész testem. Ráz a hideg. Nem bírom sokáig.

-Jimin! Jimin ébredj! -riadok fel a valóságban Jungkook, engem szólongató hangjára. Zihálok és a teljes testem görcsösen feszül. Egy ideig még várok hogy tisztuljon a látásom és a mellettem lévő fiúra nézek, aki a kezemet szorongatja és ahogyan érzem, az Ő ölésében fekszem.

-Nagyon fájt neki. Pont ahogy nekem. -lihegem sötét szemeibe merülve. Még most is tompán fáj azon a ponton...

-De az csak álom volt. Nem haltál meg. Inkább ő, mint te. -simogatja a hátam. Tényleg csak álom lett volna? Éreztem... Mindent éreztem...