𝔸𝕝𝕠𝕞𝕔𝕤𝕒𝕡𝕕𝕒 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

8.3

"Már nincs sok hátra, és..."

És megfogtam kezét. Sikerült. Megfogtam. Fog.

-Kook... -néztem fel csillogó szemekkel a másikra, ugyanis csúszni kezdtem lefelé.

-Nem engedlek el. -próbálta erősebben markolni kezem, mégis egyre lentebb csúsztam. A fák kérgei vizesek voltak, amiken idáig felkapaszkodtam, nagyon csúszik a kezem...

-Le fogok esni... -nézek le a mélységbe.

-Nem. Nem hagyom. -préselte ki összeszorított fogai közül JungKook. Minden erejét beleadva próbál fentebb húzni egy kézzel, hogy másik kezével is ráfoghasson kezemre, viszont ahogy fentebb emel egy kicsit, úgy csúszik szét szorító kezünk.

-Nem fog sikerülni... Megint...megint fájni fog... -folytak le könnyeim. Már emlékszem. Szinte érzem azt a fájdalmat, mikor az a bot belémállt. Nem bírnám ki megint. -Nem akarom ezt Kook... Nem akarom... -sírtam tovább.

-Nem hagyom, hogy megint fájjon. Nem hagyom, hogy megint meghalj! -jelentette ki, mire megállt bennem a levegő.

-E..emlékszel? Nem..nem csak egy álom volt? -kérdeztem csodálkozva.

-Ha az is volt, most minden ugyan úgy történik, és túl valóságos volt az az álom. Most nem hagyom...Nem hagyhatom, hogy ismét a kezeim közt halj meg. -próbálta szorongatni csuklóm, mi egyre jobban kezdett fájni. Én is kapaszkodtam belé, de már alig fogtuk egymást. A kezeink egyre jobban csúsznak szét teljesen.

-Akkor amit akkor mondtál... -kezdek bele halkan.

-Mégis mi a fenéről beszéltek??? Milyen álom és milyen ki halt meg? -kérdezte Yoongi értetlenül. Ezek szerint ők nem emlékeznek, csak mi. Vagy tényleg csak egy álom lett volna?

-Kook! -szóltam ijedten mikor megint lentebb csúszott a kezem. Nem válaszolt, csak aggódó tekintettel próbált tartani, de reménytelen volt. A kezeink szétcsúsztak én pedig zuhanni kezdtem... Csak estem és estem lefelé a mélységbe.

A fák karcoltak és ütöttek. Egyiktől csapódtam a másikig, mire végre minden elhomályosult és már nem érezzem semmit.

Ezután hidegben ébredtem. Esett és Kook már felettem volt. Ölébe vett és keltegetett. Hangjára elmosolyodtam.

-Jimin... Kelj fel... -suttogta hajamba simítva.

-Mmm... -szorítottam össze szemeim. Már megint ez a fájdalom... Nem bírom. Nem akarom...

-Kérlek bírd ki. Most nem hagyom, hogy elmozduljon a bot, ígérem. Bírd ki egy kicsit. Most tényleg nem fogod azt a fájdalmat átélni... -győzköd Kook, de nem tudok hinni neki. Nagyon fáj és ha eddig minden ugyan úgy történt, akkor megint ugyan az fog... Meg fogok halni bármi legyen is és fájni fog.

-Nehm... Nem bírom ki meghint... -lihegtem fejem rázva, de szemeim még csukva tartottam.

-Kérlek... Kérlek bírd ki, rendben? -simítja fejem, viszont nem is tudom, hogy ki fogom e bírni. Nincs erőm...

-A mentők mindjárt ideérnek... -jelentette MinJi és mellénk térdelt. Legalábbis azt hiszem, mert éreztem ahogyan mellém jön mégegy valaki.

A levegőt szakadozottan vettem, de végül csak kinyitottam szemem, és a nagy fadarabra néztem ami kiált belőlem.

-Huzdh kihh... -néztem Kookra.

-Nem lehet elvérzel. Nem hagyom, hogy meghalj... -rázta a fejét könnyezve.

-Deh nehhm bhirohm... -lihegtem fájdalmasan szemébe nézve.

-Kérlek. Kérlek bírd ki. Tarts ki értem, kérlek. -folyt le egy könnycsepp arcán. Vicces...Ő sír, pedig én szenvedek.