~Fekete Angyal I~

~31~

|Tessa szemszöge|

-De nem jó az egészségednek.-nézett rám aggódva Amerika csillagos hőse.

-Sok minden nem jó az egészségemnek.- nevettem fel keserűen.

-Vedd már észre magad. Csak ártasz magadnak és nekünk is, mert ha hiszed, ha nem fáj hogy így kell lánunk téged.-nézett mélyen a szemembe, mire kissé kényelmetlenül kezdtem el érezni magam.

Ezután egyre közelebb jött hozzám, míg végül úgy 15 centire meg nem állt előttem. Mivel közvetlenül felettem állt ezért megilyedtem.

*visszaemlékezés*

A cellámban ültem. Láttam egy képet Pietroról és vissza jöttek az emlékeim. Már több mint egy éve a Hydránál vagyok és már rengeteg embert megöltem tudatomon kívűl. A bilincsek most is rajtam vannak, mint mindig amikor visszakapom az emlékeim. Aztán bejött egy kigyúrt ember. A falnak háttal ültem a földön. Hozzám sétált, majd pár centivel előttem megállt. Ezután egy hatalmasat húzott be nekem, akkorát hogy eldőltem. A fejemet a kezemmel takartam el, majd a férfi fojtatta a verésemet. Aztán elörte a kezem majd ha jól éreztem 2 bordám és rengeteg heget ejtett rajtam. Mire befejezte a számból és az orromból már ömlött a vér, majd minden elsötétedett előttem.

*visszaemlékezés vége*

A fejemet eltakartam a kezeimmel. Az egész testem remegett. Én pedig féltem. Sírtam.

-Tessa, mi a baj? Nem akarlak bántani. Nem akartalak megilyeszteni. Nyugodj meg.-kezett el hátrálni viszont nem segített, hiszen már nem számított.

Újabb pánikroham. Ma már a mit tudom én hányadik. Steve kiment az erkélyről, viszont utána szóltam.

-Ne hívd ide a többieket.-mondtam halkan.-Nem akarom, hogy megtudják hogy cigizek.

Viszont késő volt,ugyanis nem hallotta. Már nem érdekelt. Azt is leszartam volna, ha tudomást szereznek az új mutációmról. Egyszerűen nem érdekelt. Azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Nos nálam az a bizonyos remény, már 2 éve halott. A Hydra minden érzelmet kiölt belőlem kivéve a félelmet. Talán ezért is féltem, mivel nem tudtam más érzelmet kimutatni. Majd megérkezett Rogers a többiekkel. Vagyis Nattel, Wandával, Pietroval, Apával, Clinttel, Sammel, Buckyval és Thorral. Mindenki meglepetten és aggódva nézett rám,mikor meglátták a kezemben a cigit. Nem foglalkoztam vele,csak meredtem magam elé. Aztán hirtelen azt éreztem, hogy Wanda megint a fejemben akár kutakodni.

-Nem fog menni Wanda. Nem fogom engedni.-néztem a szemébe, mire elmosolyodott.

Erősebben kezdett el próbálkozni, vizsont nem ment sokra vele. Az ereje nem tudott volna versengeni az enyémmel. Nem volt esélye.

-Nem vagy erősebb nálam. Az, hogy ma már kb. a hetedik pánikrohamom kellős közepén vagyok és, hogy félek tőletek nem gyengíti meg az erőm.-vágtam rá unottan, majd tovább szívtam a cigimet.

-Tessa, aludnod kell.-nézett rám Nat szomorúan.

-Nem fogok aludni. És tudni akarjátok miért? Mert ha elalszok akkor rémálmom van. Ha lecsukom a szemem akkor valamelyik áldozatom jelenik meg előttem és az, ahogy rezzenéstelen arccal megölöm. Ahogy az az érzéstelen bérgyilkos megöli. A Hydra minden érzést kiölt belőlem. Mindent egy kivételével. Ez az egy a félelem.-néztem rá a nőre,majd mégjobban a falhoz préselődtem.

Aztán egy süvítést éreztem meg,ami felém kezdett el jönni. A lövedékek a kezemmel kaptam el. Altató volt benne. Keserűen felnevettem,miközben a többiek ilyedten néztek rám.

-Kérlek ne csináljátok ezt. Nem fog menni és ezt ti is tudjátok. Lehet, hogy jelenleg életem egyik legmélyebb pontján vagyok, de az élet egy harcost vagy ha jobban tetszik katonát nevelt belőlem nem pedig egy idióta hisztis ribancot.-mondtam, majd felálltam.

-Csak segíteni akarunk. Elmondhattad volna. Mindent elmondhattál volna, attól kezdve, hogy megerőszakoltak és kivették a méhedet. Akkor legalább tudtuk volna, hogy miért félsz tőlünk.- nézett a szemembe Pietro.-több mint 2 hónapig együtt voltunk. Tudod mennyire hiányoztál?

-Tudod mennyire vártalak titeket és azt, hogy megmentsetek amíg még megvoltak az emlékeim és nem ők irányítottak engem? Kibaszottul hittem benne,hogy el fogtok jönni és megmentitek a seggem,mint ahogy én is elmentem minden küldetésre anno és megmentettem a tiéteket,akkor is ha Tony megtiltotta,hogy odamenjek. De nem. Tévedtem. A nagy Bosszúállók akik mindenkit megmentenek. Hát úgy látszik engem pont nem tudtatok megmenteni és ezért lett belőlem ez a szörnyeteg. Jelenleg nem tudjátok elképzelni hogy mennyire vagyok közel ahoz, hogy felmásszak a torony tetejére és megnézzem, ha tudok-e a szárnyaim nélkül repülni. Ha tudok akkor szuper, ha nem akkor pedig mégjobb. Csak ma legalább ötször fordult meg a fejemben az öngyilkosság gondolata. Tudjátok mi tart vissza? Az, hogy vagytok ti és már így is elég fájdalmat okoztam nektek.-vágtam rá könnyes szemmel, majd az erőm segítségével utat törtem magamnak és elszaladtam a szobámba.

Sírva zárkóztam be,majd előkerestem az egyik tőrömet.Nincs értelme az életemnek. Egy vágás. Majd még egy és még egy. Végül az egész kezem tele lett vágásokkal,ugyan úgy mint a másik. A vért gyorsan feltöröltem,majd eltettem a tőrt. Szerencsémre a többiek nem jöttek utánam. Befeküdtem az ágyamba, majd úgy hajnali négykor elaludtam. Persze most is rémálmom volt. Jelenleg az, amikor az egyik áldozatom úgy végzem ki,hogy konkrétan kitépem a szívét a helyéről.A végén hangosan felsikítottam, majd zihálva ébredtem fel. A pulzusom legalább a duplája volt az átlagosnak, míg az arcom könnyáztatta volt a testem pedig remegett. Reggel 5 óra volt. Szuper. Ha volt olyan aki aludt,az mostanra biztosan felkelt. Végül Barnes rontott be a szobámba.

-Tessa,minden rendben?-jött közelebb hozzám,viszont én most nem hátráltam.

Nemlegesen megráztam a fejem, miközben potyogtak a könnyeim. Féltem magamtól.

-Rémálmod volt?-kérdezte,mire bolintottam egyet ő pedig közelebb jött.

-Miért nem félsz most tőlem?-kérdezte miközben furán nézett rám.

-Erre inkább neked lenne okod.Tudod mit álmodtam?-néztem rá sírva.

-Mutasd meg,hiszen megtudod csinálni.-mondta Én pedig "átküldtem" neki az emléket.

Miután vége volt együttérzően nézett rám.

-Egy szörnyeteg vagyok.-hajtottam le a fejem.

-Dehogy vagy az.Tessa,irányítottak téged mint ahogy engem is.-nézett rám,majd közelebb jött.Már az ágyam előtt állt.

-Barnes nézz rám. Szerinted ugyan az vagyok,mint az a 16 éves lány akit Tony elhozott?-vontam fel a szemöldököm.

-Nem,nem vagy ugyan az lány. Te sokkal erősebb vagy és nem fizikailag értem.-válaszolt nekem,majd leült az ágyamra.

Nem zavartattam magam.Ezen viszont nem csak ő hanem én is meglepődtem.

-Most mi ez?Itt vagyok én egy Mutáns ex Hydra bérgyilkos szuperkatona és the egy másik ex Hydra bérgyilkos szuperkatona és lelkizünk hajnali ötkor úgy hogy én 18 éves vagyok te pedig 104.-röhögtem el magam kínomban.

Ő is felnevetett,majd a kezeimre tévedt a tekintete.Gyorsan eltakartam azokat, lévén hogy polóban voltam.

-Tessa,tudom,hogy amiket hajnali 2-kor csináltál begyógyítottad. Ezek újak?-nézett rám kissé dühösen.

-Ezek...ezek régiek.-mondtam a kissé sem jónak bizonyuló hazugságot.

-Mit mondtam neked? Azt, hogy ne bántsd magad. Nem hiszem el, hogy nem tudod felfogni, hogy nem vagy egy szörnyeteg.-mondta, majd meglendítette a kezét, mivel szét akarta tárni azokat.

Persze én egyből félre értettem, ugyanis azt hittem meg akar ütni, ezért eltakartam a fejem a kezeimmel.

-Hé, nyugi. Nem akarlak bántani. Ne félj.-tette a vállamra a kezét.

Persze elvettem azt onnan.

-Ne...ne haragudj.-kértem bocsánatot tőle szipogva.