A Főnök - Lángoktól felejtve (18+)

7.fejezet: Nézz a szemembe

Vittorio Florenzo szemszöge:

Nem tetszett nekem az a piros folt ott az arcán. Nem marad meg az ajtó helye ennyire, és főleg nem fájhat egy ilyen pici bökéstől.
Valami történt Rileyval, de látszik, hogy nem akarja elmondani, szóval nem fogok kérdezősködni tovább.
Amint beértünk a terembe, már el is kezdődött a megbeszélés a marketing design részlegével.
Oldalra fordultam és láttam, hogy Riley nagyon jegyzetel, pedig épp nem is beszéltek, gondoltam megkérdezem tőle mit írogat ennyire.

- Odaadná nekem azt a tollat oldalról Ms.Nelson?

- Persze.

Ahogy odanyújtotta felém a karját, nem volt időm belenézni a noteszébe mert rögtön szemet ütött a kötés rajta. Ez tegnap még nem volt ott.
Mi a franc történt vele tegnap az interjú után? Először zúzódás aztán már kötés is...
Teljesen eldurrant az agyam, főleg, azután, hogy képes volt letagadni, hogy semmi se történt.
Na persze, én meg nem vagyok se vak, se hülye, látom, hogy valaki bántotta.
Mihelyt vége volt az értekezletnek, megfogtam a karjánál fogva és az irodám felé tartottunk.
Válaszokat akarok. Most.
Mihelyt kinyílt a lift, beszálltam volna de Riley visszahúzott. Oh istenem az a hülye klausztrofóbia.

- Ne húzd ki a gyufát Riley!

- Akkor se fogok oda beszállni, fogja már fel végre!

Végképp eldurrant az agyam. Hát ha így, akkor így. Lépcsőzzünk! Miután felértünk, berángattam az irodába, lehúztam a sötétítőt, és belekezdtem.

- Nos, Riley, beavatnál, hogy még is miért vagy tele sérülésekkel?

- Ahhoz magának semmi köze!

- Pedig nagyon is van. Te vagy a titkárnőm, és minden beosztottamért felelősséggel tartozom. Nem hagyhatom szó nélkül, ha egy alkalmazottamat baleset éri. Főleg, hogy te vagy a jobb kezem, te képviselsz engem.

- Szóval attól fél, hogy rossz hírt hozok magára? Nem kell ettől félnie, egyedül maga vette észre a sérüléseimet, mások elől kíválóan el tudtam rejteni. De valahogy magának muszáj mindig mindenről tudnia.

- Ne forgasd ki a szavaimat Riley, nem erről beszélek, és ezt pontosan tudod te is. Csak mondd el, hogy mi történt.

- Nem fogom elmondani. 1 napja sem ismer engem, és már is azt akarja, hogy beszámoljak az egész magánéletemről.
Nem akar egy kicsit túl sokat, Mr.Florenzo? Miért nem kérdezi meg rögtön, hogy hanyas a melltartó méretem?

Azta, pontosan ugyanolyan, mint amikor gimis volt. Semmit sem változott. Nem habozik, ha véleménye van, kimondja. Úgy mint régen. Kíváncsi leszek, ő mikor fog felismerni engem.

- Ezt nem hiszem el, komolyan mosolyog; ennyire perverz Mr.Florenzo? Képes volt elgondolkozni, hogy hanyas lehet a méretem?

Elkezdtem felé lépkedni, egyre közelebb és közelebb.

- Még is mi az ördögöt csinál?

Megfogtam a derekát, és meg egy lépést tettem felé, amire ő hátrált, ezzel pedig a fotelre puffant, de tartottam, hogy ne essen baja. A derekáról a kezére csúsztattam a kezemet, és a feje fölé emeltem mindkettőt, nekitámasztva a falnak.
Ettől teljesen zavarba jött, láttam, hogy a dühtől mindjárt felrobban, de közbe valami mást is láttam rajta.

- Nézz a szemembe Riley.

Mivel továbbra sem nézett rám, megfogtam a másik kezemmel az állát, hogy magamra irányítsam a tekintetét. Talán egy kicsit megenyhült, legalább is már nem fújtatott.
Remélhetőleg már nem fog tökön rúgni, ami megnyugtató, de még ezt nem mondanám száz százalékig biztosra.
Ahogy a szemembe nézett a barna szemeivel, még mindig ugyan szikrákat szórt, de láttam, hogy ez most háttérbe szorult. Ahogy nézett, teljesen összezavarodott, amit nem nagyon tudtam hova tenni, nem tudom mi válthatta ezt ki belőle most, mert figyeltem rá, hogy fizikai fájdalmat ne okozzak neki.
Ahogy néztem a szemeibe, egyszercsak meggyűltek azok könnyel, és lassan lecsordult egy könnycsepp az arcán, amit óvatosan egyik kezemmel letöröltem.

- Riley, minden rendben?

- Persze, biztos belement a smink a szemembe... valami nagyon csípte a szememet.

Nincs is a szemén smink. Továbbra sem tud hazudni, pedig azt hittem, azért így pár év után már javult a színészi játéka e téren, de nem. Ugyanolyan borzasztó, mint amilyen azelőtt volt.