A Főnök - Lángoktól felejtve (18+)

3.Fejezet - Könnyek

- Apa, mi lenne ha nyugodtan megbeszélnénk ezt, és nem aközben beszélgetnénk, hogy megfojtassz?

- Nem érdemled meg, hogy élj!

- Hát ami azt illeti, te sem érdemled meg. A saját lányodat akarod megölni éppen. De látom nem zavar téged ez a kis aprócska részlet.

- Hogy mersz gúnyolódni az apáddal? - erre a kérdésre elnevettem magam

- Már évek óta nem vagy az apám. Csak egy alkoholista idegbeteg állat, aki veri a feleségét és a lányát, amikor csak lehet. De hadd kérdezzek valamit. Miért pont nekem kéne meghalni és miért kéne egyáltalán meghalnom?

- Ne tegyél úgy mintha nem emlékeznél semmire Riley. Pontosan tudom, hogy a baleset óta csak megjátszod azt, hogy amnesiád van, hogy ne tudjanak felelősségre vonni.

- Ezt most nem értem...  miért is kell engem felelősségre vonni?

- NE JÁTSZD A HÜLYÉT RILEY! MEGÖLTED ŐT!! - ordított rám apám, és újra megszorította a nyakamat, de ezúttal sokkal erősebben mint bármikor.

- Nem kapok... levegőt!

Hihetetlen hogy az idős néni mellettem átaludja ezt az egész jelenetet horkolva. Szerintem a harmadik világháború is kirobbanhatna mellette, akkor is szépet álmodna, és békésen aludna, ahogy most is.

- Még ebben a helyzetben is anyádra hasonlítassz. Pont ugyanilyen arca volt neki is amikor az életéért⁹ küzdött. - mondta kárörvendő kacagással a végén. Ezt nem hiszem el...tényleg ő volt az.

- Hogy voltál képes erre? HOGY ÖLHETTED MEG ANYÁT!!!! A SAJÁT FELESÉGEDET!

- És te hogy voltál rá képes 3 éve? De ma meghalsz te is! - szorította össze a kezeit annyira, hogy pár másodperc után annyit hallottam, hogy elkezdtek sípolni a gépek.

- Riley!!!!

Vitto szemszöge:

Minden kapcsolatomat bevetettem, hogy meg tudjuk, ki az a Lily, de eddig még semmit sem találtak. És a balesetről sem találtak semmi információt. Valami nekem nagyon nem tetszik, hogy lehet, hogy egyedül Riley kórházi adatai közt van szó 3 évvel ezelőtti balesetről, és sehol máshol? Ahol szintén semmit se részleteztek.
Ha Riley anyukájánál nem találtuk volna meg a Lily nevet a medálban, az ember azt hinné, hogy Riley csak olyanról hallucinált, aminek semmi köze a valósághoz.
De igen is van, és a medál a bizonyíték. De akkor miért nincs semmi információ róla?

Na mindegy is, nem segít semmin ha ezen rágódok. Jelenleg jobban aggódok Rileyért. Remélem minden rendben lesz vele, és nem lesz maradandó sérülése.
Ahh valamiért nagyon nincs jó érzésem, jobb lesz ha elmegyek Rileyhoz, jobban fogom magam érezni ha látom.

Amint beértem a kórházba, egyenesen Riley szobája felé vettem az irányt, ami a folyosó legvégén volt. Ahogy közeledtem a szoba felé egyszer csak sípolást hallottam, azonnal rohantam a szobába.

- RILEYYY! - üvöltöttem el magamat, mihelyt megláttam a jelenetet ami fogadott.

Nem gondolkodtam, csak ellendült a kezem és a következő pillanatban a férfi, aki Riley nyakát szorította, a földön feküdt eszméletlenül. Amint ránéztem a férfira, villámként csapott belém a felismerés.

- Mr.Nelson??? - kérdeztem leginkább magamtól, mivel én voltam az egyetlen lélek, aki magánál volt még ebben a szobában. A következő pillanatban rohantak is az orvosok és a nővérek Rileyhoz, akik közben kérdezték tőlem mi történt.

Riley szemszöge:

Amikor eszmélethez tértem, vagy hatvan orvos és nővérke zsizseget körülöttem, úgy megijedtem, hogy a gépeken hirtelen a pulzusom értéke dupla olyan sebességgel csipogott.

- Apám hol van? - tettem fel rögtön a kérdést.

- Nos ami azt illeti...

- Vitto? Mit keresel itt?

- Mi most akkor mennénk is, magukra hagyjuk Önöket, Riley szerencsére megúszta minden probléma nélkül ezt az esetet, de ugye tudja, hogy a rendőrséget értesítenünk kell erről?

- Igen, tudom. Köszönöm.

És ezzel ki is mentek a szobából az orvosok és az ápolók, magukkal hurcibálva az eszméletlen apámat.

- Vitto, hogy kerülsz ide, nem otthon kéne már aludnod?

- Eredetileg de, de őszintén, nem tartottam jó ötletnek, hogy egyedül hagyjalak este, ezért eljöttem hozzád. De amikor benyitottam, láttam ahogy apád épp próbál ... nem tudtam mit csináljak, egyszerűen behúztam neki, és azóta eszméletlen.

- Ohh szóval egyszerűen kiütötted apámat?

- Nem láttam először, hogy az apád volt... csak miután a földön feküdt eszméletlenül.

- Nos akkor illene megköszönnöm, hogy megmentette az életem Superman.

- Haha nagyon vicces. Tényleg meghalhattál volna Riley... ha nem érek ide időben... az orvosok túl későn értek volna ide...

- Tudom Vitto... ezért értettem komolyan a köszönetemet... még ha viccnek is hangzott. De nem az. Tényleg hálás vagyok, hogy megmentettél.

Válaszként nem szavakat kaptam, hanem azt a látványt amit remélem soha többet nem fogok.
Vittorio Florenzo, a gazdag, beképzelt olasz főnököm, itt ül az ágyam szélén, és könnyek folynak le az arcán.
Miattam.