- Úristen Riley, mi van, ha tűz ütött ki az épületben? – kérdezte ijedten Lily. Lily, aki sohasem ijed meg semmitől, és aki most még is olyan remegő hangon tette fel ezt a kérdést, hogy tudtam, hiába hazudnék. Már ő is tudja. Az épület valószínűleg már lángokban áll, ha mi itt az emeleten már érezzük a füst egyre fullasztóbb szagát. Ekkor Lily az ajtóhoz rohant, és dörömbölni kezdett rajta.
- VALAKI SEGÍTSEN NEKÜNK! – ordította Lily torka szakadtából, mintha bárki is lenne a tűzben, aki meghallhatna minket. Ha volt is, valószínűleg már meghalt.
- Lily, tarts ki, mindjárt kimentenek minket!
- Meg fogunk fulladni Riley!
- Nem fogunk nyugodj meg, mindjárt jönnek értünk, csak még egy picit bírd ki Lily!
- Senki nem fog erre jönni Riley. – mondta Lily olyan hangon, amitől megszakadt a szívem. Ugyanis tudtam. Tudtam, hogy senki sem fog idejönni. Mert ez egy csapda volt.
- Ne mondd ezt, biztos már értesítették a tűzoltókat a tűz miatt. Lehetetlen nem észrevenni ezt a tüzet!
- Nem tudom, hogy ki fogunk-e élve jutni.
Ekkor Lily szemébe nézte, akinek megteltek a nagy barna szemei könnyekkel, és többé nem tudta leplezni sem a félelmét.
- Ki fogunk, megígérem! – öleltem magamhoz Lilyt, és próbáltam megnyugtatni mindkettőnket.
-Szeretlek Riley! – súgta a mellkasomba Lily, mire megfogtam az arcát, és felém fordítottam.
-Ne, Lily, ne búcsúzkodj, túl fogjuk élni! És amikor kijutunk innen, megveszem neked esküszöm annak a kedvenc bandádnak a lemezét, megígérem! Szóval maradj mellettem!
-Megígéred?
-Megígérem Lily!
Ahogy teltek a percek, a füst teljesen ellepte a szobát, és szinte már Lilyt se láttam, aki az ölembe hajtotta a fejét, a pulcsimat a szája elé tartva. Hát így fogunk meghalni? Egy szobában ragadva, miközben megfulladunk a füsttől, majd elégünk a tűzben? Nem engedhettem meg magamnak ilyen gondolatokat, nem, amikor a húgom is itt van velem, és meg kell védenem. Nem láthatja, hogy összetörök, mert akkor a maradék reménye is odavész a túlélésünket illetően. Egyáltalán ki akart minket így megölni? És miért?
- Riley, nézd! – kiáltotta nekem Lily, bár nem volt szükséges, mert én is láttam. A plafon elkezdett omlani.
- Ki kell jutnunk innen valahogy Lily! Fogd a pulcsimat és tartsd továbbra is a szád elé, addig én megpróbálom kirúgni az ajtót valahogyan!
Az ajtóhoz rohantam és teli erőből belerúgtam, de mintha hozzá se értem volna. Nem, nem adhatom fel, ki kell jutnunk valahogyan! Ütöttem, rúgtam az ajtót, mire egy éles sikoly zökkentett ki a próbálkozásomból. Amikor megfordultam, láttam ahogy a plafon leomlik
- Lily! – rohantam oda Lilyhez ahogy csak tudtam, de abban a pillanatban egy éles fájdalom hasított a fejembe, és minden elsötétült.
Egyszer csak hangokat hallottam, és ahogy kinyitottam a szememet, láttam, hogy még mindig a füsttel teli szobában vagyunk, de láttam, ahogy alakok jönnek be az ajtón.
- Mentsék meg Lilyt...
Ahogy kinyitottam a szememet, már nem abban a szobában voltam. Pár pislogás után kitisztult a kép, és láttam az infúziós állványt magam mellett, ami a karomban végződő infúziót tartja.
- Tesoro mio, hallassz engem?
Ezt a hangot bárhol felismerném. Vitto... A felismerés villámként csapott belém: az előbb a balesetemről álmodtam. A teljes balesetről, Lilyvel.
- Vitto... - fordultam hozzá könnyes szemekkel.
Mindig olyan erősnek akartam látszódni Vitto szemében, de ma valahogy nem megy. Olyan sok minden történt velem az elmúlt napokban, és most, hogy megtudtam mi történt, most, hogy végre emlékszem... az emlékek azzal fenyegettek, hogy körül fonják a torkomat, és lassan megfojtanak.
- Emlékszem a balesetre. Emlékszem mindenre.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A Főnök - Lángoktól felejtve (18+)
Любовные романы"- Mondja csak Ms.Nelson, nincs más dolga azon kívül, hogy levetkőztet a szemeivel? Ez teljesen megőrült, még is mit képzel magáról, kicsoda? Ja, ő a kőgazdag, kontrollmániás, hihetetlenül idegőrlő főnököm, akinek az olasz akcentusa nem mellesleg ro...
