Vitto szemszöge:
Mondanom sem kell, hogy az összpontosító képességem annyira volt jelen velem a munka során, mintha soha nem is ismertem volna. A megbeszélésen egyáltalán nem voltam ott lélekben, a gondolataim a mai napon történtek körül cikáztak.
Rémisztő a tudat, hogy Riley és az anyukája végig egy ilyen ember mellett éltek, és ez a baleset akár Rileyval is bármikor megeshetett volna. Csak azért úszta meg, mert nálam töltötte az estét, és pontosan ezért ostorozza Riley magát, még ha nem is mondta ki, már ismerem.
Mardossa a bűntudat, hogy nem volt otthon az anyukája mellett, és magát okolja a történtek miatt.
Erre még pluszba rátesz egy lapáttal, hogy valaki még meg is figyeli, és konkrétan fenyegeti Rileyt.
A levél borítékja nálam maradt, amit Jacknek oda is adtam, hogy valamilyen információt próbáljon meg kiderítetni róla, és a lépcsőház megfigyelő kameráit is csekkolja végig, hátha látszódik rajta, ki kézbesített a levelet. Az már egy lépéssel előrébb juttatna minket.
Amint végeztem a megbeszéléssel, már kocsiba is szálltam, hogy Rileyért menjek. Felhívtam, hogy szóljak neki, megérkeztem, bármikor lejöhet ha végzett, de nem vette fel. Felhívtam még egyszer, és meg egyszer... semmi válasz.
Azonnal bementem a kórházba, ahol a pultnál eligazítottak, és rohantam fel a lépcsőn, mivel nem volt türelmem várni a liftre. Nem tetszett nekem, hogy Riley nem válaszol a hívásomra, főleg azok után a fenyegető képek után, amiket reggel kapott. Nincs biztonságban egyedül.
Amint odaértem Mrs.Nelson kórterme elé, ott gubbasztott Riley az ajtaja mellett
- Tesoro mio! (Kincsem) - mondtam halkan neki, miközbe leguggoltam hozzá.
Riley a könnyes szemeivel nézett fel rám, és mintha teljesen kicserélték volna. A magabiztosság, ami mindig is ott tündökölt a szemeiben, teljesen elpárolgott, és a helyét átvette a félelem. A tehetetlenség szülte félelem.
- Nem tudnak segíteni rajta Vitto. - mondta Riley teljesen összetörve. - csak a gépek tartják életben anyát. Senki nem tud tenni semmit. - az utolsó mondatát már sírva mondta.
Csendben hajoltam oda hozzá, és magamhoz húztam, mire a fejét a mellkasomra hajtotta és ott pihentette. Simogattam a haját, és csak csendben ültünk az ajtó előtt.
Ilyen helyzetben semmilyen szó sem segíthet, bármit mondanék is, nem tudnám megnyugtatni Rileyt, mert nem mondhatom azt, hogy rendbe fog jönni. Mindketten tudjuk hogy ehhez valami istenfeletti erő kéne.
Azt akarom, hogy érezze, nem maradt magára, itt vagyok mellette és mindig számíthat rám, ahogy évekkel ezelőtt is, bármi történjen. Együtt megoldjuk.
Az orvosok beengedték Rileyt Mrs.Nelson kórtermébe olyan délután fele, és egészen estig ott benn maradt vele. Én az ajtó előtt vártam őt és minden munkát telefonon intéztem el addig. Nem akartam itthagyni Rileyt egyedül, bármennyire bizonygatta, hogy rendben van, egész nap nem evett semmit sem, bármikor összeomolhat.
- Anya! - hallottam meg Riley hangját a teremből. Azonnal benéztem az ajtón, és láttam Mrs.Nelsont nyitott szemekkel, miközben fogja Riley kezét.
- Vitto! - szólt ki hozzám Riley. - Anya hív.
Azonnal beléptem a kórterembe, ahol feküdt Mrs.Nelson. Semmit sem változott az évek alatt, még a rákötött gépek és a sérülések ellenére is ugyanúgy megmaradt a pozitív kisugárzása, és a feledhetetlen mosolya.
Emlékszem arra a pár délutánra, amit Mrs.Nelsonéknál töltöttem. Riley anyukája mindig istenien finom vacsorával készült, és úgy szeretett, mintha a saját anyám lenne. Anyám helyett volt anyám, úgy törődött velem. Mindig is irigyeltem Riley családját, szerető szülők között nőtt fel... az enyémek még tini koromban elváltak, és apámmal éltem tovább, aki később újraházasodott nagy-nagy örömömre. Anyám pedig eltűnt az életemből.
Ezért fontos volt számomra is Mrs.Nelson, sokat köszönhetek neki, mert egy olyan korszakomon segített át, amin lehet, egymagam nem tudtam volna ilyen sikeresen áthidalni. Még ha ő erről semmit nem is sejt. Önzetlenül törődött velem, amit soha nem fogok tudni eléggé meghálálni.
- Vitto! - szólított meg halkan, de mosolyogva Mrs.Nelson.
- Mrs.Nelson! - szóltam hozzá pontosan úgy, mint az évekkel ezelőtti tini énem.
- Beszélnem kell veled Vitto, Riley, egy kicsit magunkra hagynál Vittoval?
- Persze anya. -válaszolt kicsit értetlenkedve Riley.
- Vitto, figyelj rám, nincs sok időm hátra, tudnod kell valamit. - mondta erőtlenül Mrs.Nelson, mire én támogatásul ráhelyeztem kezemet az övére. - Vigyáznod kell Rileyra, és távol kell tartanod az apjától.
- Mindenképpen Mrs.Nelson, nem hagyom, hogy bántódása essen.
- Riley emlékszik rád?
- Nem emlékszik rám, pedig...
- Rileynak balesete volt a gimi utolsó évében... és...
Köhögni kezdett Mrs.Nelson, de sikerült visszanyernie viszonylag nyugodt állapotát.
- Részleges amnésiája lett. Ezért nem emlékszik rád valószínűleg. Kérlek, hogy bármi is történjen, maradj Riley mellett, és támogasd mindenben. Szüksége van rád.
- Így lesz Mrs.Nelson, megígérem.
- És ne hagyd, hogy az apáddal találkozzon...
- Tessék?
- Apád ... és Riley...
A gépek egyre lassabban kezdtek sípolni, mire bejött Riley is zokogva.
- Anyaa, ne hagyj itt kérlek!
- Riley, kincsem, minden rendben lesz!
- Szeretlek anya! Mindennél jobban!
- Én is téged szívem.
Még utoljára rám pillantott Mrs.Nelson, mire én minden erőmet összeszedve biztosítottam pillantásommal, hogy vigyázni fogok a lányára.
Mrs.Nelson szája mosolyra húzódott, és lecsukódtak a szemei.
- Anyaa!
A gépek kisípoltak, jelezve ezzel, hogy nem érzékelnek már életjelet Mrs.Nelson testében. A testben, amit ebben a pillanatban hagyott el az a lélek, ami egy lány legnagyobb támaszát nyújtotta, az anyai lélek, amely örökké a gyermekével marad. De a Földön többé már nem jelenik meg ebben a testben.
Csak az emberek emlékében és szívében.
A mi szívünkben.
____________________________
Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy mostanság így elmaradtam a részekkel, de egy picit át kellett fogalmaznom az előző részeket néhány helyen, mert az esti írások során néhol értelmetlenre sikerült kissé egy két mondat.
Nem változtattam a történeten egyáltalán, nyugodjatok meg, de ráfért egy kis csiszolás a történet megfogalmazására.
Kárpótlásul a sok várakozásért az elmúlt hetekben, hoztam nektek egy új részt a történetből.
A következő részig pedig vigyázzatok magatokra és használjatok ki a nyarat!❤❤❤
KAMU SEDANG MEMBACA
A Főnök - Lángoktól felejtve (18+)
Romansa"- Mondja csak Ms.Nelson, nincs más dolga azon kívül, hogy levetkőztet a szemeivel? Ez teljesen megőrült, még is mit képzel magáról, kicsoda? Ja, ő a kőgazdag, kontrollmániás, hihetetlenül idegőrlő főnököm, akinek az olasz akcentusa nem mellesleg ro...
