Cseszd meg, egyetlenem (befejezett)

Első fejezet

Igazságokat cseréltünk, és rájöttem, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy megsebezzük a másikat.

Ocean Vuong

Illene valami versrészlettel, idézettel kezdeni. Csakhogy magasztosnak, mélynek, hitelesnek tűnjön ez a valami. Nekem is, neked is, nekik is. Ám ez nem lesz se magasztos, se mély, hiteles talán. Tehát ez most kimarad. Nem venném a lelkemre, ha Prudhomme megorrolna rám a túlvilágon. A nagy embereknek nagy bánataik vannak.

A senki-embereknek meg csak nyűgjeik.

* 

A plafon érdekes. A plafon szép, barátságos. A plafonnak nem kell megfelelni.Talán ezért nézegetem türelemmel. Az öt perc alatt végig.

- Jó volt, mi?

A felettem könyöklő pasasra bámulok. Boci-szememben kérdőjelek.

- Mi is?

Felkacag, azt hiszi, hogy tréfálok. Ettől elkerül a változás.

A kiszáradt számba harapok, megint a plafonnal barátkozom. Talán ő az egyetlen, aki komolyan vesz ebben a szobában. A pasas – vagyis pasasom – legurul rólam, elnyúlik a lepedőre gyűrt hegyekben. Aurája dorombol, elégedett önmagával. Az arcomba csíp játékosan, mégis durván.

- Bírom, mikor ilyen kis bamba vagy szex után.

Ja, hogy ez szex volt... Elnézést, nem figyeltem.

- Kajás vagyok – ásítja. – Van a hűtődben valami?

Már le is lép az ágyról, arra se veszi a fáradtságot, hogy gatyát húzzon. Pedig a lankadó fasz nem túl eklektikus látvány, se a hálóban, se a konyhában. Felsóhajtva babrálok a hajammal. Azon merengek, van-e kedvem utána menni.
Felkelek én is, pöttyös köntösbe bújom. Míg a cigimért tapogatózom, eltöprengek, mikor volt, hogy szexelés után nem csipkedte, hanem csókolta az arcomat, és a vállamba fészkelte be magát, nem a konyhámba.Ijesztő. Nem emlékszem.

Kicsámpázom, lezuttyanok az ablak alatti asztalhoz. Felhúzom az egyik térdem, kibabrálok a dobozból egy szál Marlborót. A fogam közé harapom, a párkányon találok egy öngyújtót. Rózsaszín, cirmos cicák labdáznak rajta egy gombolyaggal. Cuki. Szinte hallom, ahogy nyávognak. Csak ezért szoktam rá. A cuki öngyújtók miatt. Gyenge jellem vagyok.

Kapcsolatom párja eközben a frizsiderben matat. A következőket pakolja az asztalra: egy csomag szeletelt sajt, három szikkadt hamburger zsömle, féltubusnyi krémtúró, paradicsom, zöldpaprika, hatalmas doboz vanília puding. Szóval ellátmányom teljes tartalma.

Neki nem tetszik. Fintorog.

- Mikor szoksz már le erről a vegetáriánus őrületről?

Vállat vonok, füstöt fújok.- Élve jobban szeretem az állatokat.Morog, talán a vadászó ősember háborog benne. Morog akkor is, mikor meglátja az ujjaim közt füstölgő rudat.

- És erről mikor szoksz le, he?

- Egyél, ne dumálj.

- Büdös lesz a szád, mint a hamutartó. Undorító, pfúj. Ilyen faszságokra elverni a pénzed...

- Persze. Mert a póker kifizetődő – szúrom közbe lágyan.

Megáll a kezében a kés, amivel zsömléket aprítja. Megfagy köztünk a reggel.

Majd' két év pont elég volt arra, hogy mesterien megtanuljuk, miként gázoljunk egymás lelkébe.Nagy levegőt vesz, inkább nem mond semmit. Minden mozdulata süt a sértettségtől, ám ezt legalább csendben csinálja. Ezt mindig is értékeltem benne, a csendes duzzogást. Kinyitom az ablakot, a tavaszillatú külvilágba lehelem a bagót, nem az arcába. Így működik felénk a kompromisszum.

Túl sok hasonló megegyezés működik köztünk, és annál is több nem. Pedig látszólag minden szép és csini. Anyám, húgom, az összes családtagom és barátnőm odavan érte. Mind fel vannak háborodva, hogy lassan eltelik két év, és én állat még nem költöztem hozzá. Mintha a dolgok csak így mehetnének.

Nézem őt, ahogy tömi magába a reggelimet, a fáradt, kisimult arcát, a hosszú ujjait, álomi vállát, a napfényben színjátszó haját. Hihetetlenül elbűvölő tud lenni, ha érdekében áll, akár egy esti mese. Nem hibáztatok érte senkit, hogy olvadnak utána. Ezt tettem én is. Eleinte engem is mézesmadzaggal kötözött, toleranciát és nyugalmat ígért a mosolya.

Csakhogy én már biztos lettem. Már nem áll érdekében kedves lenni. A maszk lepattogzott. Néha még keresem alatta, benne azt az embert, akit megismertem hajdanán.

Szomorú, de nem találom.

A reggeli szex közben is véletlen megütöttem magam az ormótlan távirányítóval. Felszisszenésemet eksztázisnak vélte. Ennyi lett az orgazmusom. Egy távirányító a seggem alatt.

Miért van az, hogy ezen csak most kezdek gondolkodni?

Befejezte a szendvicseket – mind a hármat –, most a pudingot kanalazza.

- Azt ebédre vettem – mutatok a sárga dobozkára.

- Ja, finom is – bólogat szétszórtan.

Megdermedek. Ki ez a csimpánz? Ha óvónéni lennék, beállítanám a sarokba. Cigin keresztül szívok egy nagy adag levegőt. Korán van a balhéhoz.

- Örülök. – Hogy basznád meg.

Mikor végzett, elém löki a műanyag tálacskát. Az alján, az oldalán kókad némi szétmázolt massza.

- Hagytam neked is – közli.

- Tündér vagy – ironizálok, persze, naná, nem érti.

Pucéran megy a hálóba, farmerben, ingben, kockás zokniban jön vissza. Kapkodva igazgatja a tincseit, a legfelső inggombját.

- Mennem kell, kilencre hívtak. Légy jó.

Beleborzol a hajamba, mint egy fogyatékosnak. Felkapja a táskáját.

- Maradj csak, kitalálok egyedül is.

Tudom, ezért nem mozdulok. Egy futó pillanatra azt kívánom, bár vissza ne találnál.

Hiszen a szívemben is segítség nélkül fogtad meg a kilincset.

Az öngyújtó egyetértően nyávog az asztalon.

____________________________

____________________________

Megjegyzés:

A történet nagyon régi, ez sajnos látszik rajta, szinte gyerekfejjel csináltam. Tulajdonképpen csak kíváncsi voltam, milyen romantikus zsánerben, E/1-es nézőpontból írni. (Spoiler: rohadt nehéz :D.)