Cseszd meg, egyetlenem (befejezett)

Kilencedik fejezet (1/2)

[ A hülyelány hülyeségeket csinál. Aztán hiába pislog. ]

„én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi„
/Fodor Ákos/

Egy sör nem sör, sok sör után meg elfelejtek számolni. Vele együtt feledem az összes hátot, izét, sohát, nem szabadot és a konszolidált önmagam. Hangos leszek, kacagó, feloldódom, vagyis inkább szét, mint kockacukor a keserű teában.

Gőzöm sincs, hányadik Gösser, húzó és vodkanarancs fordul meg a kezemben, a világ lassan színes, pulzáló foltokká folyik, homogén a mindenség. Egyetlen dolog éles benne.

Cruel a pultban.

Engem néz, én meg őt, miközben Alex végigcsókolja a nyakamat, megharapja a fülcimpám, tenyere egyre feljebb és feljebb oson a combomon. Kezdek belül meginogni. Úgy fordítom a fejem, hogy mindig lássam a tetoválót, bármennyire is mászik elém-rám a saját pasim, nem miatta tágul a pupillám, reszket a bokám. Cruel tekintete olvashatatlan könyv, ahogy néha felénk pillant - fogva tart, bizsergek, szívdobogok tőle. Magamtól meg undorodnék... ha józan lennék.

Olcsó vagyok, olcsó, olcsó!

- Mindjárt jövök, hozok pezsgőt, jó? - emelkedik fel hirtelen Alex.

Ostobán bólogatok neki, nem is hallom őt. Meglepő egyenességgel közlekedik, csupán néha inog meg, miközben a pulthoz lépdel, és - ki gondolta volna - Crueltől rendel, naná hogy, miért is ne!

Megszédülve könyökölök a pultra, ijedtemben egy kortyra lehúzom a vodkanarancs maradékát. Nyirkos lesz a tarkóm, hogy ebből mi lesz, még a tenyeremet is összeszorítom. Istenkém, miért szívatsz?

Alex a részegek közvetlenségével magyaráz valamit lelkesen a csaposnak, Cruel pedig szélesen vigyorogva hallgatja őt, még bólogat is. A nyakamat rá, hogy Alex rólam, rólunk mesélget neki. Nem tudom nem nézni őket, annyira valótlanszerű jelenet. Cruel a pulton támaszkodik mindkét kezével, a démontetkók mintha mozognának a bőrén ebben a fényben. Ugyanaz a gunyoros vigyor ül most a száján, mint mikor azt hazudtam neki, hogy riporter vagyok, ugyanaz.

Ugyanúgy tud mindent.

- Melyiket nézed?

Gyöngytyúk arca borul elém. Megzavarodva hunyorgok.

- Parancsolsz?

- Azt hiszed, nem láttam. - Közel hajol hozzám, egész közel, még a Nina Ricci parfümjét is megérzem. Dühösen sziszegi, hogy csak én halljam: - Végig valamelyik pultossal szemeztél, míg Alexszel csókolóztál. Az évfordulódon! Mi a faszt képzelsz te magadról?

Felkacagok. Hangom furcsán kileng, ugrál, mint mindig, ha részeg vagyok.

- Sepregess inkább a saját házad táján - bökök az asztalon hortyogó Danielre. - Az se tiszta.

- A te fejed a nem tiszta.

Vállat vonok. Az lehet.

A lány fintorogva hátradől a széken, megvetően, ám már hangosan köpi:

- Kurva.

Ezt se vitatom. Lepereg rólam.

Alex visszacsámpázik hozzám, mellém omlik, szinte rám esik. Drága és jó pezsgősüveget tart elém. Hangja meg-megakad.

- Képzeld, ezt a pultos küldte, méghozzá ingyen, azt mondta, ajándék az évfordulóra! Jó fej, mi? Ritka az ilyen - nevet elismerően, csak az egyik szemével pislog, a másikkal elfelejt.

- Az biztos - suttogom.

Sápadtan pillantok előre, de Cruel most nekem háttal áll, rekeszeket pakol. Alex takarja el őt, ahogy elém hajol.

- Mit szólsz? Kár lenne, ha ránk romlana.

- Ja. Kár...

Hátrébb csúszok a széken, velem csúszik. Még tompa aggyal is felfogom: innen már nincs el.

Reszket a kezemben a pohár, ahogy Alex a sokadik fordulót tölti bele, a Mercier szénsava az agyamig pukkan. Sok perc és pezsgő után már tényleg azt se tudom, mit akarok, kit akarok, hol is vagyok. Minden egy nagy mindegy lesz. Gerincemet fogasra akasztom. A csontrészeg Alex lassan rám fekszik, szinte bedönt az asztal alá, a seggemet, mellemet markolja, a nyakamat szívja, anyukámnak biztos nem fogom elmondani, hogy közben miket susog a fülembe.

Én is játszom, idiótán nevetgélek vele, rajta, magamon, magunkon. A Firkás minket néz, érzem, még ha nem is látom, gúny ül a szájsarkában.