Cseszd meg, egyetlenem (befejezett)

Tizennegyedik fejezet

„Annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban."
/Ottlik Géza/

*

Fáj. Nagyon. De nem csak nekem.

Arra ébredek, hogy félig lecsúszott giliszta-pózban fekszem a napozóágyon, a könyökömet Cruel hátába vágom. Már csillagokat látott tőlem, de nem szólt, nem ébresztett fel. Egyem a szívét. Nem hiszem, hogy vigasztalja, hogy nekem meg a derekam csupa tropa.

Nyögünk kettőt „jó reggelt" üzenet helyett. Cruel kikászálódik alólam, kissé feljebb húzza a redőnyt, álmosan hunyorgok, napfény égeti a retinámat. A még mindig mozdulatlanul alvó Göröngyre pillantok, de nem rezzent fel a szöszölésünkre, megnyugtat a hangos horkolása.

- Megyek, lezuhanyzom. Szólnál, ha felébredt?

- Persze - bólint a pasas.

A zuhany tényleg megváltás, szinte lecsorgok én is a lefolyón. Áztatom az arcom, a vállam, lehunyom a szemem, nem akarok gondolkodni, kedvenc dalaim refrénjét játszom le a fejemben. Nosztalgiázom. Valamelyik este együtt fürödtünk, vagyis inkább nyomorogtunk itt Firkással. Voltak köztünk apróbb különbségek, mint általában férfi és nő közt. Én finom illatú krémtusfürdővel átsikáltam a bőrömet, a hajamat csalánsamponnal mostam, aztán ápoló hajbalzsamot pakoltam rá, így tébláboltam negyedórát, majd azt is leöblítettem, végül ricinusolajat dörzsöltem rá, törölközőbe csavartam. Az arcomról lemostam a szétkent sminket, elvégeztem a megszokott bőrradír, tonik, hidratáló krém pepecsét, végül kis lábujjtól a legutolsó porcikámig bekenegettem magam olívaolajas testápolóval. Addig Cruel a tusfürdőjével lezuhanyzott, ugyanazzal megmosta a haját, és ennyi, nagyjából tíz perc alatt. Majd jókat szörnyülködött, szórakozott az én szeánszaimon. És egész este ugratott, hogy az olívás genyótól olyan illatom lett, mint egy adag görög salátának.

Most nem cicomázok. Fogmosás közben észreveszem, hogy a poharam már nem magányos, benne lapul még egy fogkefe, a Cruelé. Ő hozta, mikor másodjára aludt nálam. És azóta is itt van. Nagyanyám egyszer azt mondta, ha egy férfi egy nőnél hagyja a fogkeféjét, az veszélyes dolog, jelent valamit. (Nagyanyám okos asszony.) De hogy mit is, arról már nem beszélt. (Sajnos kissé szenilis is.)

Gyorsan kiöblítem a szám, kimenekülök a fürdőből. A polcon, a pohárba dobott rózsaszín fogkefém a kékre dől, elégedett a hallgatása.

Bő pólóban, rövidnadrágban, fejbúbra kontyolt hajjal csattogok vissza az erkélyre, hallom, hogy Cruel beszél, nem épp vidáman. Ám mikor kinyitom az ajtót, hirtelen csend lesz. Cruel, aki eddig nagy elánnal magyarázott valamit Göröngynek, elnémul azonnal, az erkély korlátjának dől.

- Megzavartam valamit? - érdeklődöm.

Minkét pasas ártatlan, túlságosan ártatlan képpel rázta a fejét. Teátrálisan pillantok hol egyikre, hol másikra, de egy félszót nem nyögnek. Ezek hülyének és süketnek néznek. Mindezt egyszerre. Ejnye.

- Ha végeztél, váltalak - szól Firkás, majd elviharzik mellettem.

- Miről beszélgettek? - pillantok Göröngyre.

- Semmiről - hazudja az angyal, mit ne mondjak, nagyon rosszul, pocsék belőle. - Mármint semmi lényegesről, no.

Bütykös ujjaival a pokrócot igazgatja magán, és mereven nézi, még akkor is, mikor lecsüccsenek hozzá.

- Nekem is bármit elmondhat.

- Tudom én, kisnagyság - motyogja. - Tudom én azt...

Hangja kissé nehezen kopog, de határozottan életre valóbb látvány, mint tegnap este a konténernél. A szívem görcsbe rándul az emlékétől is. A sérülései még csúfak, de legalább ép tudatánál van.

- A frászt hozta rám tegnap este - korholom, holott nyilvánvalóan nem rajta múlt.

- Sajnálom, no. - Tényleg sajnálja.

Aprót ugrik, mikor hirtelen átölelem, a vállába fúrom az arcomat. Kérném, hogy vigyázzon magára, kerülje a bajt, hogy önző mód soha, de soha többé ne kelljen ezt átélnem. Ám nem akarom olyan ígéretekbe hajszolni, amiket úgysem tud betartani. Egy kitudja, hányadik érzésem azt súgja, Cruel is épp erről papolt neki.