Cseszd meg, egyetlenem (befejezett)

Második fejezet

[ Ami véget ér és ami elkezdődik ]

Az igazi dolgok
nagyon mélyen vannak.
A feneketlen tó
fenekénél is mélyebben.
A szívem körül valahol.
/Kiss Ottó/

Szomorú vagyok. Mikor a felhők horizontig szürkévé festik az eget, sírni kezd a világ, az ereszcsatornákból zúdul a víz. Akkor én mindig szomorú leszek.

Életem fele távozott – hálaég –, magammal maradtam kettesben. A pöttyös köntösben az „ámítógép" elé telepszem a nappaliban, újabb Marlboróra gyújtok. Míg az ósdiság kattogva életet tölt magának, én teát főzök, epreset. A csíkos bögrével a mancsom közt, számban a nikotinrúddal telepszem vissza a monitor elé. Először meglesem a postafiókomat, mint minden XXI. századi kultúrpolgár.

Kapásból olvasatlanul törlök húsz vásárlásra gerjesztő hírlevelet, köztük akadok a szerkesztőm üzenetére. Kiváló vagyok emberismeretből, ezért habozva nyitom meg. Most sem tévedtem. Egy soros e-maile a következő:

Hol van már az a kurva kézirat?! 😡😡😡

Szeretnivaló, mint mindig. Egy indián törzsfőnök méltóságával pötyögök vissza:

A fejemben.💋

Pinkre váltom a betűszínt, hogy komolyan vegyen. Alig nyalok bele az epres lávába, és égetem szénné a nyelvemet, már érkezik is az elektronikus postagalamb.

Még nincs kész?!

Elismerően hümmögök. Nincs kétség, ez a pasas egy lángész. Két dolgot nem szívlelek ebben a munkában: az időhatárokat, meg az időhatárokat. Egy elbaszott mesét megszülni minden, csak nem könnyű. Azzal foganni kell, kihordani, minden szereplővel külön-külön, majd vajúdni velük, felnevelni, utat mutatni, bevégezni, és mindez végzetén el kell temetni az összeset, az őket körülvevő világgal együtt. Én most tartok a gyász-periódusban. Gyászolom a történetet. Ugyanis megpurcant, szakadékba vetődött az ihletem. Nem tudom folytatni...

Mégis mióta dívik mindez felett ostort csattogtatni?! Engem most sajnálni tessék, ne sürgetni, a mindenségit.

Bizsereg az ujjam vége, de moderálom magam. Nem írom le, hogy kapja be a világ, hagyjál békén. Átgondolt választ küldök vissza a szerkesztőnek:

Nincs.

Egy perc se telik, jön is a hajcsár-mail:

Azonnal vonszold be magad a szerkesztőségbe, a kinyomtatott kézirattal együtt mindegy, hogy mennyi vagy hogyan van kész!!! Leszarom a többit, legkésőbb kettőre itt legyél! 🤬

Én is téged, naná. Bájos kis üzenetet kreálok, szmájlit baszok mögé.

Ha ilyen szépen kérsz, nehéz ellenállni. Neked is puszika. 🥰🥰

Gondolok még egyet, újabb levelet lökök utána.

Ui: Jah, és. Ha még egyszer így beszélsz velem virtuálisan, letépem a tökeidet. De azt személyesen ám. (Amúgy ne görcsölj, viszem.)