„Agyvelőm: tó. Hasznos, komoly.
Hullámzik déltől hajnalig,
virágot öntöz, fényt sodor,
s a mélyén lent egy szörny lakik."
/Nemes Nagy Ágnes/
- Elmegy. Elmegy Tokióba.
- Nyaralni?
- Dolgozni.
- No tessék. Mész' vele?
- Mennem kéne?
- Ezt mondtam volna?
Görönggyel vagyok, kukáról kukára lépdelünk az utcán, az én kezemben műanyag zacskó, az angyal abba gyűjti mások kihajított kupakjait. Kész szivárványt gyöngyhalásztunk már össze.- Maga mit tenne a helyemben? - kérdezem nagyot sóhajtva, válaszát jobban várom, mint a Megváltót.
Göröngy nem felel azonnal, talál két pet-palackot a szemetesben, lecsavarja a piros kupakokat, a zacsimba dugja.
- Nem tudhatom - dörmögi, miközben alkarja újra belemerül a kukába. - Nem én vagyok szerelmes Firkásba.
- Miért, én igen?
- Elég magácskára nézni. Úgy mesél arról a fickóról, mintha az maga lenne a szerelem.
Bűnbánón piszkálom a körmömmel a zacskó szélét. A mellettünk elhaladó emberek látványos értetlenséggel mérnek végig minket: engem, a piros kiskosztümömmel, a drága körömcipőmben, meg Göröngyöt, aki ugye Göröngy. Nem csodálom, hogy nem értik, mi zajlik köztünk. Nem is érthetik.- És a saját kis kiadóval mi újság? - érdeklődik az angyal, csakhogy témát váltsunk.
- Alakul. Aláírtuk a nyomdával a szerződést, elkészült a logó is, Cruel rajzolta. Szóval minden rendben.
- Mi is a neve a kiadónak?
- Konkurencia.
A férfi felkacag, elismerően megpaskolja a vállamat. Nekem meg csillog a büszkeségétől a szemem, mint egy ötévesnek. Így sétálunk vissza a park felé, kéz a kézben, a cipőm sarka halkan csikorog a betonon.- El tudja engedni őt? - kérdezi hirtelen Göröngy.
- Muszáj lesz.
- Semmi se muszáj. - Búcsúzóul megsimogatja az arcomat, gyengéden, óvón. - Maga annyira fiatal, annyi jó és rossz döntést kell még meghoznia. Ne fecsérelje az időt megbánásra.
- Honnan tudom, melyik a rossz döntés?
Göröngy cinikusan elmosolyodik, a ráncok barázdákat vágnak az arcára.
- Sehonnan.
Hosszan nézem őt, ahogy tovabiceg a késő délutáni tömegben. Én meg ottmaradok az utcakanyarban, és lélekben megingok. Kissé.*
Hűvös az este, vastag pokrócban ülök az erkélyen, fölöttem a csillagok, alattam a napozóágy, kezemben egy Gaiman könyv. Meglepi a lábamnál összekucorodva alszik, édesdeden szuszog. A hálószobából az Mtv zörög, épp egy Nirvana dal refrénje csobog ki, az agyamba fészkel.
- We could plant a house, we could build a tree... - dúdolom halkan én is, megcirógatom Meglepi fülét. Dorombolás érte a jussom.
Elhúzódik az ajtó, Cruel lép ki az erkélyre.
- Nem fázol?
Ingatom a fejem, hogy nem. Kérdése indokolatlan, hisz rajta csak egy rövid ujjú póló van felül, az a fekete, amit én annyira szeretek rajta. Egyszer megjegyeztem ezt neki, csupán nevetett, mintha leszarná, de azóta többször látom, gyakrabban hordja.Ő is a lábamhoz ül, hosszan nézi az arcomat, némán, mintha nem tudná, hol kezdje, amit el kell kezdenie. Szinte zavarba hoz. Az írisze nyugtalanító acélszürke, és nem forró kakaó, mégis izzadni kezd a tenyerem. Nem akarok búcsúzni, nem akarok a szakításról beszélni. Nem akarom, hogy már fájjon, hiszen úgyis fog később. Leteszem a könyvet, fel szeretnék állni, mire Cruel ujjai tapadnak a számra, visszanyom a fenekemre.
- De pisilnem kell! - méltatlankodom, és még hazudok is.
- Hát tartsd vissza. Nem hiszem, hogyha most félbehagyom, lesz-e erőm még egyszer nekikezdeni.
- Akkor hagyjuk inkább.
- Figyelj... - Itt abba is hagyja, ki nem mondott szavai a levegőben lógnak. Súlyosan, mint a hóhér bárdja.
YOU ARE READING
Cseszd meg, egyetlenem (befejezett)
RomanceMindenbe bele lehet fáradni: a megszokásba, a szeretetbe, a jóba. Zea kérdez, de választ nem kap az életére. A párkapcsolata pocsék, ettől lassan ő is annak érzi magát. Alapos megfontolásból olyan piercinget csináltat, ami senkinek se tetszik. Kivév...