𝕄𝕪 𝕄𝕠𝕕𝕖𝕝 »𝕄𝕚𝕟𝕊𝕦𝕟𝕘«

Part 21.

Jézusom azt sem tudom mit írjak nektek....Hatalmas nagy bocsánat kéréssel tartozom nektek amiért 1 éven keresztül nem publikáltam részt. Ihlethiányban szenvedtem és még a mai napig abban szenvedek, de már nem szerettem volna tovább húzni ezt az egészet.
Sikeresen kipréseltem magamból egy rövidke részt, de hát ennyi idő után ez is több mint a semmi.
Tényleg nagyon sajnálom, hogy eddig várattam azokat akik olvasták ezt a sztorit már az elejétől kezdve, de ez ugyanúgy vonatkozik azokra is akik nem rég találtak rá erre a sztorira és várták a 21. részt. Hát...itt van és bár nem elég izgalmas, nem elég tartalmas és nem elég jó, de remélem megbocsátotok nekem ezért is.
Szeretlek titeket!❤️

Hogy mit csináltam az elmúlt 2 hétben? Ültem a Soo Mival közös lakásunkban és ha nem volt muszáj ki se mentem a házból. Amióta MinHo hyung és a többiek elmentek eléggé magamba zuhantam és az, hogy alig tudok beszélni velük még rosszabbá tesz mindent.

Legjobban persze MinHo hyung hiányzik akit épphogy csak megkaptam már el is kellett engednem. Amióta nincs velem egyszerűen nem tudok rendesen aludni. Egyáltalán nincs étvágyam sem szóval kicsit nehéz a mozgás is a gyengeségem miatt. Egyedül inni szoktam, hogy csillapítsam az éhséget amit érzek.

Még több mint 2 hét mire hazaérnek a srácok és egyáltalán nem tudom mégis, hogy fogom kibírni ezt az egészet.

TElefonomat felvéve emeltem fülemhez hiszen Minho hyung hívott.

-Szia Hyung!- köszöntem bele boldogan hiszen a 2 hét alatt alig tudtunk beszélni.

-Szia Jisungie! Hogy érzed magad?- kérdezte kuncogva.

-Rosszul, nem viselem jól a hiányodat!

-Nem soká látjuk egymást kincsem szóval ne szomorkodj sokat!

-2 hét még, az pedig nagyon sok. Nem tudok nem szomorkodni!

-Szeretlek Jisung!- szólalt meg pár perc csend után.

-Én is szeretlek Minho és nagyon hiányoztok!-könnyeztek be a szemeim.

-Ti is nekünk viszont most mennem kell, holnap korán kelünk! Szeretlek baba és jó éjszakát neked is.

-Én is szeretlek! Neked is jó éjszakát!

Szomorúan hallottam a hívás bontása által kiadott hangot, de sajnos nem tudok vele mit kezdeni. Könnyeim utat törtek maguknak és jó pár óra után könnyes szemekkel aludtam el.

Reggel arra ébredtem, hogy Soo Mi szólongat minek egyáltalán nem örültem hisz a fejem majd szét akart robbanni.

-Sungie gyere megyünk a reptérre!- bökdösött tovább.

-Minek?-kérdeztem értetlenül.

-Mert a legjobb barátom jön vissza Amerikából!- válaszolta meg a kérdésemet.

Sóhajtva keltem ki az ágyamból majd elkezdtem öltözködni. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy jól nézzek ki szóval csak egy fekete felsőt, egy fekete nadrágot és piros kockás inget kaptam magamra. Hajam ocsmányul festett így felvettem egy fekete sapkát majd bementem a fürdőszobába. Megmostam a fogamat illetve szemeimet is majd szenvedbe indultam meg a földszintre ahol Soo már várt rám.

-Mehetünk?- kérdezte az órájára nézve.

-Nem értem én minek kellek oda..-motyogtam majd nagyot bólintva indultam meg, hogy felvehessem a bakancsomat.

Soo nem válaszolt nekem csak elindult a garázsba vezető ajtóhoz ahová én is követtem őt. Lekapta az egyik slusszkulcsot a tartóról majd végül kinyitotta a választott autót. Bepattantam az anyós ülésre ugyanis amióta ilyen szarul vagyok mentálisan nem igazán mertem autóba ülni és vezetni.

Félek attól, hogy nem figyelek és balesetet csinálok így mindig hagytam Soo Mit vezetni. Szemeimet lehunyva vártam arra, hogy elinduljunk. Soo bekapcsolta a kedvenc zenéimet, de semmi sem tudott jó kedvre deríteni az út során. Jelenleg csak Minho hozna boldogságot az életembe, de hát ő nyilván nincs itt.

-Megjöttünk!- parkolt le Soo majd leállította az autót és ki is szállt.

Én is így tettem majd a kocsi zárása után bementünk a hatalmas épületbe. Rengeteg ember volt bent és kezdtem rosszul lenni tőle. Egyszerűen nem bírom elviselni a tömeget és már 2 hete ki sem mozdultam emiatt. Most is csak Soo és a barátja miatt jöttem ki a házból.

-Pár perc és megérkezik!- mondta Soo, de nem igazán foglalkoztatott.

Telefonomat nyomkodva tereltem el figyelmemet a hangos tömegtől ami körbevett engem. Szívem hevesen dobogott és abban reménykedtem, hogy valóban pár perc és megjelenik Soo amerikai barátja.

-Jisung!- bökött meg Soo mire ránéztem.

Drága barátnőm csak előre mutatott mire én is abba az irányba fordítottam fejemet.

-Minho hyung! Srácok!- kiáltottam fel boldogan amikor megpillantottam őt és a többieket.

Feléjük szaladva legelőször Minho nyakába ugrottam és olyan szorosan öleltem a fiút mint még soha senkit.

-Hiányoztál hyung!- suttogtam fülébe mire ő kuncogva ölelt megszorosabban.

-Te is nekem Han-ah! Szeretlek kis törpe!

Kivételesen eltekintettem neki, hogy a méretemmel gúnyolódik hiszen az ittléte most mindennél fontosabb számomra. Annyira hiányzott már, hogy azt el sem tudtam mondani senkinek.

Miután eleget ölelgettem a reptér közepén a barátomat ideje volt, hogy a többieket is köszöntsem. Felix, Seungmin és Jeongin körbevettek majd egy hatalmas csoportos ölelésben részesítettek ami megmelengedte a szívemet.

Egyszerűen sírni akartam, de nem szerettem volna mindenki előtt elereszteni a könnyeimet.

-Hiányoztatok mindannyian! Remélem többet nem hagytok magamra!- mondtam lebiggyesztett ajkakkal.

-Hosszú ideig maradunk Szöulban, ne aggódj!- kuncogott Felix.

Ez életem legjobb napja és nem sikerül felfognom, hogy ilyen hamar hazaértek. Azt pedig végképp nem tudom felfogni, hogy Lee Minho mosolyogva figyel engem szerelmes tekintettel.