Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

2. rész

Másnap reggel kómásan és kialvatlanul másztam ki az ágyból konkrétan. A tükörben szembesültem vele, hogy mennyire ocsmány a megjelenésem, ami eléggé borzalmas látványt keltett. Valamilyen szinten helyre állítottam magam és elindultam a suliba. Rossz szájízzel léptem be az épületbe, hiszen tudtam, hogy mi vár engem. Ahogy tegnap Jackalnak is elmondtam, itt nem szeretnek, ahol sehol sem. Tudjátok... Az a tipikus stréber megnevezés ragadt rám. Jól tanultam és nem a barátkozás volt az első célom. Egyetemre akarok menni, majd munka mellett, hogy kényelmesen eltarthassam magamat. De ezek egyenlőre célok.

Ahogy beértem a terembe hirtelen csönd lett és mindenki engem figyelt. Valami történni fog, de nem mutattam, hogy tudok róla. Csak annyit tehettem, hogy megyek leülök a helyemre és csendben várok. Ahogy oda értem az asztalomhoz láttam, hogy a székem nincs a helyén. Körbe néztem és mindenki nevetett.

- Nem tudjátok hol a székem? - kérdeztem nyugodt hangnemben.

- Ahol a helyed van. - mondta a szöszi hátul én, pedig sóhajtottam. Untam már ezt az egészet. - Kint a szemetesek mellett.

- Kösz.

Elindultam kifelé, hogy összeszedjem a székemet. Végig sétáltam az iskola tisztítószer illatú folyosóján, ami keveredett a parfümök illatával. Nagyon nem szerettem ezt. Reggel ilyen illata volt. Viszont a második óra után keveredett az izzadtsággal és a bűzölgő tornacipők szagával. Hányingert keltő szaga van ennek az egész épületnek.

Kiérve áldás volt a friss levegő. Oda értem a kukákhoz és láttam, ahogy bele volt dobva a nagy konténerbe és egy csomó szemét rá volt dobálva. Egyre jobban gyűlöltem itt lenni. Éreztem a késztetést, hogy kiiratkozzam és itt hagyjam ezt az egészet, de nem tehettem meg. Még nem. Szóval csak csendben letakarítottam a székemet és elindultam vissza a terembe. Ahhoz képest, amire számítottam nyugodt volt a nap. Viszont nem volt benne semmi megnyugtató. Ilyenkor valamilyen hatalmas össze esküvés készült ellenem, aminek számomra sosem volt jó vége. Ugyan miért is lenne. Miért lenne egy nyugodt életem, amiben többnyire mindenkinek tökéletes.

Utolsó óra után Elindultam kifelé, viszont az ajtóban megtorpantam. Többen voltak az iskola előtt, mint szoktak. Nyeltem egyet, majd ki akartam nyitni az ajtót, amikor csippant a telefonom. Elővettem és egy ismeretlen számról jött egy SMS-em.

„ Ne elől menj ki!"

„Miért" - válaszoltam az üzenetre, amire azonnal jött is a válasz.

„Bántani fognak. Csak fogadj szót nekem."

„Miért? Azt se tudom ki vagy"

„Jackal vagyok"

„Hátul megyek."

A szívem a torkomban dobogott. Nem éppen voltam az a nagyon ideges fajta, de most hallgattam rá, hiszen nem akartam semmit, ami fáj vagy éppen megszégyenít. Gyorsan kiszaladtam az épületből hátul és a kapu felé mentem. A hátsó kapu a tanároké volt, de nem volt nyitva. Kéttségbeesetten néztem körbe, amikor kattanást hallottam a kapun, ami kinyílt. Jackal nézett be rám én pedig elindultam.

- Honnan tudtad?

- fater azt mondta figyeljelek én, pedig megtettem, de ahogy vártam kint hallottam, amint terveztek és várták, hogy kigyere. Ilyenkor egy csapat mellé szegődj be, ha vége az órának és kerüld a feltűnést. Gondolom te se akartad, hogy bántsanak.

- Persze, hogy nem, de ez szinte minden napos. Már lassan meg sem érzem. Csak túl akarok lenni rajta és eltűnni erről a helyről.

- Akkor tegyél azért, hogy ne piszkáljanak.

- Mégis mit? Ha ellenkezem jobban csinálják. Majd csak ráunnak erre az egészre, amikor rájönnek felesleges, mert nem fogok megtörni.

- De megfogsz. Egy idő után eleged lesz.

- Már most az van, de nem hagyom magam. Terveim vannak a jövőre nézve és azok nem veszhetnek ilyen értéktelen emberek miatt romokba. Sokkal fontosabb nekem az, hogy magamra büszke legyek, hogy ezt igenis elértem. Én! Nem más.

- Nagyon érdekes vagy. - mosolygott rám, ami nagyon meglepett. Eddig komoran beszélt velem. De most mintha láthattam volna egy pillanatra a belső énjét.

- M..mégis miért lennék érdekes? - kérdeztem és közben magamat átkoztam, azért mert összeakadt a nyelvem.

- Mert ennyi mindent kibírsz. Én a helyedben már régen sírnék egy sarokban. Persze csak, ha lány lennék. Amúgy nem.

- Aha, aha, persze. Most már ezt nem mosod le magadról. - próbáltam viccelődni, de ő komor tekintettel rám nézett. - Vettem, befogtam. Sajnálom.

- Nincs baj. - mondta és elővette egy cigis dobozát. - Nem zavar, ha rágyújtok? Tudod, füst meg ilyenek?

- Nem. Csak nyugodtan. - mosolyogtam rá.

Ezek után a házamig csendben sétáltunk. Figyeltem a tájat. Most minden másabbnak tűnt. Most nem éreztem magamat egyedül. Ő olyan, mint egy átlagos fiú, aki a védelmemért van mellettem és ez jó érzés. Nagyon is.

Amikor megérkeztünk a ház elé végig mértem az épületet. Ez volt a gyerekkorom és ez a jövőm. Jó érzéssel töltött el, még ha a szüleim nem is lehettek velem ezekben az években. Viszont ettől függetlenül tudom, hogy nagyon szerettek. Mindig éreztették ezt velem, ami miatt azt hiszem nem kellene bánkódnom. Talpra esett vagyok és többnyire mindent megoldok magamtól is. Ránéztem a mellettem álló fiúra, aki ugyanúgy a házat figyelte.

- Beszélnünk kell. - jelentette ki én, pedig beinvitáltam. Meglepő volt. Alig ismerem, de a bizalmat könnyű volt vele kialakítani.

Beérve a házba leültünk az asztalhoz és rákérdeztem mit szeretne mondani, de hallgatott. Nézett rám én, pedig nem értettem a helyzetett.

- Fater szeretett volna kérni tőlem valamit. Mivel egy fontos barátjának a lánya vagy így már most úgy kezel téged, mintha a sajátja lennél. Szeretném, ha megértenéd őt és ezt a helyzetet. Az apád jó ember volt, de megvan a maga sötét múltja, amit magának kellett leküzdenie, hogy hátra tudjon hagyni, de az utolsó évben ez nem sikerült. Éppen emiatt szeretné, ha én vigyáznék rád, még ha az iskolában nem is tudok, de máshol igen. Ezért szeretné, ha ide cuccolnék hozzád pár hétre, hogy biztos legyen abban, hogy jól leszel. Most mozdultál ki először remélem olyan helyre, ahol rossz arcok lehetnek és, ha az illetőt érdekli még apádnak a tettei, akkor felfog téged keresni, hogy rajtad álljon bosszút helyette.

- Tessék? Nem értem ezt az egészet. Miért akarnának rajtam bosszút állni.

- Nem tudom, de nekem meg kell tennem ezt, hiszen ez volt az öreg kérése.

- Miért egyezzek bele?

- Mert nem akarsz meghalni? - kérdezett vissza szarkasztikusan én, pedig elszégyelltem magamat. Ezek az emberek csak meg akarnak védeni egy látatlanban lévő személytől. De még most sem tartottam ezt jó ötletnek.

- Nem, nem akarok, de ezt sem tartom jó ötletnek. És nem ő a gyámom, hogy ezt megmondja. Tiszteletben tartom a kérését, meg hogy aggódik értem, de már felesleges. Az az ember már rég feladta.

- Reméljük így van, de akkor én átadom a nemleges válaszodat neki. - mondta és felállt. - Ha baj van hívj. - mondta és kiengedte magát az ajtón.