Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

7.rész

- Miért? Azt már tudom, hogy embereket ölsz. Lehet még ennél is rosszabb.

- Neked lehet. Az lenne a meglepő, ha az én világomban saját magamnak lennék ijesztő.

- Miért nem vagy az? Szerintem lehet tőled tartani. - ültem le a kanapéra és felhúztam mindkét lábamat. Közben figyeltem az izgő-mozgó fiút. - Én tartanék tőled, ha...

- Nincs, ha. Tartanod kell tőlem, Kelly. Nem vagyok jó ember. A szemed előtt öltem meg egy embert.

- De az az én védelmem érdekében volt.

- És szerinted hány embert öltem meg már előtted? Mielőtt találkoztam veled?

- Nem tudom.

- Pontosan ez az. Nem tudsz rólam semmit, ami említésre méltó. Megmentettelek? Kissé kedves voltam veled? Na és? Ez senkinek nem jelent semmit. Főleg nem nekem.

- Nekem igenis sokat jelentett, hiszen emiatt kezdtem el bízni benned.

- De nem bízhatsz egy ilyen alakban meg, amilyen én vagyok.

- Mégis miért nem? - álltam fel és próbáltam megfogni a kezét.

- Mert nem. Mi lesz, ha egyszer azt a feladatot kapom, hogy téged öljelek meg. - mondta ki én, pedig elgondolkodtam. Nem volt kizárva, hogy ez megtörténik, de én mégis tudtam, hogy nem lesz ilyen.

- Tudod mit Jackal. Nem kell, hogy jó ember legyél, nem kell, hogy kedves legyél, de amíg elviselsz az nekem elég. Én aggódtam, hogy bajod lesz aznap este. Megbíztam benned, mert már többször is megmentetted az életem. Nekem ez elég, ahhoz, hogy bízzak benned.

- Te őrült vagy! - mondta én, pedig megtántorodtam. - Tartsd magad távol tőlem.

- Tudod mit? Nem. Nem fogok távol maradni. Jobban fogok tapadni, mint egy pióca. - mondtam ki bátran ezeket a szavakat és megöleltem.

- Engedj el!

- Nem.

- Mondtam valamit.

- Nem hallottam. - erre a kijelentésemre az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Belenéztem a sötét szemeibe, ami egy pillanatra elbizonytalanított. A makacsságomat a zavartság vette át én, pedig nem tudtam mit tegyek. Nyeltem egyet. Ilyen közelről még sosem láttam az arcát, amit nagyon jól nézett ki. A férfias vonásai és a karizmatikus tekintetétől egyszerűen a hátam végig borzongott. Persze a jó értelemben.

- Azt mondtam engedj el!

- Ha ennyire akarod. - mondtam és elengedtem.

Megijedtem. Az érzések úgy kavarogtak bennem, mint a gyümölcs a turmixgépben. Meglepődtem, de nem ijedtem meg. Pontosan jól tudom, hogy ölt embereket és, hogy még lehet, hogy ezer meg egy rosszabbat követett el, de nem zavart. Valamilyen oknál fogva azt akartam látni, ami ő és nem azt, amit tett vagy tenni fog. Tudom, hogy egy jó ember és be fogom neki bizonyítani, ha akarja, ha nem.

Gratulálok Kelly. Ennyit arról, hogy nem leszel makacs vagy önfejű, hanem megpróbálsz vele kedves lenni, mint, ahogyan egy ember kedves egy emberhez. Milyen érdekes, hogy nem tudtam magamat ehhez tartani, de az biztos, hogy nem tudom mi lesz ezután. Belépve a szobámba a szívemhez kaptam a kezemet. Hevesen vert, ami nem jó jel. Utoljára, akkor éreztem ilyet, amikor szerelmes lettem, de ennyitől nem lehetek szerelmes. Vagy legalábbis én így gondolom. Szerintem ez teljesen lehetetlenség és ehhez tartom is magam. Csak belenéztem a szemébe. Csak megöleltem. Most erre mi ok lenne, hogy beleszeressek. Mondjuk azok a szemek olyanok voltak, mint egy csésze kávé, amit valljuk be azért nagyon szeretek. De miért hasonlítgatom a szemét egy italhoz.