Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

17. rész

Amikor felébredtem már otthon voltam az ágyamban. Felültem, de nagyon fájt a fejem. Próbáltam visszaemlékezni a tegnapi napra, de valahogy az agyam nem működött. Helyette fejfájás és szomjúság volt. Kétségbeesetten mentem kifelé, amikor megláttam, hogy elmúlt dél. Kinyitottam az ajtót és azon gondolkoztam, hogy vajon, hogyan és mikor jöttem haza. Vajon Ethan hozott haza vagy magamtól sétáltam haza. Mindegy. Majd megkérdezem, ha felébredt. Mondjuk lehet, hogy ő már régen ébren van. Nem jó dolog ez az alkohol. Nem tudom mit ittam, de nagyon gyorsan berúgtam tőle az is biztos. Indok, hogy miért ne fogadj el semmit a buliban, ha nem tudod mi az vagy nem előtted nyitották ki.

A fürdőbe beérve megmostam az arcomat és ittam egy kis vizet. Mondjuk nem kis víz volt. Sorra töltöttem a poharamba, addig, amíg tele nem lettem tőle. Szédültem egy kicsit. Igazából vissza akartam feküdni és jól kialudni magam, de most valamiért azt érzem, hogy nem tehetem meg. Nem a saját otthonomba vagyok. Hiába mondják ezt.

Lementem a konyhába, de sehol nem volt senki. Csak egy cetli volt az asztalon azzal a szöveggel, hogy elmentek bevásárolni. Vigyázzunk a házra. Hát rendben van. De többes számban írták, szóval akkor Ethan itthon van. Visszamentem az emeletre és bekopogtam a szobájába. Ő még feküdt az ágyában. Nem volt rajta póló, így teljes egészében rálátást kaptam a felső testére. Közelebb mentem, majd szépen lassan megfordult és rám nézett.

- Jobban vagy.

- Nem tudom. - mondtam és leültem az ágy mellé. Nem akartam rá nézni, így a lábamat kezdtem el vizslatni. - Fáj a fejem és szédülök.

- Ilyen az, ha valaki nagyon iszik.

- Többet nem lesz ilyen. Sajnálom. Rossz érzés, hogy semmi nem rémlik. - sóhajtottam.

- Semmire nem emlékszel?

- Nem. Miért? Úristen. Csináltam valamit?

- Nem. - mondta és hasra feküdt. - Maradjunk annyiban, hogy nem. A többit megoldom én. - temette a párnába a fejét.

- Ethan, kérlek. Mond el!

- Hulla részegre ittad magad és lehánytál, majd haza kellett hozni téged. - mondta, engem pedig a szégyenérzet kerített maga alá.

- Mond, hogy ez nem igaz. - temettem a kezembe az arcomat. - Menten elsüllyedek szégyenemben.

- Látod? Mondtam, hogy nem akarod tudni. Ugye? Én meg mondtam.

- Sajnálom.

- Nincs semmi baj a lényeg, hogy jobban vagy és nem hánysz össze semmit. És tudjuk most már, hogy nem lehet neked alkoholt adni. - nevetett.

- Nem iszom soha többet.

Ezek után egy enyhe kihallgatáson estünk át Ethennel. Az anyukája kifaggatott minket minden részletről. Igyekeztem mindenre helyeselni, amit ő mondott, hiszen nem emlékeztem ilyen kicsi részletekre. Csak bólogattam és hasonlóan feleltem, mint a fiú. Rendben ment minden. Bár, ha Sarah múltját nézzük, akkor biztosan rájött, hogy nem mondtunk igazat.

Kínosan éreztem magamat Ethan közelébe és ezt nem tudtam igazán megindokolni. Csak az eddigiekre tudtam gondolni, hogy biztosan amiatt van. Most őszintén. Ki hányná le azt a srácot, akit szeret? Mert én megtettem, de nem is emlékszem rá és ennek örülök. Nem kellett volna rákérdeznem, mert akkor nem lett volna belőle semmilyen kínos érzés csak hagytam volna, hogy ő tud róla, de nekem könnyebb a lelkem. Tudom, hogy nem ez a legjobb megoldás, de nagyon kínosan éreztem magamat. Vajon mindenki előtt ezt csináltam vagy már csak ketten voltunk? Remélem az utóbbi, mert holnap a suliban biztosan kapni fogom az ívet azoktól, akik ott voltak, ami nagyon zavaró és kínos is lett volna.

Aznap már nem nagyon volt erőm megkérdezni, hogy ő hogy van. Mármint amiatt, amit Clarissa csinált vele. Számomra fontosak voltak az érzései, hiszen szeretem, de ezt neki még nem szabad tudnia. Ha ennek az egésznek vége lesz, akkor elmondom neki. Hagyom, hogy rendesen visszautasítson és akkor eltudom, majd felejteni ezeket az érzéseket. Bár fájnak, de mégis jól érzem magam Ethennel.

- Kelly. - szólt az anyukája én, pedig elindultam hozzá.

- Igen?

- Mostantól legyél nagyon óvatos. Mostanában nagyon sok olyan mozgolódásról kaptunk jelentést, ami Eddyvel összeköthető. Nem tudom, hogy mi lenne a legjobb megoldás. De vigyázz magadra. Nem tudjuk mit tervez, de azt tudjuk, hogy mit akar tenni. Megakar ölni. Mint a McAdams család utolsó leszármazottját. Ezek szerint a haragja nem múlik el vagy évül el. Idegesítő ez nagyon.

- Hogyan legyek óvatos?

- Már biztosan tudja, hogy itt vagy, de ezt a házat nem tudja megtámadni. Mielőtt megtehetné már halott lenne. Szükségem lesz pár külső segítőre, akik rajta csaphatnak, hogy mi megvédjünk téged, ha támadnak. - mondta, de szerintem már csak hangosan gondolkozott.

Már szinte el is felejtettem, hogy nem nyaralni jöttem ide és nem a család tagja vagyok, hanem csak azért vagyok itt, hogy vigyázzanak rám. Mindezt azért, mert anyának a barátai voltak. Nem szabad elszállnom, mert biztonságban vagyok. Helyre kell magamat tennem, mert ennek nem lesz jó vége, ha így folytatódik. Ha ennek a helyzetnek vége van nekem újra vissza kell mennem a házba és egyedül kell lennem. Ez volt az alku. Bár már Ethan nem akarja, hogy elmenjek, de amilyen változó a hangulata nem merem biztosa venni, szóval még ehhez tartom magamat. Jobban leszek utána, ha a legrosszabbra készülök. Nem lesz semmi túl aggódva, se semmi. Jól leszek.

Ezután a beszélgetés után egy hét telt el. Ethan és köztem egyre feszültebb lett a kapcsolat. Lehet, hogy azért, mert könnyen el akartam szakadni tőle, de lehet, hogy amiatt, mert éreztem a végét. Mindennek. Nem tudom, hogy ennek a kettőnek hasonló-e a jelentése, de azt igen, hogy, ha most nem szedem magamat össze, akkor igenis végleg elveszítem.

A probléma mindig abból adódott, hogy más lányokkal enyelgett. Nem azon volt a hangsúly, hogy mással és nem velem, hanem, hogy kihasználta a helyzetet a maga javára, hogy csajokat szedjen fel, hogy „megvigasztalják". Tudod mikor engedem én ezt meg neki. Ha más a szerelme nem lehetek, legalább találjon magának egy rendes barátnőt, aki szereti és vigyáz a szívére.

- Ebbe ne szólj bele Kelly. - csapta ki a szobája ajtaját.

- De beleszólok, mert nem helyes, hogy ezt csinálod. Mégis miért vagy ilyen? Miért nem keresel magadnak egy normális barátnőt. Megvan a rossz fiús imidzsed. Egyszerű is lenne.

- De nekem nem kell az egyszerűség. Most nem vágyom a szerelemre. Csak egy kis nyugalomra és szórakozásra.

- Már régen baj, ha a lányokat csak szórakozásra használod.

- Miért ne használnám, hiszen mindegyik csak hátba szúr vagy trófeának tekint.

- Miért nem gondolsz azokra mondjuk, akik teljes szívükből szeretnek? Olyat keress, akin látod, hogy mindent megtenne érted és te vagy neki a megfelelő pasi. Ne egy olyan ringyót, mint Clarissa.

- Abba szeretek bele, akibe akarok. Ezt nem mondhatod meg nekem. Nem vagy senkim. Te is csak azt várod, hogy mikor esem a karjaidba, hogy szeretlek.

- Hogy mi van?

- Milyen sajnálatos, hogy nem emlékszel rá. A bulin elég szépen leesett, hogy még mindig szeretsz engem.

- Szerinted azóta nem változott semmi. Már nem akartalak szeretni. Úgy is csak játszol a lányok érzéseivel, akkor mit gondolsz? Hagynám, hogy én legyek a következő? Csak azért, mert szerelmes lettem beléd? Ne nézz ekkora hülyének.

- Nem az, hogy következő nem leszel. Nem tudok rád úgy nézni, mint egy nőre. Olyan vagy, mint egy szerencsétlen kisbaba, aki még mindig segítségre szorul, hogy tovább élhessen.

- Mi a franc bajod van? Szerinted tehetek arról, hogy ebbe a helyzetbe kerültem.

- Igen. Mert akkor ha a szüleiddel mész, akkor most nincs veszélybe az én családom és te is csak csendben meghaltál volna. Na, akkor minden rendben lenne. - vágta hozzám én, pedig lefagytam. A szemeimből potyogtak a könnyek.

- Igazad van. - mondtam és sírva kirohantam az utcára.