Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

20. rész

- Feküdj! - kiabált a nő én pedig szót fogadtam. Hallottam egy lövést. De nem a nő irányából, hanem a férfi háta mögül. 

Ethan sétált velem szembe teljesen véresen. Mintha megsérült volna, de ezt már nála nem lehet tudni, hiszen mikor meg kellett menteni engem, akkor mindig véresen bukkant elő. Rám nézett én, pedig az éppen előttem elterülő férfire kaptam a tekintetemet. Nem vérzett. Egy altató lövedék volt a hátában, ami miatt teljesen kidőlt egy pillanat alatt. Ijedten néztem Ethanre, de egy pillanatom sem volt megszólalni, mivel megjelentek Fater emberei. Vagyis ezt abból gondolom, hogy azok, akik az Olasszal voltak feketében voltak mindannyian, de ők nem. Ijedten elkezdtem szaladni a hajó felé. De megálltam. Nem hagyhattam ott Fatert. Neki a hűvösön van a helye.

Kész csatatér lett a kis téren, ami mind miattam volt, de nem tudtam most ellene mit tenni. Volt, aki meg akart védeni, de volt, aki a halálomat akarta. Nem tudtam volna itt igazságot tenni, ezért csak hallgattam, de nagyon ügyesen. Ethan próbált engem védeni, miközben én vissza szaladtam Fater testéért.

- Mit csinálsz? Már régen a hajon lehetnél.

- De ennek a szemétnek a halál csak megváltás lenne. - mondtam és megfogtam a férfi két kezét és elkezdtem a hajó felé húzni. 

Amikor oda értem a hajóhoz egy kéz lenyúlt, de én megráztam a fejemet. Őt kellett előbb felvinni, hogy ne tudjon megszökni. Azt akartam, hogy élete végéig bűnhődjön és ezt el is fogom érni, szóval megemeltem a férfi testét, a hajón tartózkodók, pedig segítettek felhúzni. Utána gyorsan én is felszálltam a hajóra és igyekeztem a golyó záport elkerülni. Igyekeztem a padló magasságában maradni. Közben, pedig a férfit lejuttatni az alsó szintre. Nem hagyom, hogy ezt most is megússza. Ő ölte meg a szüleimet és most én állok bosszút rajta. Mit képzel, hogy ilyen gyerekes indokkal öl embert. Utána meg a fejemhez vágja, hogy azt hitte én is meghalok. Most már értem teljesen, hogy az Olasz mit akart nekem elmondani és ezt nagyon meg fogom neki köszönni, ha ennek az egésznek vége lesz. Most viszont ennek a fickónak a sorsa érdekelt. legszívesebben itt helyben megöltem volna, de élve lesz rá szükség, hogy a börtönben minden módon kínozhassák. Legalábbis a nő ezt ígérte, hogy mindent megtesz, majd azért, hogy olyan helyre kerüljön, ahol a rabok felett van befolyása és eléri, hogy a lehető leghamarabb akarja, majd a halált választani, aminek nagyon, de nagyon örülnék. Legalább annyira akarjon meghalni, mint én, amióta csak elveszítettem a szüleimet, mert ez az ő hibája é most kénytelen lesz emiatt vezekelni, de nem nagyon hat meg. Utálom ezt az alakot és tényleg engedtem volna a kísértésnek, hogy ott hagyjam, de ennél sokkal fontosabb az, hogy szenvedjen. Így csak az álmában hal meg, de én ezt nem akarom. Ő se volt könyörületes a szüleimmel, akkor nekem miért kellene vele az lennem? Ez az élet. Ebben nem úgy megy minden, ahogy ő elnyögi magát. Nem, nem. Most az én kezemben vannak a nyerő lapok.

- Kisasszony. Hamarosan vége ennek az egésznek. Addig maradjon idebent. - hajolt le az egyik férfi, majd meg sem várva a válaszomat visszament és védte a hajót.

Türelmes voltam. De ahogyan néztem a földön fekvő férfit megnyugodtam, hogy nem sokára vége van ennek az egészen, de mi van akkor, ha ezt Ethan nem éli túl? Mi lesz, akkor ha elveszítem. Abba bele halnék. Igyekeztem magamat megnyugtatni, hogy, ha eddig sikerült neki, akkor most is túl fogja ezt élni. Ő mindig túl él mindent egy karcolás nélkül. Nem akartam, hogy meghaljon, szóval igyekeztem erre gondolni is. Nem fog meghalni. Élni fog. Nem fog elhagyni és ehhez hasonló mondatokat skandáltam magamban miközben a férfiről le sem vettem a szemem. Mielőtt elindultam kaptam egy lövedéket, hogyha mégis felkelne egy órán belül, akkor ezt kell belé állítani. Nem akarom megtenni, de a saját védelmem érdekében kell ezt most megtennem. Élni akarok és valóra akarom váltani minden álmomat és tervemet, amit eddig elterveztem. Megakarom ejteni Ethannel azt a bizonyos beszélgetést, amit már nagyon régóta tervezek. Lassan több, mint egy hónapja annak, hogy beleszerettem. Nagyon gyorsan történt, ami fura. Eddig ennyire sosem voltam még szerelmes senkibe. Sőt! Szerintem igazából szerelmes sem voltam. Csak azt hittem, hogy az vagyok. A végén mindig, akibe beleszerettem az vagy átpártolt azokhoz, akik piszkáltak vagy, pedig elmondtam neki és berakott a barát zónába, amit nagyon, de nagyon nem szerettem. Mindig ott volt a szemem előtt, hogy akár engem is szerethetne, de nem teszi, mert nem akarja és ezzel minden nap fájdalmat okozott. Komolyan mondom. Ez a szerelem nagyon nem egy nekem való dolog és ezzel nagyon is tisztában voltam. Nem akartam ezek után szeretni, de mégis beleszerettem Ethanbe és ez boldoggá tett nagyon is. Csak persze ezzel is jártak fájdalmak, de most neki köszönhetem, hogy erősebb vagyok és senki nem piszkál a suliban. Persze csak azért nem, mert a suliban mindenki azt hiszi, hogy csak unokatestvérek vagyunk és emiatt nem mernek piszkálni. De nem is érdekel az indok. Inkább az eredmény, hiszen nem tudtam élni úgy, hogy piszkáltak. Az önbecsülésem mindig ment egyre lentebb és hiába lepleztem vagy mondtam, hogy már nem hat meg, attól még mindig fájt és érzékenyen érintett a dolog.

Csend lett. Percek teltek el, de senki nem szólt, hogy vége van, ezért nyugton maradtam. Mindenki nem maradhatott épségben. Ezt pontosan jól tudom, de nagyon örültem volna neki, ha mégis így lett volna. Leginkább két emberért aggódtam, ami csúnyán hangzik, de a többieket nem is ismertem. Az Olasz és Ethan. Más nem nagyon érdekelt. Csak ők legyenek jól és nekem teljes a boldogságom. 

Amikor már több idő telt el, óvatosan kimerészkedtem a hajó aljából. Kinéztem a helyszínre és kerestem Ethant. De őt nem láttam. Egyedül az Olaszt láttam a másik féllel beszélni. Gondolom békét kötöttek, hiszen nincsen már vezetőjük. Bár én ehhez nem nagyon értek. Viszont Fatert sem fogom itt hagyni. Visszamentem és előszedtem a telefonomat. Megkerestem Sarah telefonszámát és elkezdtem csörgetni. Közben Fatert figyeltem. Még mindig mozdulatlanul feküdt a földön, ami nekem teljesen megfelelt. 

- Kelly? - szólt bele a telefonba a nő. - Merre vagy?

- Egy hajóban és velem van Fater. Azt akarom, hogy elvitesd innen. - mondtam ő, pedig nevetett.

- Itt vagyok már. Most álltunk meg a kocsival. Kaptunk egy fülest, szóval minden rendben van. Ki van ütve, igaz?

- Igen. - mondtam és elkezdtem sírni. Perceken belül Sarah mászott lefelé a hajó aljába én, pedig sírva borultam a nyakába. - Vége van?

- Igen. Minden rendben van. Most már nem kell aggódnod semmi miatt. Most már vége és boldogan élhetsz nyugodtan.

- Annyira féltem. Azt hittem meghalok. - töröltem meg a szememet. - Ethan? 

- Nem tudom még nem láttam. Miért? - mondta, de nem is válaszoltam. Azzal a lendülettel szaladtam le a hajóról és indultam a keresésére. 

Látni akartam. Mindennél jobban látni akartam. Hogy jól van, hogy nem esett baja. Viszont a rengeteg ember között nem láttam. Kétségbeesetten mentem oda az Olaszhoz, aki éppen egy járókelőnek álcázta magát a rendőröknek, majd mielőtt mondhattam volna bármit rám nézett és a kocsira mutatott. Remegő lábakkal mentem oda. Féltem, hogy mit fogok látni.