Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

6.rész

Viszont egy dolgot nem értek. Ha akkora befolyása van ennek az olasznak, akkor eddig miért nem keresett meg vagy tudakolta meg, hogy életben maradtam. Ez a része a történetnek nem kicsit zavaros és ezt igyekszem majd megtudni, de most csak nyugodtak kell maradnom. Holnap iskolába kell mennem és ehhez nagyon sok türelmemet kell összeszednem. Nem akadhatok ki semmi miatt, hiszen akkor még jobban pályáznak rám, amit nem igazán akarok. Jobban járok, ha nem okozok magamnak nagyobb baj ezzel az egésszel.

Aznap már nem igazán beszélgettem Jackallal. Inkább elvonultam a szobámba és a tankönyveimet bújva igyekeztem elfelejteni ezt az egészet és elhinni arra a pár órára, hogy minden rendben van. Még ha ez nem is így volt.

Az iskolában az örökös körforgás még teljesen működött. Hiába hagytam ki egy napot, nem felejtették el, hogy létezem és a szekálásomról s mondtak le. Ha lennének olyan hajlamaim, amik miatt élvezném a fájdalmat, akkor ennek biztos, hogy örülnék, de nincs ilyen.

Harmadik óra után elmerültem a gondolataimban, amikor sétáltam a másik terembe. Nem vettem észre, hogy jön velem szembe valaki és sikeresen neki mentem. Erőteljesen a földre estem és már azt vártam, hogy mikor kezdenek el nevetni, amikor kapcsoltam, hogy nem. Mindenki néma csendben van és figyel. Rettegve felnéztem a srácra, aki mosolyogva nyújtotta felém a kezét.

- Minden rendben van? - kérdezte én, pedig bátortalanul elfogadtam a kezét.

- Igen. - válaszoltam neki.

- Nem ismersz fel igaz? - kérdezte én, pedig megijedtem. Nem nagyon figyeltem eddig senkire az iskolában. Nem az, hogy még fel is ismerjem. - Látom nem. Ethan Evans vagyok.

- Sajnálom, de nem.

- Ez szomorú. Pedig egy tanulmányi versenyen voltunk a második évben.

- Sajnálom. Nem igazán jegyzem meg az emberek arcát.

- Áhh... értem. Nos, akkor örültem, hogy beszéltünk végre, Kelly. - mosolygott rám én, pedig zavartan egy szó nélkül tovább mentem.

Kínos volt, hogy nem emlékszem rá. De honnan is emlékeznék, amikor igyekszem minden tekintetett kerülni az esetek többségében. Most szerencsétlennek érzem magam, de jól esett a kedvessége. Bár, gondolom mindenkivel ilyen és ez ellen nem lehet kifogásom, hiszen nem is emlékeztem rá. Ő csak kedves volt velem. Nem kell ezt azonnal túlreagálni. Mély levegő Kelly. Minden rendben van. Ez csak egyszeri eset volt. Amekkora ez az iskola lehet, hogy többet nem is fogom látni. Gondoltam én.

Következő szünetben azt vettem észre, hogy a terem előtt mászkál. Gondoltam valakire várt, de nem volt erre semmilyen jel sem. Nem hallottam bent, hogy bárki is említette volna a nevét. Észre vétlenül megráztam a fejemet és mentem tovább. Ez már nem lehet igaz. Most derült ki minden és ezekre pazarlom a gondolataim. Most nincs időm barátkozni, hiszen nem tudhatom, hogy ki van ellenem vagy ki van mellettem és ebben az iskolában nem éppen van meg arra a lehetőségem, hogy barátokat szerezzek. Még ha annak a barát jelöltnek gyönyörű mosolya is van. Nem, nem, nem. Van elég bajom. Nyugodt léptekkel tovább mentem, amikor meghallottam a nevemet.

- Kelly. - szólt utánam a várakozó srác.

- Szia. Kire vársz? Szólok neki.

- Rád vártam.

- Rám? Miért?

- Beszélni akartam veled.

- Értem. Rendben van. Figyelek.

- Mármint nem konkrét dologról, hanem csak úgy. - jelentette ki én, pedig meglepődtem.

- Velem? Miért?

- Miért ne? Kedves lány vagy.

- Ne haragudj, de lefizettek ezért vagy csak egy fogadás? Mert nagyon nem jó vicc. Nincs szükségem beszélgetésre. Egyedül is elvagyok. - mondtam és tovább akartam menni.

- Állj meg. Senki nem fizetett nekem ezért. Meg nem is fogadás. Csak szimplán beszélgetni akartam, hogy emlékezz rám.

- Sajnálom. Jelen pillanatban ebben az iskolában nem barátkozás miatt vagyok itt. Senki nem akart eddig ilyet és, ha nincsen rá nyomos oka, akkor nem is beszélgettek velem. Szóvaaal.. Köszönöm, de kihagyom ezt a lehetőséget, mert megsérülnék újra. - mondtam és ott hagytam.

Hallgattam most az ösztöneimre. Nem hiszem, hogy valaki csak jó fejségből barátkozni akarna velem. Inkább azt tudom elképzelni, hogy valamit felajánlottak neki érte. Nem pedig ezt. Bolond lennék, ha ezt elhinném.

Ezek után minden szünetben megpróbált arra rábeszélni, hogy elhiggyem neki, hogy barátkozni akart. Nap végére már annyira elfáradtam, hogy beleegyeztem.

- Rendben. - sóhajtottam.

- Remek. - mosolygott rám.

- Nálad miből áll a barátság?

- Beszélgetések. Legalábbis többnyire.

- Nem én vagyok arra a legjobb, de rendben. - Nem értettem a túlzott érdeklődését, de reméltem, hogy nem meg akar ő is ölni.

Ahogy kiértem a suliból Jackal már várt rám. Nem lepődtem meg, hiszen tudom, hogy mostantól szinte mindenhova fog követni. Erre már felkészültem. Csak lelkileg fura. Igyekszem, majd barátságosnak lenni vele.

- Szia. - mondtam neki és ő bólintott.

Beszélgetni kellene vele ilyenkor? Vagy csak elég, ha csendben haza megyünk? Nem tudom, hiszen sosem volt még ilyen. Barátkozni? Most fogom megtanulni milyen az. Lehet, hogy Ethannel ez a barátosdi jó alapja lesz annak, hogy Jackallal tudjak rendesen beszélgetni. Jóba akarok lenni vele, hiszen ő olyan.... Nem, nem, nem. Rendben, hogy nő vagyok és képes lennék az első srácba beleszeretni, aki velem szemben jön az utcán vagy egy kicsit kedves velem, de ez most nem szabad. Ő neki az a feladata, hogy megvédjen. Igen. Én csak egy munka vagyok neki. Semmi más. Így van. Nem kell az életembe szerelem. Nem szabad. Rossz Kelly.... Most komolyan úgy beszélek magamhoz, mint egy kutyához? Most már komolyan megbolondultam. Nem való nekem ez a normális dolog az már egyszer biztos. Csodával egybefüggő dolog lenne, ha ez megtörténne, de én nem hiszek a csodákba és nem is akarok. Valamiért sosem velem történnek és most valljuk be. Azért jó lenne. De nekem nincs beleszólásom. Biztosan valaki odafent szervezte ezt nekem. Egy ilyen „csodálatos" életet, amiben nem tudom, hogy mi miért van.

- Milyen napod volt a suliban? - törte meg a csendet Jackal.

- Őszintén vagy hazudjak?

- Ahogy akarod. - mondta és rágyújtott.

Ahogyan a lágy szél összekeverte a parfümje illatát a cigarettájával és én ezt megéreztem, enyhe borzongás járta át a testemet.

- Ma nem kötöttek belém, találkoztam egy sráccal, aki elméletileg ismer engem, gyakorlatilag azt se tudom ki az. Nagyon barátkozni akart, de nem akartam, majd a nap végére beleegyeztem, mert nem hagyta annyiban.

- Milyen srác?

- Nem tudom. Srác. Ennyi maradt meg az emlékezetemben. - jó tudom, hogy hazudtam, de most kénytelen vagyok. Még a végén lecsap rá, hogy megakar ölni. Mondjuk lehet igaza van.

- Hogy néz ki?

- Akkora lehet, mint te. Fekete hátra fésült haja van, szemüveges és kedves.

- Vigyázz vele.

- Miért ismered?

- Nem, de ne nagyon bíz meg olyanokban most, akik ennyire közeledni akarnak feléd.

- Rendben. - sóhajtottam. - Szót fogadok a magasságos Jackal úrnak, akiről alig tudom valamit. - csúszott ki a számon, de nem mondott rá semmit. - Sajnálom. - mondtam egy kis idő elteltével, amikor már a házban voltunk.

- Nincs semmi baj, de válaszolva. Lehet, hogy sokkal jobb neked, ha nem tudsz rólam szinte semmit.