Az igazán "jó" fiú [Befejezett]

3. rész

Így sem tudtam az előző este aludni. Most főként nem fogok. Csak ültem az asztalnál és gondolkoztam, hiszen nem lehetséges az, hogy az ember ilyeneket hazudjon. Kezdtem elhinni, hogy a szüleim nem jó emberek voltak régen. De ezzel nekem nem nagyon kellene foglalkoznom, inkább azzal, hogy velem milyenek voltak. Miért pont ezt a fiút küldte, hogy vigyázzon rám. Nem mintha gyengének tűnik, hanem más oka van. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, ami senki mással nem, ami se nem jó és se nem rossz. Nem tudom. Összezavarodtam. Ki akartam szellőztetni a fejemet, ezért elindultam sétálni. Bementem a városba és nézelődtem. Jó érzés volt most emberek között lenni. Leültem a városközpontban lévő padra és figyeltem az embereket. A gyerekek játszottak én, pedig csak voltam. Nem tudtam mit gondoljak vagy mit tegyek. Zavaros nagyon ez az egész. Mindenkinek van egy élete a maga problémáival, de szerintem senkinek nem jöttek elő olyannal, hogy a szüleinek teljesen más múltjuk van, mint azt hitte. De valamelyik nap ki kell derítenem, hogy mi volt a szüleim múltjában, mert ha igaz minden, akkor igenis bajban vagyok, ami nem a legjobb és hallgatnom kellene Faterra és a többiekre. De azon se lepődnék meg, ha túl makacs lennék, hogy elfogadjam ezt az egészet. Mondjuk most is az vagyok.

Megdörzsöltem a halántékom. Majd a távolba meredtem és próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lesz holnap. Csak lazítottam és élveztem a látványt. Ahol ültem ott nagyon jó rálátásom volt a piros égre, ami megnyugtató volt. Hiszen az égen minden nyugodt és csendes. Csak néha egy-egy vihar töri meg a csendet, ami nem éppen zavar sok vizet. Következő életemben madár szeretnék lenni, hogy ezt az egészet elfelejtsem és csak a szabad égnek éljek. Remélem sikerül.

Miután teljesen besötétedett elindultam haza. A városi fények ölelték át a sötétséget. Nem volt már zaj és mindenki haza ment. Egyedül én voltam az utcákon. Jó érzés volt egyedül lenni és csak figyelni, ahogyan egy két kocsma ajtóban beszélgetnek a régi öregek a szokásos sörük mellett. Csak én voltam, aki mosolyogva nézett rájuk. Mások inkább azt látták bennük, hogy jajj alkoholista. De nem. Vagyis nem mind. Vannak olyanok, akik csak egy sörre mennek be és a társaságért. Hiszen legalább nekik van társaságuk.

Ahogy kiértem a város fényesebb részéből, a szemem hozzászokott a sötéthez. A hangok eltompultak. Erre nem sokan járnak. Viszont amikor egy erőteljesen közelítő cipő koppanást hallottam megijedtem. Elkezdtem gyorsítani és nem úgy tenni, mint aki menekül. Csak nyugodtnak kellene maradnom és ennyi lenne az egész. Pár pillanaton belül a mögöttem jövő is elkezdett gyorsítani. Elkezdtem futni és igyekeztem lerázni. Közben a zsebemből előszedtem a telefonom és csörgettem Jackalt, aki nagyon nehezen akarta felvenni.

- Mi az? - kérdezte. - Talpig véres vagyok. Gyorsan mond, mert megszökik az áldozatom.

- Valaki követ. Elkezdtem szaladni, de ő is követ. - lihegtem.

- Merre mész?

- Hazafelé.

- Próbálj meg a Amigo kocsma felé jönni. Oda megyek én is. Addig ne hagyd magad. Öt perced van. Fuss, ahogy tudsz. - mondta, majd letette. Gyorsan realizáltam merre vagyok, majd elindultam a megadott cél felé.

Alig tudtam már futni. Túlságosan távoli célt adott meg. Elfáradtam és alig kaptam már levegőt, ami nem volt olyan jó dolog. Mögöttem már nem csak egy ember volt, hanem több is. Nem tudtam megszámolni őket és nem is láttam. Csak annyit tudtam, hogy kiabálnak utánam. Féltem rettegtem. Legszívesebben elbújnék a takaróm alá, de túl makacs voltam. Ahhoz is, hogy feladjam. Jackal várt rám és tudtam, hogy meg fog menteni. Nem akartam most egyedül lenni.

Figyelmetlen voltam. Nem figyeltem, hogy a padka egy darabja magasabban van, mint a többi és, amikor át akartam menni az utca másik oldalára, felbotlottam benne és elestem. Ez nem az én napom. A nadrágom kiszakadt és a lábamból ömlött a vér. A fájdalomtól nem tudtam mozdulni. A férfi, aki üldözött utol ért és egy fegyvert tartott a fejemhez. Lihegett. Ő is én is. Úgy éreztem magam, mint egy vad, akit a vadász utolért és elkapott. Megsebezve és megtörve ültem a földön a térdemet fogva. Rettegtem, hiszen messze volt a cél és én nem is tudtam még, hogy mi miért történik. Én ártatlan vagyok. De ezt a velem szemben álló férfi, akit már a társai is beértek nem fogadta el. Neki ez volt a feladata, hogy engem elkapjon. Talán ebben a helyzetben értettem meg, hogy a nagynéném miért nem akart elengedni, hogy egyedül lakjak, de nem. Mentem a magam kis tudatlan buksija után, ami hihetetlenül buta volt, hogy ezt így megtette. Utáltam magam emiatt, de a homlokomhoz szegezett pisztoly mást mondott. Most már hiába utálom magam, hiszen úgy is meghalok. Ami nem éppen kegyes halál számomra. Lehunytam a szememet és vártam.

- Itt a vége kislány. - mondta a férfi én, pedig csendben elejtettem egy könnycseppet.

- Dehogy van vége. Beszélsz te neki hülyeségeket. - hallottam meg Jackal hangját, aki cseppet sem volt kedves hangulatában. - Takarodj a közeléből vagy megöllek. - hangja ideges volt.

- Ugyan már. Még ha le is győznél. Akkor is. Itt van még rajtam kívül egy tucat ember, aki ennek a lánynak a halálát akarja elősegíteni.

- Nos, ha azt hiszed, hogy egyedül vagyok már régen eltévedtél Öreg.

- Mi van?

- A rendőrség emberei pár percen belül itt lesznek. - mondta és elővett egy fegyvert. - Fuss vagy meghalsz!

- Blöffölsz.

- Nem szokásom.

- Ha lecsuknak akkor is előtte...

A mondatát nem tudta befejezni. Egy hatalmas durranás után egy vérző golyónyommal a homlokán terült el élettelenül a földön. Jackal lenézett rám és annyit mondott fussak. Ezzel a kis pihenővel elkezdtem vánszorogni a bár felé. Nem tudtam jobb ötletet. Hallottam még, hogy lövöldöznek, de igyekeztem nem oda figyelni. Előttem ölt meg egy embert, de az én biztonságom érdekében tette. Hálás voltam, de továbbra is rettegtem. A lábaim egy tömbbel hamarabb feladták a harcot, mint, hogy elértem volna a bárt. Nem tudtam mit tegyek. A telefonomat elvesztettem, amikor elestem. Nem tudtam kit hívni és kiabálni sem akartam, hiszen nem tudtam ki hallhatja meg. Lehet, hogy megakar ölni az a személy, de lehet, hogy nem. Ezek után nem tudom kiben bízhatok. Az egyetlen ilyen, Jackal. Ott maradt azokkal az emberekkel. Feláldozza magát értem. Istenem csak élje túl és jó leszek. Nem leszek ennyire makacs. Most már képtelen lennék rá. Megmentette az életemet.