Leave || Billy Hargrove ff. || SZÜNETEL

V.

Rose legkedvesebb mosolyát erőltette magára, mikor visszament a házba. Mögötte pedig a két kisebbik követte.

- Thomas itt maradna éjszakára. - Suzan egyből a lényegre tért, amint meglátta Rose-t. - Szüleiddel már beszéltem, nem bánják. Pont ma vett ki kazettát a videótekából Maxine, gondoltam jó lenne nekik egy pizsama parti.

Rose csak nagyokat pislogott. Nem tudott mibe belekötni, mivel az anyjáek beleegyeztek. Sóhajtva túrt hosszú hajába.

- Használhatom a telefont? Haza telefonálok, hogy jöjjenek értem. Nem zavarok akkor tovább.

- Ne fáradjatok. Késő van már, ne zavard szüleidet ilyenkor. William biztos örömmel haza visz, igaz? - Neil tekintete Rose-ról Billyre tévedt, aki egy halk sóhajt engedett ki.

- Persze, más dolgom úgy sincs. - kis gúny érzékelhető volt hangjában. Nála ez már természetesnek hatott. De tény, hogy nem akart így csütörtök este kimozdulni. Sok volt neki ez a nap.

Rose elkönyvelte, hogy tényleg a balsors vezeti az életét az utóbbi napokban.

- Holnap viszem neked a tankönyveid a suliba. De azért próbálj időben aludni, rendben? - borzolta össze Thomas haját nővére, aki válaszul csak bólintott és biztatóul rámosolygott.

- Mehetünk végre? - nyitotta ki Billy a bejárati ajtót, kezében a Chevrolet kulcsát zörgette.

- Köszönöm a csodás estét, és a vacsorát! - fordult a két felnőtt felé mosolyogva.

- Majd ismételjük meg valamikor. Szüleid is jöhetnének.

- Biztos örülnének neki, köszönjük. - bólintott aprót.

Bejáratból még vissza nézett testvérére. Biztos jó ötlet, hogy hagyja itt maradni? Mi baj lehet? Billy biztos magasról tojni fog rájuk. És ha mégsem? Fél órája még szidta, a játékteremnél pedig közölte, hogy ne legyen Max közelében. Patt helyzet... Itt most a felnőttek döntöttek mindenki helyett. Rose abban bízott, hogy jól fogja magát érezni a lánnyal.

Billy már az autót indította indulásra készen, ujjaival a kormányon dobolt türelmetlenül.

- Nálad még a halál is gyorsabban érkezik. - szólta meg Rose-t egyből, amint beszállt az anyósülésre. Meg se várva válaszát már ki is farolt a felhajtóról.

- Lassítanál?! Mindkettőnket megölsz! - emelte meg hangját a vörös, mikor a második kanyart vette be olyan sebességgel, hogy azt hitte helyben meghal. Pláne, ha a szembe sávba jönne egy másik jármű.

- És az akkora baj lenne? - nevetett fel keserűen a göndörhajú és magasabb fokozatba váltott. Rose már az ajtóba kapaszkodott. Billy nem hogy lassított volna, az eddiginél is gyorsabb ütemben száguldott.

- Billy, állj meg! - kiáltott hangosan a lány.
A sebességtől szinte az ülésbe préselődött, utat sem látta tisztán. Így nem is gondolta, hogy esetleg a sofőr többet láthat. A két oldalt elhelyezkedő fákból nem látott mást, csak zöldes-szürkés pacát. Azt a kevés színt is kizárólag az autó lámpája miatt láthatta. Rose egyre jobban kezdett pánikolni, halálfélelemmel vegyülve.
- Ki akarok szállni! - hangja túlharsogta a bőgő motort, a huzat fülsüketítő hangját.

- Arra kértek vigyelek haza. Azt viszont nem kötötték ki, hogy milyen állapotban. - Billy nyugodtságától a hideg rázta ki a lányt.

A félelem sok mindenre képes. Van, akit leblokkol és van aki meggondolatlanul cselekszik a túlélés érdekében. Rose elméje pedig az utóbbira voksolt, nem tudott józanul gondolkodni. Nem tudta, hogy mi zajlik le most Billy fejében, de abban a pillanatban nem is akarta megtudni. Félt, sőt rettegett.
A hirtelen ötletből vezérelve megragadta a fiú karját és elrántotta a kormányról, viszont mivel ujjai erősen markolták a kormányt, az is mozdult kezével. A Camaro felett egy másodpercre elvesztette uralmát, ami ezáltal kipörgött menetéből.