Leave || Billy Hargrove ff. || SZÜNETEL

XVI.

Visszafelé vezető úton a csöndet csupán a halk rádió szakította meg. Ide szavak nem is kellettek.
Rose még mindig kipirult volt, de ezzel együtt elégedett is. A negatív gondolatait próbálta elhesegetni. Naívan ugyan, de igyekezett pozitívan hozzá állni. Félre tette ezekre a percekre, órákra a múltat, a fiú valós énjét. Már ha van neki olyan egyáltalán. De olyan gyengédséggel nyúlt hozzá, hogy ez teljesen elvarázsolta őt arra az időre.
Vészesen közeledtek a buli helyszínére, Rose úgy kezdett egyre jobban kijózanodni ebből a pár mámoros órából. Gyomra egyre jobban liftezett az idegességtől. Kezdett vissza térni a valóságba.
A Chevrolet pillanatok alatt fékezett le a ház előtt, ahol láthatólag inkább többen lettek, mint kevesebben. Rose szó nélkül pattant ki az autóból, majd sebes léptekkel ment be a házba. Nem bírt a szemeibe nézni, bármennyire is szeretett volna. Amint kiszállt, újra úgy érezte, hogy vissza csöppent a valóságba, ami pedig a tónál történt, azt csupán álmodta. Már csak azt kellett eldöntenie, hogy rémálom volt-e?
- Rose, mindenhol kerestünk! Hol a fenébe voltál?! - Steve ideges és aggódó tekintetével találta szembe magát.
- Kicsit kiszellőztettem a fejem, nem kell ekkora hűhót csapni. - tudta le ennyivel és megkerülte őt, ám Steve megfogta a karját, ezzel megállítva őt.
- Vele mentél? - intett fejével a bejárat irányába, ahol Billy sétált be cigarettával a szájában, amit épp meggyújtott. Tekintete egyből Stevere és a vörös hajúra szegeződött.
- Nem, Steve! Ne kezdj már el kombinálni! - hangja egyre idegesebbé vált és megpróbálta kirántani kezét a szorításból, sikertelenül.
- Vedd le róla a kezed, Harrington! - Rose összerezzent a mély, követelőző hangjától és attól, ahogy közeledett feléjük. A tömeg is egyből utat engedett neki, a bulizó emberek is ledermedtek megjelenésétől. Nagyot szippantott a szálba és Steve előtt pár centire állt meg.
- Mit csináltál vele, hm? - Steve állta a lelkébe ható, üveges tekintetet, ami egyre csak sötétedett el.
- Nem ismétlem meg többször, engedd el! - Steve ujjai lazultak, de nem eresztettek. Rosenak most sikerült kikapnia kezét és egyből Billy mellkasára tette azt.
- Hagyd, jó? Nem éri meg. - nézett fel kérlelően az új védelmezőjére, mielőtt olyat tenne, ami bajba sodorhatná. Billy a lány őzike szemeibe nézett. Vonásai nem túlzottan, de simultak. Hihetetlen, hogy ez a lány valamilyen formában, de kordában tudja tartani a másik indulatait. Ehhez persze nagy önmegtartóztatásra is szükség van.
- Mi a franc, Rose?! - Steve természetesen hangot adott nem tetszésének. Hetekig óvták őt a fiútól, most pedig azt látja, hogy karjaiba esve nyugtatja. Nem állt össze neki a kép. A lány Steve felé fordult.
- Csak fejezzétek be ezt a viselkedést! Olyanok vagytok mint az óvodás gyerekek és már kicseszett unalmas! - emelte meg hangját és kettőjükre nézett közben, jelezve hogy nem csak az egyik félnek szól a mondandója. Bosszúsan sétált el tőlük, nem akarta így zárni az estéjét.
- Kíváncsi vagyok valamire, Steve király. - lökött az említetten egyet gyengén, mikor ő is faképnél akarta hagyni, hogy Rose után mehessen. Közel hajolt Steve arcához egy széles vigyor kíséretében. - Vajon alattad is úgy nyögött, mint alattam? Persze, ha sikerült is valaha csúcsra juttatnod. - Stevenél itt kattant el valami és behúzott egyet az önelégült szőkeségnek, aki pár lépést hátrált az ütéstől. Meglepetten törölte meg száját, ahol kibuggyant a vére, végül hangosan felnevetett. - Így már tudom is a választ!
- Mi a szart csináltál?! - kiabált már és megragadta Billyt a kabátjánál fogva, ám ő könnyedén szabadította ki magát és ütött vissza egyből az előzőért.
- Higyj nekem, semmi olyat, amit ő nem akart volna.
- Még egy szó, és esküszöm soha többé nem leszel képes vigyorogni, te fasz! - Steve újra neki indult, Billy is várta, ám végül Jonathan fogta le Stevet, Jason pedig a szőkeséget. Chrissy hívta Roset, hiszen ebben csak ő képes rendet tenni. A lány a két fiú között kapkodta tekintetét.
- Eressz el, Jonathan! - kirántotta magát Nancy új pasijának kezeiből és Rosezal nézett farkasszemet. Jason még nem merte elengedni barátját, szorosan fogta, főleg mikor megérezte, hogy már menne Stevenek újra. Most Steve magasodott a lány fölé. Tekintetében most látott először ilyen féktelen dühöt és csalódottságot. Alig mert a mogyoró barna szemekbe nézni, amik éppen ítélkeztek fölötte.
- Gratulálok, büszke lehetsz magadra! - hangja tele volt undorral, ahogy ezt kimondta. Ezzel el is mondott mindent, amit gondolt. Rose könnyeit visszatartotta, nem mondott semmit, csupán lehajtotta fejét bűnbánóan. Tényleg vissza tért a valóságba. Nem gondolt arra, hogy tettével nagyon sokan nem fognak egyet érteni, és emiatt el is veszít maga mellől fontos barátokat.
- Steve, kérlek... - suttogta a lány és megfogta volna a kezét, ám ő elrántotta és feldúltan távozott a házból. Chrissy ölelte magához őt és hátát simogatva jelezte, hogy őt nem veszítette el. Chrissy jóban rosszban kitart mellette, bármi történjék is. Most jól tudta, hogy Rose mellett van a helye.
Jason is lassan, de elengedte Billyt. Ám ő most nem mozdult, csak figyelte Roset, ahogy barátnőjét öleli. Nem volt soha érzelmes típus, kívülről legalábbis nem mutatta ki. Nem tudta, hogy ezt hogyan kellene kezelnie így inkább ott hagyta a helységet.
- Gyere, ma nálam alszol. - simogatta meg legjobb barátnője immár könnytől áztatott arcát.
Így is lett. Jason elfuvarozta őket Chrissy házához, ahol végül ketten maradtak. A ház üres volt, ugyanis a szülei egy vacsorára voltak hivatalosak, ahonnan nem érkeztek még haza.
Mindketten kényelmes ruhába öltöztek és Chrissy ágyán egymással szemben ülve kezdtek beszélgetni. Rose mindent elmesélt neki a tónál történtekről.
- Ohh, te lány... mégis mibe keverted magad? - rázta meg a fejét hitetlenkedve egy nagy sóhajjal.
- Tudom, és annyira hülye vagyok! Nem is értem, hogy hihettem azt, hogy én több leszek a számára. Ez a vonat már akkor kisiklott, mikor elindulhatott volna. - túrt végig hosszú, vöröses haján.
- Én is ettől félek. Azt viszont nem értem, hogy hetekig a társaságodat sem kereste, most meg hirtelen.. érted. Azt tette, amit... - utalt az intim órájukra kicsit hülyén.
- Sajnos én sem gondoltam volna, hogy így végződik ez az este.
- És Stevenek ez a kiakadása? Mintha bármi köze lenne hozzá, hogy te egyébként mit csinálsz. - nevetett fel keserűen. - Játssza itt a sértődöttet, pedig ő törte össze a szívedet.
- Ne is beszéljünk róla. Érzékeny típus, tudod jól.
- De ez akkor sem mentség! Ilyenkor bezzeg képes verekedni érted, mikor tudja, hogy már nem kaphat meg.
- Nem is akar. - vonta meg vállát Rose. - Nancybe szerelmes még mindig. És már én is letettem a dologról. Rájöttem, hogy nekünk nincs közös jövőnk.
- És Billyvel?
- Tudod jól, hogy milyen. Most valószínűleg én sem vagyok több számára, mint egy a sok közül.
- Akkor fogd fel te is így. Ő is egy a sok közül. Úgy is legyeskednek körülötted folyamatosan. Tényleg, kivel mész a téli bálra? - váltott át Chrissy hangja izgatottá. Téli szünet előtti utolsó nap szokott lenni minden évben.
- Nem. Kértek fel már egy páran, de nem adtam pontos választ még senkinek. Még az a fura Munson srác is felkért. Bár valószínűleg csupán egy fogadás tárgya lehetett a dolog. - nevetett fel a végén, hiszen maga is hitetlenkedve gondolt vissza arra a pár percre.
- Mondjuk ő aranyos. Jobb mintha valamelyik hülyével mennél a csapatból.
- Annál bármi jobb! - bólogatott hevesen Rose.
- Van is ötletem, hogy kivel menj! - csillant fel Chrissy szeme. - Lehet vinni külsőst. Az unoka bátyám jön hozzánk a szünetre, bál napján már itt lesz. Menj vele.
- Daviddel? - képedett el a lány. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
- Miért nem? Te bomba vagy, ő meg piszok helyes. Tökéletes páros! Mondom is majd neki!
Hajnalig csevegtek és nevettek sokat. Imádták egymást, szinte olyanok voltak egymásnak, mint a testvérek. Együtt nőttek fel. Chrissy mások előtt igazi csendes lány volt, ám Rose előtt nyílik meg igazán és cserfessé válik, amit mások ki nem néznének belőle.
Másnap úgy döntöttek, hogy az előző esti fáradalmakat egy közös reggelivel és shoppinggal heverik ki. Kedvenc ruhaboltjukban választották ki a megfelelő ruhát a bálra, ami vészesen közeledett. Délután pedig elmentek fodrászhoz, manikűröshöz. Mindenről fecsegtek egész nap, nagyon sokat nevettek együtt. Ez hiányzott már mindkettőjüknek.
Korán kezdett sötétedni, el is köszöntek egymástól. Rose szatyrok halmaival kezében sétált haza a szokásos útvonalon. Gondolataiból a szokásos kék szörnyeteg hangja zökkentette ki, ami lefékezett mellette az úton.
- Haza viszlek. - szólt ki a lehúzott ablakon a szőkeség.
- Nem kell, köszönöm! - felelte Rose kellően udvariasan, egyben elutasítóan.
- Arra kértelek, hogy szállj be! A következő már nem kérés lesz. - emelte meg hangját. Rose szemeit megforgatva hátra dobta csomagját és beszállt mellé.
- Látom, elemedben vagy. Újra mersz nekem ellent mondani. - közben gázra lépve suhantak is a fenevaddal.
- Nem vagyok a tulajdonod, Hargrove. - emlékeztette rá sem nézve. Billy a fékbe taposott, Roset a biztonsági öv óvta meg, hogy ne fejelje meg a műszerfalat. - Mi a szar?! - kiáltotta fel a lány ijedtében. Billy a lány fordulva ragadta meg az arcát.
- Talán elfelejtetted a tegnap történteket, Belle? - arcába lógott pár kósza göndör fürtje, amitől még ijesztőbbnek hatott a sötét szemekkel vegyítve.
- Nem jelentett semmit. - mondta ki a hazug szavakat, csak hogy ne ő jöjjön ki vesztesen majd ebből a játékból. Billy állkapcsa megfeszült az idegességtől és elengedte a lányt.
- Hazudj csak magadnak. Kíváncsi leszek, hogy a sokadik alkalom után is ezt fogod-e mondani. - le is zárta ezzel a köztük lévő rövid kommunikációt.